A tűzvarázsló álma
Lángok földön, ágon,
Mivé lesz világom?!
Erőm vesztve látom,
Tűzesőben ázott...
Éjszín Úr Tűzlován
Táncolt hegyek ormán,
Tűzégette nyomán
Új világ parázslott...
Égre nyúltak a fák,
Sikoltva a halált,
Mind, óh, mind arra várt,
Hogy elnyelje vérem!
Holtra vált az erdő,
Mint a kín, ha eljő,
Földre hulló felhő
Ma elhozza végem...
Aláhullott az ég,
Izzón lángolt a lég,
S magam voltam a vég,
Vesztese az éjnek.
Új kép lobban elém,
Rémként égve belém,
Egyre terjed felém,
Vasfák égig érnek...
Lánggá olvad a szív,
Vért csak kínlódva szít,
Lelkem végbe taszít,
Nyúlj ki értem, ha élsz!!!
Szívem lüktetve ver,
Könyvem földön hever,
Álmom porba teper,
S reszket bennem a félsz...
