SynGen, mindörökké SynGen 5

Horror / Novellák (857 katt) Kétvirág
  2014.09.21.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/9 számában.

SynGen, mindörökké SynGen

Ez a reklámszöveg jutott eszembe, ahogy körülnéztem a furcsán ismerős kórházi szobában. Valóban olyan volt, mintha megállt, vagy éppen visszafordult volna velem az idő. Minden olyan volt, mint amikor három éve itt feküdtem. Vagy négy? Vagy csak álmodtam volna az elmúlt éveket? Vagy minden SynGen-kórház minden szobája ugyanolyan?

Kinéztem az ablakon. Még élesen élt bennem a régi kép… és pontosan az a régi kép volt, amit most is láttam. Távolban a gyár, közelebb a telep. Eszembe jutott az is, hogy akkor, három évvel ezelőtt nem voltam egyedül a szobában, amikor magamhoz tértem.

- Ugyan már, most biztosan nincs ott – nyugtatgattam magam. – Azóta már eltelt négy év.

Vagy csak három? Ötször is máshová került már azóta. Vagy, ha mégsem, akkor úgy megváltozott, hogy fel sem ismerném az utcán. A felnőttek is megváltoznak, kifigyeltem ám.

Végül összeszedtem a bátorságomat, és elfordítottam a fejem. És azt hittem, hogy leesem az ágyról. …Ott volt. Ugyan olyan pózban ült a széken, mint amikor utoljára láttam. Még a telefont is ugyanúgy tartotta a füléhez, mint akkor.

Az egyik felem sikítani kezdett. Belül. Csöndesen. A másik felem örült a találkozásnak.

Még mielőtt eldönthettem volna, hogy hogyan is érezzek, akkor végül a nő (asszony, néni?) felém fordult, és rám mosolygott. Semmit sem változott. Megvolt az összes zavarba ejtően hatalmas foga, valahogy ugyanolyan furcsán áttetszőnek rémlett az arca, és semmivel sem volt rajta több a ránc. Pedig közben eltelt négy év… De úgy látszik, hogy itt nem. Vagy fölötte nem. Valahogy.

A köpenyén most is ugyanúgy virított az a renitens H betű, ami annyira felzaklatott kis elsős koromban. De most már tudtam, mit jelent: SynGen (TH) – SynGen Transz Humán. Arra is emlékeztem, amit három (vagy négy?) éve mondott magyarázatul: „hogy valaki több... több dologra képes, mint az egyszerű emberek.”

Emlékeztem még a szavai közötti szünetre is, ami már akkor is elgondolkodtatott, most pedig egészen új értelmet nyert. Így valahogy: „a Transz Humán több mint az egyszerű emberek.” Igen, most egészen úgy tűnt. Úgy látszik, hogy a Transz Humán nem öregszik, például… Wow!

Csöndben, és még mindig mosolyogva nézett rám, amíg mindezt végiggondoltam. Végül helyeslően bólintott egyet, és felém kínált egy kis cukorkás dobozt.

- Felismered, ugye? És emlékszel is rá?

Most én bólintottam. Emlékeztem a rózsaszín cukorkákra a SynGen (TH) felirattal. Emlékeztem, hogy valamit kinyitottak bennem, hogy hallottam tőle a néni (asszony, nő?) gondolatait, hogy olyanná váltam, mint ő… Olyanná… halhatatlanná?

- Nem, egy cukortól még nem. Távolról sem – nevetett fel.
Elkámpicsorodtam. Pedig olyan jó kis gondolat volt… és olyan szépen összeállt. Erre kiderül, hogy hibás!
- Nem azt mondtam, hogy hibás. Azt mondtam, hogy egy cukortól még nem megy végbe a transzformáció.
- Hmm… Mennyi kell hozzá?
- Ezt nem olyan egyszerű megmondani. Nem mindenki reagál azonosan. Évekig kell szedni, az biztos… és tudod, csak óvatosan… emlékszel, ugye, a kékkel is mi volt. Ez pedig sokkal, sokkal… mélyebb. De ezt most még nem kell értened.

Persze, hogy emlékeztem. A kék tabletta juttatott először ide. Az, hogy túl sokat vettem be belőle egyszerre, amikor rájöttem, hogy javítja a képességeket. Emlékeztem, és megértettem, hogy a rózsaszín cuccal még óvatosabban kell bánni. Így nem is mertem belőle venni.

- Nem baj. Nem kell, ha nem akarod. Így is tudunk beszélgetni, csak lassabb lesz, és nem is olyan… jó – mondta még mindig mosolyogva, és eltette a kis fémdobozt. – Jól van, akkor meséld el, hogy mi történt. Onnan kezdd el, amikor elváltunk. Mindent tudni szeretnék rólad.

Én pedig meséltem és meséltem, és meséltem és meséltem. Beszéltem az új lakásról, az új iskolámról, a szüleimről és a kistestvéremről. Beszámoltam a sikereimről és a büszkeségemről.

Meséltem a boltról. Elmondtam, mit fedeztem fel, és elmondtam a rettenetem is, amit akkor éreztem, amikor rájöttem, hogy a SynGen nem csak az iskolában, és itt a kórházban ér el minket, hogy nem csak itt kapunk kék, zöld vagy piros bogyót. Minden élelmiszerünkön rajta van a kód. És a piros a legolcsóbb, amitől agyhalott zombivá válik az ember. És én is azt eszem!

Mire idáig értem, már a torkomban dobogott a szívem, és patakokban folytak a könnyeim.

- Inkább mégis vegyél egyet! – kínálta felém a dobozt, és ez alkalommal el is fogadtam.

Remegő kézzel tettem a számba a rózsaszínű cukorkát. Amint a nyelvemhez ért, azonnal feloldódott… én pedig már kezdtem érteni…

Előző oldal Kétvirág
Vélemények a műről (eddig 3 db)