Linktár

Az Ön legjobb barátja

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2015/3 számában.

– Jó reggelt, Paul! Az idő hat óra harminc!

A férfi összerezzent a hangra, de nem bírta kinyitni a szemeit. Érezte, ahogy a nyálas párna az arcához nyomódik, érezte saját bűzös szájszagát és az átizzadt ágynemű nyirkos illatát. Mozdulnia kellett volna, ám minden idegszála tiltakozott az ébredés ellen. Próbálta elutasítani az ébrenlétet, szeretett volna visszavergődni a tudattalan álomvilág lassan távolodó ürességébe, azonban a napvédő panelek nyílni kezdtek. Nem ömlött éles fény a szobába, csupán vaskos felhőkön átszüremlő szürkeség nyomult be a helyiségbe, viszont ez is elég volt ahhoz, hogy megkínzott hangot adva átforduljon a másik oldalára és a fejére húzza a takarót.

Érzékelte a mozgást az ágy mellett, csökönyösen igyekezett nem tudomást venni róla. Nem akart megmozdulni, nem akart felkelni, nem akart semmit azon kívül, hogy hagyják békén.

– Paul! Tudom, hogy ébren van! Kérem, ne legyen gyerekes!

A férfi mozdulatlanul feküdt, a takaró pajzsként védelmezte a külvilágtól. Egy célja volt, alatta maradni, ameddig lehet. Szorosan lezárta szemeit, nehogy bármi fény átszivárogjon a külvilág felől a meggyötörten lüktető idegsejtek felé. Szivárvány pillangók rajzottak a szemhéján belül, azután ijedten rebbentek szerteszét egy pillanattal később.

A takaró megmozdult és alattomosan csúszni kezdett az ágy széle felé.

– Takarodj innen! – nyögött fel a férfi, miközben utána kapott, megpróbálta visszaszerezni.
– Tudja, hogy nem tehetem! Kérem, keljen fel, hogy tartani tudjuk a napirendet!

A huzakodás nem tartott sokáig, a takaró megfoghatatlan távolságba került. Az alatta felgyülemlő kellemes meleg elillant, helyét hűs légáramlat vette át. Paul megborzongott. Soha nem volt képes átverni úgy a rendszert, hogy az ne csökkentse reggelre a szoba hőmérsékletét tizennyolc fokra. Libabőr futott végig a karjától a tarkójáig, olyan érzése támadt, mintha minden egyes szőrszál önálló életet élne a testének ezen tájain.

Kényszeredetten kinyitotta a szemeit és saját szétzilált arcával találta magát szemközt. Az ágy mellett álló robot fekete arclemezén láthatta kusza haját, táskás szemeit, lefittyedt ajkait. Nem volt felemelő látvány.

– Takarodj! – mordult fel megint hatástalanul.
– Nem tehetem, Paul! – felelte a fémember, szintetizált hangjához nem társult érzelem.

„George 2.0 Az Ön legjobb barátja” – Hometech Inc. Nem épp egy felemelő reggeli olvasmány, de ez ordított bele a takarosan fehérre festett robot jobb oldaláról Paul arcába. Testes betűkkel, olyan ocsmány lila színben, ami mindenképpen magára vonta a tekintetet. Fekvő testhelyzetből felnézve a robotra Paulnak sokféle érzése volt ezen a reggelen, csak éppen a legjobb barátját nem látta benne. Kifejezetten elege volt a parancsolgató jelenlétéből, ami minden nappal nyomasztóbban hatott rá. Sokszor csak kerülni próbálta a használatát valami veleszületett ellenkezéssel, de máskor olyan gyűlöletet érzett a lerázhatatlan segítő iránt, melyet nemigen tudott titkolni. Ez a reggel rossz volt, a legrosszabb, amit megélt az elmúlt időszakban. Nem érezte magát formában. Agya a szokásosnál is lassabban indult be, próbált valami okot keresni, amivel elzavarhatná George-ot az ágya mellől, de végül csak magát tudta ismételni.

– Takarodj!

A robot nem mozdult egyetlen millimétert sem. Az 1.85 verzióval nem voltak ilyen problémák, az jóval kisebb önállósággal rendelkezett. Megfelelő parancsokkal egyszerű volt kijátszani, vagy más elfoglaltság felé irányítani. Persze azzal is akadtak gondjai, de eszébe nem jutott volna lecserélni, ez Carla utolsó, aljas húzása volt, mielőtt elhagyta. Az új verzió alig néhány hete érkezett, mialatt ő az ügyeit intézte a városban. A cég nem fárasztotta magát előzetes értesítéssel, a ház a megrendelés alapján központi parancsra kinyitotta az ajtót előttük. A férfit a jól megszokott házi robot helyett már a legújabb típus fogadta hazaérkezésekor. „Egy lelkiismeretes fogyasztó nem is kívánhatna magának tökéletesebbet.” Paul elhúzta a száját, ahogy eszébe jutott a felirat a szállítólevélen.

– Három percet veszített el a napirendjéből a felesleges vitával, kérem, keljen fel! Kezdődik a reggeli program! Kívánja, hogy feltöltsem önnek, vagy indirekt módon ellenőrzi ma reggel?

Paul felnyögött és elhúzódott a gépezettől. Még az kellene! Direkt feltöltés, még mit nem! A füle mögé épített biocsatlakozóhoz nyúlt, hogy eltakarja. Nem, ezt nem élné túl ezzel a fejjel.

– Verbális mód! – nyögte, miközben felküzdötte magát ülő helyzetbe az ágy ellenkező oldalán.
– Kondicionáló torna hat negyventől hét óráig. Tisztálkodás hét tizenötig. Hírek és reggeli hét negyvenötig. Aktuális katalógus áttekintése, kötelező vásárlás nyolc harmincig...
– Na hja, micsoda meglepetés! – dörmögte a férfi.
– ... Előző napi munkafolyamat ellenőrzése, esetleges hibajavítás tíz óráig – folytatta a robot figyelmen kívül hagyva a közbeszólást. – Tíz órától virtuális konferencia előjegyzés alapján.
– Köszönöm, ennyi elég! A többit majd később! – nyújtózott Paul.

Bal válla hangosan pattant. Ijedten kapott oda, masszírozni kezdte a fájós részt.

– Rendben – gurult kicsit odébb George. – Két perce maradt a tornáig. Kérem, készüljön fel!
– Ezt most kihagyom – mondta a férfi. – Alig tudom megemelni a kezem.

A robot visszakanyarodott az előző helyére. A két szemlencse fókuszált és pillanatokon belül elkészült az ítélet.

– Nem indokolt a késlekedés, a fájdalom korlátozott helyen lépett fel. Egy Muxalant, és a kényelmetlen érzése azonnal megszűnik. Az ár csekély, a hatást garantálja a HomePharma évszázados tapasztalata. A jelen szedett gyógyszerekkel való koncentrált mellékhatás nem jegyzett. Rendelhetem?
– Frászt! – dörmögte a férfi a mosdó felé indulva.
– Most hármas csomagban huszonegy százalék a kedvezmény, a bónuszok az eredeti ár után kerülnek jóváírásra! – gördült mögé a robot. – Az ajánlat rendkívül kedvező az ön számára!
– Nem kell! – intett elkínzottan Paul.
– Felhívom figyelmét, hogy a kezelés önkényes megtagadása a fogyasztói alapszerződéssel ellenkező magatartás!

A férfi megtorpant. Zúgott a feje, háborgott a gyomra. Egyedül akart maradni, ez persze lehetetlen volt. Elege volt a Home-akármi termékekből. Előző este a baráti videobeszélgetés alatt túl sok HomeBrewer sört vedelt be, amire egy fél marék HomePharma savlekötőt vett be, meglehetősen eredménytelenül. A másnaposság kegyetlenül gyötörte. Érezte, ahogy a kesernyés íz felmarja a torkát, a felgyülemlett düh pedig lüktető pokollá változtatja a fejét, gyomra egy görcs volt, izzadt és szédült egyszerre.

Megfordult, mivel érzékelte, hogy a robot közelebb gurult. Színes háromdimenziós kép villódzott az orra előtt, azon keresztül alig láthatóan ott strázsált George, rendelésre várva. Jobb felül logó villódzott, középen szépen forgott a formatervezett dobozka a hatalmas felirataival. Az alsó szalagon már más termékek váltották egymást egyre nagyobb kedvezményt ígérve.

– Ezzel nem segítesz – nyögött Paul és elfordította a fejét a vibráló, forgó képtől. – Ettől csak rosszabbul érzem magam.

Már amikor kiejtette a száján ezt, rájött mekkorát hibázott.

– Ajánlom ez esetben a... – kezdte a robot, a férfi türelme azonban véges volt.
– Nem kell semmi! – vakkantotta, aztán továbbindult a mosdó felé.
– Fel kell hívnom a figyelmét, vásárlásaiban nem éri el az erre a hónapra előírt limitet. A kötelezett vásárlások alapszabálya szerint pedig bónusz megvonást kaphat büntetésként.

A többrétegű ablaktáblák megrezzentek, ahogy a férfi bevágta maga mögött az ajtót. A robot megtorpant, törölte a kivetített gyógyszerreklámot, majd szolgálatra készen várakozott. A bentről kihallatszó akadozó csobogást érzékelve utasította a hangrendszert kellemes, lágy zene indítására. A mellékhelyiségből kihallatszó állatias üvöltés bezengte a lakást. George mozdulatlanul állt, a dallam pedig folytatódott tovább.

– Csend legyen! Zene ki! – hangzott fel az utasítás az ajtó mögül, ezúttal érthetően.

A zene elhallgatott, a csobogás néhány másodperc szünet után újrakezdődött, nem sokkal később pedig befejeződött. Az ajtó kivágódott, vöröslő arccal, lüktető halántékkal lépett ki a férfi, ám mielőtt megszólalhatott volna, robot újabb reklámot vetített ki.

– Tekintettel az idegállapotára, javasolnám a következő terméket!
– Elég legyen! – ordította a férfi teljesen feleslegesen.

A kép kimerevedett, de nem tűnt el. George tulajdonosának parancsára várt, ám az csak kapkodta a levegőt és fenyegetően bámulta a legjobb barátjának kikiáltott plasztik és fémhalmot. Paul kinyitotta a száját, majd becsukta. Ezernyi mocskos sértés tódult elő a tudata pokolbugyraiból, mégsem szólalt meg. Magában kétszer is elszámolt tízig, megpróbálta visszanyelni tehetetlen dühét. A gép úgysem értené, mondjon bármit is, küzdött már eleget hiábavalóan. Ellépett mellette, kikerülte, megpróbálta figyelmen kívül hagyni, bár már ott járt ismét a nyomában. Nekidőlt a panorámaablaknak. A hűs üveghez nyomta homlokát, megpróbált ideiglenes enyhülést találni szenvedésére. A kellemes érzés alig néhány másodpercig tartott ki csupán, de addig is tompította fájdalmait.

Odakint az idő nyomott volt, akár a hangulata. A szürke árnyalatai uralták az eget, ameddig a szem ellátott. Egy kevés fény az égről lelopózva beszökött az épületek közé, felvillantva a szedett-vedett színeket és megvillantva az elmosottan látható éleket. A környező épületek közé telepített fák rutinos komornyik módjára hajladoztak a feltámadó szél nyomában, kitértek a rendíthetetlenül támadó rohamok elől, aztán ismét emelt fővel mutatták meg igazi erejüket. A szemközti épületben, két szinttel lejjebb, egy férfit pillantott meg, aki ott állt alsónadrágban, szétnyitott fürdőköpenyben az ablaknál, mellette George 2.0. Először az az érzése támadt, hogy saját tükörképét bámulja, de a férfi bágyadtan intett neki, azután ellépett az ablaktól.

Paul agya üresjáratba kapcsolt. Csak bámult ki az ablakon, szeme előtt szétfolyt minden. Egy kövér esőcsepp pont az arca előtt toccsant szét az ablakon, tucatnyi kis cseppre szétváltva indult az üvegen a föld felé. Meg-megakadva valamely láthatatlan porszemben váratlan irányváltásokkal versengtek egymással, mígnem néhányuk feloldódott és elvegyült az egyre sűrűbben érkező cseppek között. Érzéketlenül nézte az orra előtt lassan oldódó mocsok csíkjait éppúgy, mint a néhány pillanatra szétrebbenő felhők közül a föld felé tapogatózó fénypászma csodás szivárvány ragyogását.

Jobb szeme sarkánál feltűnt egy óra, arra odakapta a fejét azonnal. Hat óra negyvennégy perc. A vörös számok bántó élességgel lebegtek közvetlenül az arca előtt.

– Késésben vagyunk, Paul! – jelezte a robot teljes mértékben közönyösen a férfi állapotára.
– Mondtam, hogy képtelen vagyok erre a bohóckodásra – lépett el az ablaktól amaz.

George követte a férfi lépteit. Az órát statisztikai adatok váltották fel. Percek, távolságok, lépésszámok egyesültek kalóriatáblázatokká és testtömeg indexekké, hogy színesen vibráló ábrák töltsék meg a nappalit. Mintha nem lett volna elég a kivetítés, folyamatos monológgal támogatta meg a látottakat. Paul ajkai pengevékony, vértelen vonallá keskenyedtek, ahogy a robot terelgetni próbálta a konditerem irányába. Amint kilépett a nappaliba, a férfi ügyes testcsellel a kanapé ellenkező oldalára került, innen már egyenes és gyors út vezetett a hűtőhöz. Hangosan szisszent az ásványvizes palack. A férfi néhány hatalmas korttyal eltüntette a gyöngyöző tartalmát, majd lerogyott a legközelebbi székbe.

– Bejegyeztem a bónusz levonást a kártyájára – jelezte közelebb kerülve George. – A következő alkalommal kénytelen lesz teljes árat fizetni mind online, mint direkt sporteszköz vásárlásnál!
– Nagy kaland – vont vállat a férfi.

Ebben a pillanatban el sem tudta képzelni, miért is kellene bármit vásárolnia a szakedzők által összeállított konfigurációval tökéletesen felszerelt terembe, ahol a napi kötelező húsz percnél soha nem tartózkodik. Tulajdonképpen azt sem tudta elképzelni, mit fog vásárolni az aznap reggelre előjegyzett vásárlási ciklusban. Elege volt az egészből. Nagyon elege. Minden nap másfél órát bámulta az arcába ordító reklámokat, miközben egyre nehezebben tudott figyelni a vásárlási limit tartására. Előző nap sem jutott semmire, így hát rendelt pár karton sört, mert le volt maradva a fogyasztásban. Rendelt még egy drága sálat és egy pár extravagáns futócipőt is. Egyikre sem volt szüksége, de amióta Carla elhagyta, a ruházati indexe nagyot zuhant. Ezt persze George gondosan az orra alá is dörgölte minden nap, így kénytelen volt néha tenni ellene. Sem az ocsmány divatszínekben pompázó cipő, sem az alkalmi öltözethez illő sál nem érkezett meg, de igazság szerint nem bánta. A sör megjött, be is nyakalta rendes fogyasztóhoz illően. A második karton bontásakor már nem volt kétséges a másnapi hangulat.

A víz nem sokat segített, szomját alig néhány pillanatra vette csak el. Ismerte az érzést, előfordult mostanában. Nem volt rá büszke. Gyomra felfordult, ahogy a tálaló fölé vetített képes menüre pillantott. Gyors mozdulatokkal törölte a reggelit, gondolkodás nélkül jóváhagyta a vásárlólistát az ebédhez, miközben fogalma sem volt, megéli-e a vacsorát. George ismét a látóterébe tolakodott és visszavarázsolta a reggelit. Önkényesen változtatott néhány ponton, tekintettel a férfi állapotára, valamint figyelembe véve a korábbi tapasztalatait. Paul szótlanul meredt az elé kerülő tányérra. Bizalmatlanul kevergette a pépes valamit, próbált emlékezni, hogy előző alkalommal is erre a rémesen kinéző diétás akármire fogta-e a legjobb barátja, ám hamar letett a fejfájós erőlködésről.

A robot folyamatos kontroll alatt tartott mindent a házban, legyen az gép, vagy ember. Nem telt el egyetlen néma perc az étkezésből, máris igazítani próbált az oldottnak éppen nem nevezhető hangulaton. Színesen villódzó reklámot kerített elő a központi adatszolgáltatóból, amivel távoli utazást ajánlott rengeteg bónusszal. A férfi érdektelenül turkált tovább. A kellemes kirándulás lehetősége után egy kedélyjavító gyógyszer, majd sportesemény ajánló következett, hasonló eredménnyel. Fogfehérítő, teljes körű orvosi szolgáltatás, tengeri körút, ősi fájdalomcsillapító akupunktúrás kezelés, plasztikai beavatkozás váltották egymást egyre gyorsuló ütemben. A kivetítés egyre agresszívabb ajánlatokat villantott, mintha nem is létezett volna más, csak a perc, mikor végre hatalmas kedvezménnyel átadhatják a kedves vevőnek a csodálatos terméket, vagy az egyedülálló szolgáltatásra jogosító bont.

George fokozta a tempót, nem engedte nézelődni. A reklámidő értékes kincs volt, amit nem lehetett csak úgy elvesztegetni. Paul katatón állapotban bámult maga elé, a kanál megállt a tálkában, már a keze sem mozdult. Nem reagált egyetlen ajánlatra sem, még csak fel sem nézett a kivetítésekre. A robot csak állt közvetlenül mellette és rendíthetetlenül végezte a feladatát.

A férfi váratlanul felugrott, két kézzel megragadta a robot fejét, és egy félfordulattal a levegőbe emelve a súlyos testet, belevágta a legközelebbi ablakba. A biztonsági üveg millió darabra robbant szét, ahogy a házi segítő súlyos fémteste nekicsapódott. A férfi vörös fejjel, kidagadó nyaki erekkel, dülledő szemekkel állta az arcába csapó hideg szelet. A kitört ablakhoz lépett, lefelé nézett, a robot után, ahogy az teljes némaságban zuhant alá, és közben állatias örömmel üvöltött. George éles csattanással érkezett a betonra. Feje labdaként gurult odébb, az egyik kar mintha utána kapott volna, de valójában csak összerándult. Néhány ember járt csak az utcán, legtöbbjük holoszemüvegébe bámult, ők nem láttak semmit, lefoglalta őket az extra reklámidő. Mindössze ketten néztek fel rá, ahogy ott állt az ablakkeretben és artikulálatlanul bömbölt. A nő elfordult és továbbsietett, mintha ott sem lett volna, a férfi élénken gesztikulálva telefonált.

Az ablak elé leereszkedett a napvédő, elfogva a szelet és a kilátást. Paul elhallgatott és tapogatózva hátrált, míg meg nem találta a széket, ahol korábban is ült. Hangosan zihálva vette a levegőt. Diadalittasan nézett körbe. Csend volt, végre csend. Behunyta szemeit és élvezte a pillanatokat. Tisztában volt vele, hogy ez csupán átmeneti állapot. Csak addig tart a nyugalom, amíg a rendfenntartók ki nem érkeznek, és számon kérik a rongálást, de ezek a néhány perc akkor is csak az övé volt.

A percek száguldva teltek. Távolból már hallatszott is a gyors tempóban közeledő sziréna. Paul mozdulatlanul ült. Megvárta, míg a jármű lefékez és leereszkedik a Carla távozása óta üresen álló platóra. Hallotta a keményen kongó lépteket, akkor felállt, és ajtót nyitott. Nyújtotta a csuklóit, várta a bilincset, de a belépő formaruhás férfi megragadta a kezét és szélesen mosolyogva erőteljesen rázni kezdte.

– Gratulálnunk az őszinte véleménynyilvánításához! – harsogta. – Bátor cselekedetével Ön a George 2.0 program elavult és idegesítő gépeinek egyik utolsó, bevonás előtti példányát semmisítette meg. Az életre szóló cseregarancia alapján jogosulttá vált a legújabb fejlesztésünkre, amit ezennel örömmel át is adnánk Önnek! A cseréért járó bónuszokat figyelembe véve egyúttal megjutalmazzuk „A hónap fogyasztója” megtisztelő címmel is!

Paul elnézett a folyamatosan beszélő férfi válla felett, és látta, ahogy a Hometech logóval ellátott siklóból a másik formaruhás egy ládát enged le. A ládán ordító lila felirattal: „George 2.11 Az Ön legjobb barátja” – Hometech Inc.

– Vigyék innen! – nyögte és hátrálni kezdett. – Vigyék innen!

Az ajtóban álló férfi megrökönyödve állt és csak nézte, ahogy a boldog nyertes meglódult és nekivetette magát a napvédő tábláknak, átszakította a vékony műanyagot.

– NEM KELL! – üvöltötte Paul zuhanás közben.