VÍzcseppek 27/9 (2006)
Borzalmasan nehéz volt kelnie. Ottó letolta a késésért, pedig azért ilyesmi nem fordult elő gyakran. Füttyös Karcsi jót vihogott rajta közben. Lexívesebben tökön rúgta volna.
Friderika újra felbukkant. Ezúttal merészebb volt. Egészen két méter távolságig lopakodott. Itt jött az újabb meglepetés. Friderikának kicsinyei voltak, egy, kettő, három, akik távolabbról követték. Eszter lopakodott, de mikor túl közel ért, a patkányok villámgyorsan eltűntek.
- Ne félj tőlem, Friderika - suttogta halkan a nagylány, és erőt vett rajta a szomorúság.
Hamarosan rátalált két vájatra is, ami a föld alá vezetett. Ezektől biztonságos távolban, leült és várt.
Fél perc múlva meg is jelent Friderika egyik kicsinye. Eszter még a lélegzetét is visszafojtotta, és mozdulatlanná dermedt. Olyan halkan szólalt meg, amennyire csak lehetett.
- Sziasztok. Látom, éhesek vagytok. Na és ez a jó levegő... Már ezért érdemes kibújni az üregből. Mi újság van veletek?