Nóta
Lent a kiskert aljában,
diófa árnyékában
töltök színes napokat,
csobog mellettem a kis
patak. Fahajót teszek
a vízre, és szerelmes
levelet az aljába,
hadd olvassa Ilona:
Hogyha engemet szeret,
soha nem ér a bánat,
olyan lesz a kedvem, mint
az énekes madárnak.
Valóság ez, nem csoda,
egy kis romantika van
benne: az teszi széppé.
Ő nem ír, én folytatom:
érezze, hogy szeretem,
és hallgassa, legalább
hallgassa meg szerelmes
énekem. És várom, de
hiába - Ilona nem
érkezik, a csobogó
víznek tiszta tükrében
látom csak az imádott
képét. Dalolok neki:
érezze, hogy szeretem,
és hallgassa legalább
a szerelmes énekem!
Változtatok hát: postás
visz majd tőlem levelet.
És megy az írás, válasz
nem érkezik. A nóta
elhallgat: a szomorú
dallam úgy nem keserít,
s ha majd újra megszólal,
más szerelemre tanít.
