Létem ellentéte

Fantasy / Novellák (1397 katt) Grigorij Proverka
  2014.08.30.

Szabó Andris nem volt túl kimondottan megnyerő alak. Arcát mintha baltával faragták volna ki. A lába görbe volt, a talpa lúdtalpas. Két keze érdes és kemény. A bal kisujja hiányzott. Sőt, még szegény is volt, de nagyon. Így nem kimondottan volt sem a szaga, sem pedig a szóbeli önkifejezése túl gusztusos. Egyetlen előnye volt csupán. Hogy Ő ezekkel a dolgokkal tisztában volt.

Andris mátészalkai volt. A város határában élt, túl sás és fűnőtte síneken, bent a soron. A soron, a cigányok és a román vendégmunkások között. Sőt, még annak is a szélén, közel a sínekhez. Már-már annyira közel a sínekhez, hogy a hajnalban az ablaka alatt elrepesztő gyorsvonat szele gyakran be is vágta a hálószobai ablakot. Ilyenkor káromkodott.

Minden reggel, felkelés után tűnt el hazulról és minden hajnalban tért vissza a kocsmából részegen. Ezt az egy utat rótta csupán, amióta beköltözött a düledező viskójába. Csupán egy kivétel volt havonta. Amikor a munkanélküli segélyét volt hivatott felvenni. A segélyt rögtön azután elitta, és rejtély volt, hogy a hó végéig miből tellett neki piára.

Egyik hajnalban Andris bosszúsan vágtatott haza a kocsmából. Ezúttal elhagyta a szerencséje, ugyanis kidobták a szemerkélő áprilisi esőbe. Dúlt-fúlt, miközben szét sem nézve átvágott a főúton, majd a síneken. Átgázolt a sás és parlagfű nőtte mezőkön, míg végül düledező viskójához nem ért. Minden teketória nélkül tépte fel a bejárati ajtót, és éppen az ágyba vágta volna magát, amikor is meglátott egy sötét alakot a félhomályban.

- Takarodj ki a házamból, te büdös cigány! - ordította rekedten.
Az alak nem felelt. Némán ült tovább, ugyanabban az egyenes testhelyzetben.
- Nem mondom még egyszer! - ordította Andris. - Eltakarodsz, vagy eltöröm a lábod!
Az alak most megmozdult. A sötétben Andris felé fordult. A hangja hideg volt és halálosan nyugodt.
- Egyszer is hallottam – súgta a hűvös hang. - Lennél szíves előtte felkapcsolni a villanyt?

Andris felkapcsolta a lámpát. A látvány mellbe vágta. Hosszú, fekete köpenyével, néma, kifejezéstelen halálfejével maga a Halál, a Nagy Kaszás ült az ágyán. Andris igyekezett nem összeesni.

- Attól még nyugodtan leszállhatnál az ágyamról – mondta kicsit reszketeg hangon. - Ha már meg kell halnom, legalább az ágyamban dögöljek meg!

A Halál felkelt és áttelepedett egy háromlábú, rozoga hokedlire. Andris óvatosan elkerülte a Kaszást és leült az ágy szélére.

- Nem a lelkedért jöttem, Szabó András – kezdte a Halál. - Azért jöttem, hogy teljesítsem egy kívánságod.
- Micsoda? - hökkent meg Andris.
- Emlékezz az tíz évvel ezelőtti alkudra az Ördöggel. Tíz évig élsz majd olyan romlott, erkölcstelen életet, hogy megmenthetetlenné tedd a lelkedet, aztán a tíz év leteltével lehet majd egy kérésed, bármilyen és Én azt teljesítem.
- I... igen! - helyeselt Andris, miközben próbált visszaemlékezni. - Már emlékszem! Tíz évig és én megtettem! És ugye, amit kérek, azt most rögtön teljesíted?
- Igen. Az alku rád eső részét te már teljesítetted. Nem keltené túl jó híremet, ha én azt megszegném. Gondolom, érted.
- Persze-persze. Huhhh... Szóval egyetlen kívánság. Gondolhatod, kedves Kaszás, hogy nem igazán akarok túl hirtelen dönteni. Adj nekem egy napot és kitalálok valamit!

A Kaszás felkelt a hokedliről. Halotti maszkja szörnyűséges fehérben virított a lámpa sárga fényében.

- Rendben – mondta. - Kapsz egy napot. De ne feledd, okosan dönts!

Ahogy ezt kimondta, a Halál kilépett az ajtón és a sötétben eltűnt.

Andris az egész másnapot otthon töltötte. A sor cigányai is a csodájára jártak, hogy a "Nagy Piás" Szabó András ma otthon maradt. Többen is befurakodtak a lakásába. Azt hitték, Andris beteg. De nem volt beteg, csupán életében most először gondolkodni kezdett, és mivel először művelte azt igazán nagy terjedelemben, az a nehezére esett.

- Mit kívánjak? Mit kívánjak? - gondolta. - Sok pénzt, örök életet, talán szebb külsőt? Egyik sem jó önmagában. Hiába lenne sok pénzem, szép külsőt és halhatatlanságot nem nyernék vele. Az örök élettel sem mennék sokra. Ilyen életet senki sem akar örökké élni. A szép külső meg eleve nem sokat ér, ha négyzetméternyi kosz lepi be az embert. Talán egy szép, nagy, gazdag házat? Itt? A barnája minden kérdezés nélkül elvinné! Már most sem vagyok biztonságban! Akkor mi maradt? Mintha saját magam tökéletes ellentétévé akarnék válni! - ekkor Andris megvilágosodott. - Megvan! A saját, nyomorúságos létem tökéletes ellentétévé kell válnom! Igaz, van néhány hátránya, de az kit érdekel? Egy gyönyörű, gazdag, sikeres nővé válhatok, akinek ráadásul megadatott a halhatatlanság is! Igaz, a női élet nem túl megnyerő, de legfeljebb majd átoperáltatom magam. Pénzem az lesz rá bőven!

Ahogy ígérte, a Halál még aznap este visszatért.

- Na, András, döntöttél? - kérdezte.
- Igen, Halál! - mondta Andris büszkén. - Saját magam létezésének tökéletes ellentéte akarok lenni!
- Furcsa kérés – mondta a Halál. - Biztos vagy benne?
- Én biza igen! - mondta Andris.
- Legyen hát! Feküdj le aludni, reggelre minden elrendeződik.

A Halál ezzel elment. Andris nagy izgalommal bújt be a mocskos pokróca alá.

Egy gyönyörű, gazdag, sikeres nő leszek, örök élettel!

És eltelt az éjszaka. Amikor a Nap álmos korongja felkúszott a tavaszi égboltra, kellemes sugaraival megvilágította Mátészalka ébredező utcáit. A reggeli fényben elhúzott a reggeli gyorsvonat. A vágtató menetszél erős lábával berúgta Andris hálószobájának ablakát. Odabentről azonban nem hallatszott káromkodás. Odabent, a hálószobában, immáron senki sem feküdt a pokróc alatt.

Szabó András önmaga létezésének tökéletes ellentétéve vált. Egyszerűen eltűnt.

Előző oldal Grigorij Proverka
Vélemények a műről (eddig 4 db)