Testvérek

Szépirodalom / Versek (962 katt) Lexi
  2014.08.29.

Kis gyermekek voltunk,
de jó testvérek.
Mi tudtuk, mi a testvéri szeretett.
Míg iskolába voltam,
ő csokit kapott.
Majszos kis kezéből az én
számba is jutott.
Életünk nehéz volt,
szenvedtünk sokat.
Szüleink ittak,
ellopták boldog gyermekkorunkat.
Őriztem, védtem őt,
mint anya gyermekét.
Elviseltem érte a sok
bántást, verést.
Kicsi volt, beteges,
utca sarkon várt,
mikor jövök az iskolából már.
Otthon ital, verekedés,
én eldugtam,
ne érje szenvedés.
Teltek az évek,
felnőttünk már.
Nekem új család,
őrá a régi várt.
Volt katona,
talált leányt.
De az átélt évek
tönkretették már.
Már nem bújt ölembe
úgy, mint rég.
Nem kérte, „NENI”, mesélj.
Szülők példáját követve
életét tönkretette.
Elment mindenkink,
senki sem maradt.
Csak a fájó emlék,
a borzalmas tegnap.
Most már öreg vagyok,
ő újra gyerek.
Lelkem érte ugyanúgy
kiteszem.
Már beteg, lenyomorodott,
de az maradt, ki volt,
az én kis Menyusom.
Már nem mesét kér
csodás kék szeme.
Egy féldeci lett a mindene.
Megtagadni nem tudom,
mert szeretem őt nagyon.

Előző oldal Lexi
Vélemények a műről (eddig 1 db)