Kapcsolódva

A jövő útjai / Novellák (1498 katt) Kétvirág
  2014.02.28.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/2 számában.

- Beszélnünk kell. Legyél holnap tízkor a Tárolóknál! Nina

Az üzenetet akár ember is küldhette volna, de nem az küldte. Ó nem, távolról sem. Lucy Brownak szólt, és amikor elolvasta, enyhén kidülledt a szeme meglepetésében.

- Mármint, hogy kinek, mármint, hogy hol kell velem mit csinálnia? - kérdezte a monitortól bambán. Az persze nem válaszolt. - Anyucikám, Nina - folytatta a monológját -, te szentséges gatyamadzag, hiszen ő a Központi Program egyik alrendszere! Jó, oké, hogy van belőlük millió (vagyis néhány tíz millió, ha jól tudom), de akkor is! És velem! És a Tárolóknál! Te jószagú marharépa, hiszen az bent van valahol a védett területen! Ha jól sejtem, akkor közel... nagyon közel a Központi Elosztóhoz... Mármint hogy ÉN menjek ODA, és beszéljek VELE? Jaj!

Félőrülten rohangált a lakásában fel-alá. Lázasan kitakarított. El is mosogatott, és nem is tört közben össze semmit, amire külön büszke volt. Aztán megivott egy bögre teát.

- No, mindegy, akkor nincs mit tenni, el kell menni. A K.P.-t nem lehet csak úgy átverni valami mondvacsinált kifogással... Különben is, én akartam - emlékeztette magát -, ezer éve nyúzom szegényt mindenféle adatokért.

Azzal billentyűzetet ragadott, és megírta, hogy természetesen ott lesz. Ez egy kicsit kevesebb, mint egy óráig tartott, és ötven után már nem számolta, hogy hányszor fogalmazta át. Mivel házimunka már nem maradt, elment futni, hogy a feszültséget levezesse.

- Méghogy a világ automatizálása elhízáshoz vezet... – gondolta, amikor két órával később remegő lábakkal hazatért. Addigra már késő este volt, és önmagát is meglepte azzal, hogy aludni is tudott. Reggel pedig kipihenten, és inkább kíváncsian, mint feszülten ébredt.

- Szuper! - gondolta, ahogy leült a számítógép elé, és a fejére húzta a Cerebral Interface-t. Ami valójában semmi más nem volt, mint egy közepes, zöld vászonsapka, kismillió érzékelővel és miegyébbel, amik tudatát, és az érzékeit igyekeztek minél pontosabban a virtuális világhoz kötni, illetőleg - ebben az esetben - oda fel is tölteni. Átmenetileg. Egyelőre.
- Átmeneti feltöltés indítása - jelentek meg a zöld betűk közvetlenül a szemei előtt. Internetkapcsolat ellenőrzése folyamatban. A kapcsolat biztonságos. A feltöltés nagyjából húsz percet vesz igénybe. Folytatja? Igen... Nem

Lucy gondolatban rákattintott az "Igen" opcióra.

A következő pillanatban egy vasúti kocsiban találta magát. Az illúzió tökéletes volt: az ülés kemény és kissé kényelmetlen, a kocsi enyhén rázott, halkan zakatolt, és jellegzetes vonatszag terjengett benne. Az ablakon túl elsuhanó táj tökéletesen életszerű. Még kalauz is jött. A totális agyfeltöltés feltöltés nem volt olcsó, és Lucy csak havonta legfeljebb kétszer engedhette meg magának. Ahogy fizetett, szinte érezte, ahogy a Központi Program megcsapolja a bankszámláját. Egy pillanattal később pedig zöld betűk formálódtak a szeme előtt, hogy tájékoztassák a tranzakcióról.

- Teljes, átmeneti tudatfeltöltés. Központi Rendszer. -$240. A számláján jelenleg felhasználható: $754 - mondták betűk, majd eloszlottak.

Lucy könyvet vett elő a táskájából. Azaz félig tudatosan előhívta a személyi kindle-könyvtárából az utoljára olvasott dokumentumot egy régebbi, papírkötésű kiadásban... vagyis annak illúziójában. Jólesően beszívta a mesterségesen a tudatába plántált könyvillatot, és a feltöltése hátralevő idejét olvasással ütötte el.

- Központi rendszer, "b" terminál, végállomás - zökkentette ki egy kellemesen modulált hang. - Köszönjük, hogy a Speed-netet választotta. Viszontlátásra.

Lucy leszállt a "vonatról". A "b" terminál pontosan olyan volt, mint egy valódi pályaudvar. Emberi szemeknek mindenképpen. A tucatnyi vágányon vonatok álltak, érkeztek, vagy indultak éppen. A beérkező szerelvények felől embertömeg hömpölygött a terminál három kapuja felé. Az utcáról pedig ideges utasok jöttek sietve. Lucy hallott már róla, hogy a tömeges feltöltés költség- és energiahatékonyabb az egyéni megoldásoknál. Azt pedig meglehetős biztonsággal tudta, hogy a KP szereti a költség- és energiahatékony megoldásokat. És a takarékosakat is. Egyesek szerint túlságosan is. Lucy nem tartozott közéjük. Sőt, határozottan a "kettesek" közé sorolta magát. Így nyugodtan és energiatakarékosan sodródott a kijárat felé. Menet közben végignézett virtuális testén. Szinte teljesen sárga fényből állt, és energikusan világított.

- Helyes - nyugtázta.

Tudta, az elektronikus világban minden az információ és az energia körül forog. Ráadásul a kettő szinte teljesen elválaszthatatlan egymástól. És ma mindkettőre szüksége lesz. Akármi is vár rá.

Kilépett a kapun.

- Központi Rendszer. Kérem, azonosítsa magát! - jelentek meg a zöldes betűk a szeme előtt.

Lucy mélyet sóhajtott. Az egyik első tudatfeltöltése alkalmával kapcsolta ezt a praktikus és egyszerű cselekedetet a személyi adatainak átadásához. Most tehát látta, ahogy egy kis, sárga fénybe csomagolt adatdarab fellebeg, és csatlakozik az égen keringő több millió különböző színű egységhez.

- Üdvözlöm, Lucy Brown! - köszöntötték a betűk. - Belépés engedélyezve. Kapcsolódás engedélyezve. Figyelmeztetem, hogy a rendszerhez való Kapcsolódással ön automatikusan elfogadja a Rendszer szabályzatát. Kíván Csatlakozni? Igen... Nem

A lány nem sokat töprengett. Ha a K.P. egyik alprogramjával akar beszélni, és ő éppen erre készült, akkor bizony érdemes csatlakozni a Program privát rendszeréhez is. Néhány szabály ugyan kicsit kényelmetlen, de alapvetően betarthatók.

- Igen.

A fejében megszólalt egy dallamos női hang, és ismertetni kezdte a szabályokat. Lucy szerette volna elhallgattatni, de egészen egyszerűen nem volt ilyen opció. Így aztán végig kellett élveznie újra az egészet.

- 1, A Központi Rendszerben minden energia és információ a Központi Program tulajdonát képezi.
2, A Rendszerből származó energia és információ harmadik fél részére nem adható ki.
3, Tilos a Központi Program elleni tettleges vagy szóbeli fellépés bármely formája.
4, A bejelentkezést az érintett Ellenőrző Pontoknál, de legalább hét egységnyi időnként egyszer kötelező megismételni.
5, Az erőszak minden formája tilos.
6, A Központi Programmal és Alprogramjaival szemben a teljes őszinteség minden esetben kötelező.
7, Kötelező a tiszteletteljes magatartás és a személyes tulajdon feltétlen tiszteletben tartása.
A szabályok bármelyikének megszegése azonnali kizárást, és a Rendszer adatainak a memóriából történő kivonását vonja maga után. Biztosan kíván Csatlakozni?

Igen ... Nem.

Ez volt az a pont, ahol Lucy tüdejéből rendszeresen kiszorult a levegő. A Rendszer adatai... praktikusan MINDEN tudás a Rendszer adata volt, és így a Központi Program tulajdonát képezte. Lucy látott már embert a Kivonás után. Az addig intelligens nőből egy szempillantás alatt makogó idióta lett. Nem egy kellemes vég.

- Mindegy - motyogta -, már úgyis benne vagyok nyakig. Csatlakozom.
- Kérem, ismételje meg személyes azonosítóját.
Lucy ismét sóhajtott és a kis sárgán fénylő adat- és energiacsomag ismét fellebegett a virtuális égre.
- Köszönöm. A Központi Rendszer az ön rendelkezésére áll, Lucy Brown.

A lány érezte, ahogy át meg átjárja az energia. Érezte, ahogy a képességei megsokszorozódnak, agykapacitása hatalmas lesz, és a hozzáférhető információ mennyisége... határtalan, akár a csillagos ég. Ezek voltak, azok a pillanatok, amikor Lucy tudta, hogy megérte. Megérte az éveken át tartó tanulás, a rengeteg elhibázott Kapcsolódási kísérlet, a megannyi harc és meghátrálás. Demoklész kardja a feje fölött. Minden.

Elindult egy virtuális utcán. Élvezte a testében lüktető végtelen nagy energiát.

- Ellenőrző Pont. Kérem, jelentkezzen be! - mondta a szeme előtt megjelenő szöveg.

Fújt egy nagyot, és figyelte, ahogy a kis sárga buborék eltűnik az adatviharban. Még háromszor kellett megismételnie a procedúrát, mire befordult az Elosztó utcájába.

- Figyelem, védett terület. Mozgássebesség korlátozva. Folyamatos adatközlés bekapcsolva.

Lucy hirtelen úgy érezte, mintha szirupban próbálna haladni. Sárgán fénylő adat-energia-folyam indult meg az alkarjaiból. Spirális alakzatban fellebegett a védett terület fölött megsűrűsödő áramlatba. Lucy első reakciója a pánik volt, de tudta, hogy most nem fordulhat vissza, és nem menekülhet el.

- Ez van, ezt kell szeretni - bölcselkedett magában, és hamarosan csakugyan szeretni is kezdte a helyzetet. Vagy legalábbis igencsak büszke lett magára, hogy milyen remekül is teljesít, milyen nehezített terepen. Ez el is tartott mindaddig, amíg meg nem látta a Központi Elosztó ismeretlen okból piros-sárga csíkosra festett épületét.

- Központi Elosztó. Kérem, biztosítson teljes hozzáférést az adat- és energiatárolóihoz, vagy lépjen ki a rendszerből. Teljes adat- és energiamegosztás... Kilépés.
- Nénikédet. Pontosan tudod, hogy most nem léphetek ki.
- A kilépés engedélyezett. A Rendszer periférikus funkcióit ön kilépés után is használhatja.
- Az jó, de nekem nem egy periférikus funkció kellene ám, Muci!
- A Rendszer az Ön döntésére vár, asszonyom.
- Fene bele! Teljes adat- és energiamegosztás kezdeményezése.
- Folyamatban. Kérem, várjon.
- Jó. Nem lehetne úgy, hogy közben, mondjuk, azért mégis kapjak levegőt? ... Kösz!
- Az adat- és energiamegosztás teljes. Köszönjük az együttműködést!

Lucy most már egyáltalán nem látta virtuális testét a hatalmas, hullámzó, örvénylő, sárga, fehér és kék energia-adat-óceánban, ami körülfogta azt. Felemelő érzés volt. Tudta, hogy egyesült a Központi Programmal és Alprogramjaival... végső soron magával a Központi Rendszerrel, ami ilyen vagy ilyen módon, de végső soron az egész világot irányítja.

- Isten vagyok! - gondolta boldogan és... éhesen, nagyon éhesen.

Ellenőrizte az időt. Még volt több mint negyed óra tízig. Elsétált hát egy feltöltőponthoz, és vett magának egy egységnyi olcsó energiát. A hely pontosan úgy nézett ki, mint egy nagyobbacska gyorsbüfé, és az energiának elfuserált hamburger íze volt. Lucy pontosan úgy is érezte magát, mint aki egy gyorsbüfében evett, és a belseje most keményen küzd az étel feldolgozásával, de az éhségérzet elmúlt. Nem figyelte a testét, de tudta, hogy a személyes energia szintje helyreállt.

Lassan elérkezett a megbeszélt idő, így elkezdte komolyabban is keresni már a találkozó helyszínét. Lehívta a pontos koordinátákat a Rendszer adatbankjából, és megdöbbenve vette észre, hogy azok az Elosztó virtuális épületének közvetlen közelében vannak. Odasétált. Szerencsére az adat-és energiamegosztása aktív volt még, az Elosztó alrendszere Belépettként üdvözölte. Körbejárta az épületet, és akkor rájött:

- Ó, te magasságos rendszergazda! Nem csak közel... hanem BENNE! BELE fogok menni az ELOSZTÓBA! Anyu segíts! Jáj!

Az Elosztóba persze bele lehet menni. Állandóan mászkálnak benne az ott dolgozó programok (hiszen ez a dolguk), és jóformán mindig van bent egy-két turistacsoport is, akik egyszerűen kíváncsiak. Ők azonban soha, de soha nincsenek a teljes adat- és energiamegosztás szintjén Kapcsolódva, vagy egyáltalán, így csak rendkívül felületes képet kaphatnak az Elosztóról. Lucy nem tudott róla, hogy valaha is bement volna valaki. Úgy tényleg, de igazán a Rendszerre Kapcsolódva. És noha (némi kiegészítő számítási kapacitás igénybevételével) 90%-ban biztonságosnak ítélte a belépést, egyáltalán nem tudta, hogy mire is számíthat, és félt. Nem is kicsit félt.

Nem volt ideje azonban belemélyedni a rettegésbe. Nina ugyanis feltűnt az Elosztó ajtajában. (De egy lépést sem lépett el onnan.) Úgy nézett ki, mint egy ember. Egy középkorú nem is túlságosan csinos asszony. Ez éppen azért volt szokatlan itt, mert a valódi emberek, a Feltöltöttek, fénylényekként jelentek meg a virtuális város utcáin, éppen úgy, akárcsak Lucy. A program nem reagált a lány jelenlétére, pedig alig öt méternyire álltak egymástól.

- Valószínűleg csak az Elosztón belül működik - állapította meg magában, és legyőzve a késztetést, hogy sikoltozva elmeneküljön, közelebb lépett. Be az Elosztó külső kapuján.

Üdvözölte Ninát. Beszélt már Alprogrammal máskor is. Intelligens és túlnyomó részt önálló lények voltak. Akikkel találkozott eddig, azok mindannyian tökéletes szociális programmal rendelkeztek, így pontosan úgy viselkedtek, mint egy-egy rendkívül jól nevelt ember. Úgy is kellett velük bánni. Csak persze a Központi Program bármikor bármelyik Alprogramja fölött átvehette a közvetlen irányítást. Ez nem is feltétlenül mindig volt észrevehető a program viselkedésén. Ezt a tényt ismerve Lucy minden egyes ilyen interakció alkalmával feltételezte, hogy közvetlenül a K.P.-mal beszél, és extra óvatossággal járt el.

Nina eközben észrevette őt.

- Levágattad a hajad. Nem is ismertelek így meg. De nagyon jól áll!
- Aha, persze, vagy csak kívül voltam a kapun - gondolta Lucy, de inkább megtartotta a megjegyzést magának. Helyette megköszönte a bókot, és csevegő stílusban ismertette a stílusváltás okát és körülményeit.
A program minden további udvariaskodást mellőzve beterelte őt az Elosztó épültébe.
- Jegyvásárlás... Belépés vendégként.
- He? Mármint hogy ÉN? A K.P. Elosztójába? INGYEN? Ez most komoly?
- Megerősítve. Belépés vendégként.
- Fúúúúha!
- Biztonsági ellenőrzés. ... Belépés engedélyezve.
- Huh! Hála a jégnek!
A betűk és a gondolatok éppen hogy csak felvillanhattak Lucy elméjében, ahogy a Program sebesen vonszolta magával.
- Belül fehér - állapította meg rohantában. - Hová sietsz? - akarta kérdezni, de akkor Nina úgy elárasztotta totálisan tökéletesen irreleváns információval az agyát, hogy percekig gondolkodni sem tudott tőle, nem hogy beszélni.

Nina felcipelte magával az Elosztó egyik felső szintjére. Elmélyült és érthetetlen beszélgetésbe merült egy másik programmal. Lucyról láthatóan meg is feledkezett közben.

- Vajon mit is keresek én itt? - vetődött fel benne, miközben igyekezett nem lemaradni a két munkájába mélyedt program mögött. Viszont legalább nem maradt ideje azzal foglalkozni, hogy hol is van.

Lejjebb mentek egy szinttel, így elég pontosan az épület közepére kerültek.

- Központi Elosztó. Nyilvános Adattárolók - tájékoztatta a szeme előtt manifesztálódó felirat.
Bementek. Nina lenyomta őt egy székre, és otthagyta.
- Öööö, hát jó. Persze, megvárlak.

Egy darabig dermedten ült a helyén. Végül meggyőzte magát, hogy senki nem fogja leharapni a fejét, és körülnézett. Nem ismert fel semmit. Csak annyit látott, de azt legalább jól, hogy flottul megkonstruált csatlakozóbigyók veszik körül. Hogy hova kéne őket csatlakoztatni, és mihez is kellene kezdeni velük, az már nem volt tiszta. Feltételezte, hogy a K.P-mal való kommunikációt szolgálják. Érdeklődve nézegette őket, amikor az egyik távolabbi vitrinben valami megmozdult. Egyúttal valahonnan ismerős, de meghatározhatatlan érzések öntötték el. Lucy biztos volt benne, hogy akármik is vannak ott, nem kellene mozogniuk, sem pedig érzelmeket generálniuk benne. Odanézett jobban.

- Jobb agyfélteke aktiválva. ... Bal agyfélteke aktiválva. Központi Program. Közvetlen kapcsolat előkészítése. Kérem, erősítse meg a kapcsolódási szándékát.
Lucy felállt, és közelebb óvakodott.
- Megerősítve - suttogta az azonosítatlan, mozgó izének az üvegfal mögött.
- Központi Program. Közvetlen kapcsolat. Új tudásterület telepítése folyamatban. A Mag a helyén. A kapcsolat alaphelyzetbe állt.
- Fúúú, aha, szóval ezért hívtál ide... Köszönöm! - Vajon mi lehet az? - tűnődött.

Új, vadonatúj tudást nem lehet csak úgy letölteni az emberi agyba persze. Vagyis, dehogynem, csak nincs értelme. Normális esetben minden tudás kapcsolódik valahogyan a többihez, és többé-kevésbé egységes rendszert alkotnak. Ha valamiről az ember már tud valamicskét, akkor ez a kapcsolati háló készen várja az adatokat, és azok bármikor be is vihetők. Viszont, ha az ember nem is tudja, hogy van valami, amit nem tud, mégis letöltik az agyába csak úgy, kapcsolati háló nélkül, akkor egyszerűen hozzáférhetetlenül elzárja valahová, és továbbra sem fogja tudni, hogy az információ létezik. Ezért fejlesztette ki a K.P. a Mag-módszert. Ez valójában egyszerűen összekapcsol néhány releváns agyterületet tényleges új információ átadása nélkül, hogy kialakítsa a tudás helyét az ismerethálózatban.

Lucy tehát most csak annyit tudott, hogy valami újat fog tanulni. Visszament és újra leült a székre, ahol Nina hagyta.

A program pedig nemsokára megjelent, és ismét locsogni kezdett. Közben, csak úgy mellékesen elsorolta azokat az adatokat is, amiket Lucy még régebben igényelt a K.P-tól. A lány egy kis kiegészítő memória igénybevételével, ezeket gyorsan le is töltötte. Ha már ott volt, még egy kis plusz kapacitást használva megosztotta a tudatát, és miközben figyelte Nina fecsegését, rákérdezett:

- Közvetlen Kérdés a K.P.-hoz.
- Engedélyezve.
- Kapcsolódnak Nina adatai az Új Maghoz?
- Igen.
- Hozzákötöm. Köszönöm.
- :-) Kapcsolat alaphelyzetben.
- Furcsa dolog érezni a Program mosolyát, de kellemes és eltéveszthetetlen - elemezte csendben a helyzetet Lucy.

Észrevette, hogy Nina fészkelődik mellette, befejezte az információátadást, és menne a dolgára, csak a szociális programja tartja vissza. Így hát megköszönte a beszélgetést, felállt, majd megkérte a programot, hogy kísérje ki. A félelem ugyan teljesen elmúlt, de abban azért nem volt biztos, hogy egyedül ki is talál.

- Hogyne, úgyis kiugrom ebédért.

De nem ment ki. Megállt a kapuban, és nem mozdult többet. Lucy meglepetten nézett rá. Aztán észbe kapott:

- Ja, persze, csak bent működik.

Így elbúcsúzott a mozdulatlan Ninától, és elindult vissza a terminál felé. Most nem kellett bejelentkeznie sehol. A Központi Programmal való kapcsolat még élt, és szabad járást biztosított. Nem is volt baj, ugyanis már alig állt a lábán, nem lett volna energiája a gyakori adatközlésre.

- Hát igen, azért megterhelő az ilyesmi.
- Nem tetszett?
- Dehogynem! Nagyon is! Szuper volt! És köszönöm is! Csak tudod, elfáradtam. Meg éhes is vagyok. Szerintem megint nincsen energiám.
- Igen, a kiegészítő kapacitások sokat fogyasztanak, de majd hozzájuk szoksz. Most nem is fárasztalak tovább. Kapcsolat vége.

Lucy betámolygott egy feltöltőpontba, és megette a második adag olcsó energiát, ami ezúttal is gyorskajának látszott, és annak is érződött. Azután felszállt a vonatra, ami a majd visszaviszi őt a testéhez az összes körzetébe tartozó Feltöltöttel együtt. Leült, és azonnal elaludt. A kalauz ébresztette fel, hogy le kellene szállni.

Kinyitotta a szemét, és alaposan megbámulta az üres képernyőt. Aztán lehúzta a fejéről a zöld csatlakozósapkát, és elment, hogy valami igazi ételt is vegyen magához. Három órát volt távol.

- Rekordidő.

Előző oldal Kétvirág
Vélemények a műről (eddig 2 db)