Disznóölés falun

Szépirodalom / Novellák (944 katt) szli
  2015.05.01.

Minden évben vágtunk disznót, és mindig karácsonyra. Hideg is vót, korán is vót, setét is vót. Meggímberedett a kezem a hidegben, míg megkapargattuk a disznó bőrét, hiába volt meleg a víz, egy pillanat alatt elhűlt. Az ötvenes években úgy kellett szúrni, hogy senki meg ne hallja, a nyolcvanas években meg úgy, hogy azt higgyék a szomszédok, kettőt öltünk, hagy egye űket az irigység. Előtte ittunk egy kupica pálinkát szíverősítőnek, közben ittunk egy kupicával, hogy ne fázzunk, aztán inni illik a gazda egészségére is, ugyi, és ez így ment egész nap, amíg be nem sóztunk mindent, talán még egymást is.

A disznóól előtt lefagyott a hó, csúszott, mint a nyavalya, de a fogóknak is annyira, mint a disznónak. A gazda bement az ólba, megsimogatta a jószágot, könnyes szemmel adott neki egy marék tengerit, aztán bement a házba, mert nem bírta végignézni a szúrást. Nagy keservesen kicibáltuk a szegény párát az ól elé, majd két markos legény, aki a pálinkától már elég erős volt és bátor, hurkot tett a hátsólábára és villámgyorsan fel is fordította, míg elől a böllér, akinek a gumicsizmaszárában büdösödött addig a kés, egy elegánsnak éppen nem nevezhető mozdulattal kibillentette az állatot, hogy megfelelő testhelyzetbe kerüljön.

Ez így elmondva lett vóna a forgatókönyv, de a disznó mindig felülírta, talán mert nem ismertettük vele is a tervet. Szóval, amikor kihúzták a hátsólábait, az könnyen csúszott ki alóla, de amikor már azt hittünk, mienk vagy, anyuci, akkor rúgott egy akkora menkő nagyot hátra, hogy a két 110 kilós legény, mint a pingponglabda repült egyenesen az ólig, a másik pofont az ól ódala adta nekik. Ilyenkor már jobb, ha a falu papja vagy gyerek nincs a közelben, mert a választékos beszéd inkább ízes lett, mint a bukta. A böllér hátranézett, hátul senki, hát ti meg hova mentek, még nem végeztünk. Senki sem értékelte a humorát.

Újra nekiestek, és vitát nem tűrve a böllér sebészeleganciával megtette, amiért felkelt, de mivel nem rögtön lehelte ki a lelkét, megadta neki a kegyelemdöfést. Ennek azért volt némi hangja, amiből tényleg arra következettek a szomszédok, hogy ezek bizony kettőt öltek. Én vótam a legfiatalabb, így én tartottam a tálat, amibe folyt a vér. Persze minden kuli munkát rám sóztak, ők meg bementek inni egy kis pálinkát a nagy izgalomra.

- Takard be szalmával meg, ne fázzon! - mondta a böllér, és én annak rendje és módja szerint be is takartam.

Akkoriban nem vót gázpalack, csak úgy parasztosan szalmával perzseltünk. Hajnalban hozattak fel velem elegendő szalmát, amit a disznóól elé raktam le, még mondta is a böllér, nincs hely, ahol megöljük a disznót. Nagyon fáztam, így én is bementem a nyári konyhába a többiekhez, ahol már jó volt a hangulat, mesélték el, ahogy elrepültek, mint a darumadár, amikor rúgott egyet hátra.

- Na, emberek fogjuk hozzá a perzseléshez, mert menten este lesz.

Én még bennmaradtam inni egy kis forró teát, meg fokhagymás pirítóst enni, de a nagymenők kimentek perzselni. A böllér meggyújtotta a szalmát, piszkálta villával, de a szalma egy pillanat alatt leégett, a disznó meg sehol. Na, ezek el kezdték keresni, egyik a kasba, a másik a csirkeólba, a harmadik a csűrbe, a gazda a disznóólba bújt befele és szólítgatta a kucukát, de az nem felelt.

Kimentem egyik kezemben a forró teával, a másikban a fokhagymás pirítóssal, és valami nem tetszett nekem, nem értettem, mit rohangálnak ezek. A böllér cifrát káromkodott és dühösen vágta bele a vellát a másik szalmakupacba. Igen ám, de az azzal a lendülettel ki is ugrott belőle. Hátratolta a kalapját és vakargatni kezdte a kopasz bubját, olyankor mindig földhöz csapta a kalapot, most is ez történt, hát a disznó ott volt a szalma kupac alatt, ahogy én betakargattam, de a pálinkás társaság a másikat gyújtotta meg. Mint mindig, most is engem hoztak ki hibásnak a dologban. Mehettem a csűrbe megint szalmáért.

Előző oldal szli
Vélemények a műről (eddig 2 db)