VÍzcseppek 27/21 (2006)
A lány és a hajléktalan megfürödve, tiszta ruhában és teli gyomorral lépett ki a szakadó esőre.
- Vándor - kérdezte Eszter -, merre vannak a többiek?
- Milyen többiek - szakította félbe káromkodását az időjárás miatt a férfi.
A lány felnézett az égre, és a zápor lassan elállt.
- Merre vannak az olyan emberek, mint amilyen te voltál - fogta meg Vándor göcsörtös ujjait.
- Mondtam, hogy valahol itt van a köcsög - hangzott hirtelen az utca túloldalán parkoló kocsiból.
- A picsába, Simkóék, na, most leverik a vesém, mert nem tejeltem időben - próbálta Vándor kitépni a kezét a lányéból, hogy legalább róla elterelhesse a figyelmet, de az nem hagyta.
Három fenyegető pasas közeledett nagy svunggal feléjük. Ám minden lépés egyre erőtlenebb lett, s mire odaértek, már úgy néztek ki, mint a gyerekek, akik tudják hogy rosszak voltak.
A lány mindegyiket vigasztalóan megsimogatta, majd Vándorral elsétált.
- Ismerted őket? - jött zavarba Vándor a lány kézmelegétől egy utcával odébb, mert csak akkor tudott mexólalni.
Megálltak.
- Örök hálával tartozom neked - nézett Eszter mélyen a férfi szemébe.
- Micsinász?
- Kérlek, hallgass végig, Vándor! Te voltál az első, aki... aki... - akadt el a hangja, és csillogni kezdett a szeme.
- Áhh, nemá, ne bőgjé, naaa, gyere inkább keresünk olyan embereket, amiket mondtál, csak ne ríjá nekem.
Eszter nem bírta ki, a nyakába ugrott, és fogta újra a kezét, ugrándozott, dalolt.
