Általánosítások
Az általánosítás a valóság félremagyarázása, ami az ego egyik legerősebb fegyvere.
Mi a véleményem az abszolút igazságról?
Ebben a világban nincs abszolút igazság, mivel minden viszonylagos, tehát nem létezhet sziklaszilárd végkövetkeztetés, mert valamilyen nézőpontból biztosan meg lehet azt cáfolni.
Néhány éve láttam két szülőt, aki arról vitázott, hogy milyenek a gyerekek. Az egyikük azt állította, hogy "kis önzők", a másik pedig védte őket.
Aki önzőnek tartotta őket, elég olvasott volt ebben a témában, és elmondta, hogy a pszichológusok szerint teljesen egocentrikusak a gyermekek, mivel nem képesek beleélni magukat a másik helyzetébe, ráadásul csak önmagukkal törődnek. Ezt néhány saját példájával is alátámasztotta.
A másik szülő, aki mellesleg nő volt, arról beszélt, hogy az ő kislánya csokit adott annak a fiúnak, akinek véletlenül összetörte a játékát, a gyermekek tehát mégis önzetlenek és kedvesek.
Mi akkor az igazság? Ezen vitatkoztak elég hosszú ideig egyre indulatosabban. Nem értettem a problémájukat.
Amikor valaki arról beszél, hogy egy bizonyos helyzetben egy bizonyos gyermek önző, akkor elhiszem neki; aztán, ha egy másik ember is elmond egy esetet, amelyben egy másik gyermek önzetlenül viselkedett, akkor azt is készséggel elhiszem. Hol van itt a baj?
Külön-külön nézve mindkét eset igaz lehet… de miért kell általánosítani?
Miért kell azt hinni, hogy ha valami egyszer igaz, akkor az mindig úgy is van? Miért kell két igazságból két hazugságot csinálni? Hogy legyen min vitatkozni mégpedig egyre hevesebben? Freudtól kezdve minden előkerült, de már azt vártam, hogy mikor kezdik egymás anyját szidni.
Az egyikük egója azt mondta, hogy minden gyerek egoista, a másiké pedig azt, hogy mindegyik önzetlen. Mindkettő tévedett, mert egyik sem igaz. Mostanság is gyakran látok ilyen párbeszédeket.
A mai felfogásunkkal nehéz lehet megérteni, de nem vagyunk szerepek! Ne én mondjam már meg neked, hogy te ki vagy! Nem érzed, hogy ez mennyire faramuci dolog?
Hogyan tévedhettünk el ennyire?
Néztem a vitázókat és én is elkezdtem általánosítani: arra gondoltam, hogy ezek ketten teljesen hülyék. Persze valójában nem ilyen egyszerű a történet, mert ez a vita nem a gyerekekről szólt, hanem arról, hogy melyik tudós győzi le a másikat az általánosítások hazugságszínpadán.
Ha hülyének képzelem őket, akkor valójában én vagyok a hülye, mert ugyanúgy általánosítok, mint ők.
Az efféle tévképzetek rengeteg konfliktust képesek generálni, mivel mindkét fél azt hiszi, hogy igaza van, miközben egyaránt elferdítik a valóságot.
Sajnos ez a mentalitás meglepően elterjedt az emberek között, a feszültség generálása ezért olykor szinte direkt módon jön létre.
Mi ebből a tanulság?
Észre kell venni önmagunkban, amikor általánosítani kezdünk!
Vége