Gyertyafény és otthon
Csend honol a tájon,
csak az ablakomból
világít a gyertyafény.
Hegyek között, erdők mellett,
kicsiny házam megpihenget.
Fehér falán a holdsugár
táncot jár s boldog már.
Fél életem itt éltem,
írtam verset, meséket.
Neveltem csemetéket.
Gyermekeket, unokákat,
volt kacagás és volt bánat.
Felnőttek a kedvesek,
el is mentek rendesen.
Más város és más világ,
ez az élet, ezt kíván.
De biz kell még a mama/papa,
mi is mentünk, nem csoda.
Egyedül állt a kis ház,
várta kedves lakóját.
Este mentem el haza,
volt gyertyafény és vacsora.
Toll került a kezembe,
így született e mese.
Ám egy reggel valaki
mondja, nincs már hol lakni.
Nagyanyóka, gyerekek,
az utcára menjenek?
De hogy mentek, Istenem,
kicsiny házam „ott terem”.
Most már boldog a kis ház,
újra éli fénykorát.
Új családnak ad otthont.
Szívem most már oly nyugodt.
