Hová tűnt a tisztelet a mai világból?
Mostanság gyakran eltűnődöm ezen a kérdésen. Nézve, ahogy az emberek marják egymást, olykor az eszembe jut néhány lovagregény, amit gyerekkoromban olvastam el. A sötét középkor "primitív" lovagjai tisztelték az ellenségeiket, nagyra értékelték a becsületet, és nem alázták meg egymást.
Manapság szinte giccsesnek tűnhet egy efféle eszmeiség. Elképzelhető persze, hogy akkor is volt gúnyolódás, gáncsoskodás, de talán nem annyi, mint most. El kezdtem gondolkodni rajta, hogy vajon hogyan lehetséges ez?
Egy középkori harcos test-test ellen küzdött az ellenséggel, primitív fegyverzettel. Hitt az eszméiben, bízott a győzelmében, és ha kellett, akkor az életét áldozta mindenféle zokszó nélkül. Közben pedig tudta, hogy a másik oldal katonái szintén ugyanígy éreznek: küzdenek a legjobb tudásuk szerint, és meghalnak, hogyha kell. Erre pedig rengeteg példát láthattak.
Ilyen körülmények között nehezen képzelhető el az, hogy ne tisztelték volna az ellenségeiket. Ha a legyőzötteket megalázták volna, azzal valójában önmagukat alázzák meg - a saját hitüket. A győzelem mámorában tehát valószínűleg nem volt annyi fölényeskedés, mint manapság; akik a háborút effektíve megvívták, valóban hittek az eszméikben.
A képmutatás inkább azok között volt divat, akik a háttérből irányítottak. Ők nem mentek a halálba, csak politizáltak és önző érdekekből indulatokat szítottak. Ám az igazi harcosok között az ellenfél tisztelete valóban létezett!
A mai világban a lovagi eszmék kihaltak. A háborúkat is általában modern eszközökkel vívják meg. Elbújnak a gépfegyver mögé, és a távolból gyilkolnak, vagy ledobnak egy atombombát, esetleg az íróasztal mögül elindítják a rakétát egy piros gomb megnyomásával és néhány kódszám beütésével. A lelkiismeretet pedig elaltatják azzal, hogy azok az emberek megérdemlik a halált, mert olyan hitványak.
Az ellenfél gyűlölete a modern kor betegsége. A másik megalázása a gyávák hitvallása, hisz hogyan is tisztelhetne valakit egy olyan ember, aki még önmagát sem tiszteli, mert nincs miért. Nyomorékká tehetnek, leigázhatnak, sőt meg is gyilkolhatnak is a távolból.
A kardnak sokkal nagyobb becsülete volt, mint az atombombának valaha is lesz. Ma már nem azt a világot éljük, amikor a harcosok nyíltan csapnak össze, ha pedig valakit legyőztek, annak meghagyták a becsületét… manapság sokkal inkább az a divat, hogy a hős lovagra rámennek vagy ötvenen, lerángatják a lóról, aztán ahelyett, hogy végeznének vele, a fejére sz@rnak és kiröhögik.
Gyávák aláznak bátrakat. Egerekből lesznek az oroszlánok, az oroszlánokból pedig egereket csinálnak. Minden a feje tetejére állt.
Szidhatjuk a sötét középkort, de ha egy akkoriban élt harcos feltámadna a mai világban, valószínűleg azt mondaná, hogy inkább felakasztja magát, minthogy ilyen gyáva és barbár korban éljen. Ennyi maradt a nagy eszmékről!
Ezért azt javaslom az olyan tini lányoknak, (ha még léteznek olyanok), akik a hercegre várnak fehér lovon, hogy ne tegyék! Lovagot játszani mostanság nem valami kifizetődő. Ilyen világot élünk.
Vége