Syngen (TH) 3

Horror / Novellák (1283 katt) Kétvirág
  2013.11.30.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/12 számában.

Syngen (TH) - olvastam a néni köpenyén, aki mellettem ült, amikor magamhoz tértem. Ez volt az első dolog, ami újra eljutott hozzám a világból, és annyira meglepett,
hogy újra megnéztem. Igen, a köpeny rózsaszínű, vagy inkább lila... nem, ez mégis inkább rózsaszín, vagy lila… áh, mindegy, valahol a kettő között. Rajta a szokásos helyen, a szokásos, írottnak látszó, fekete betűkkel a szokásos Syngen logó. Csakhogy utána a kis karikában TH, és nem TM volt.

Pedig tudtam, hogy TM-nek kell lennie. Még azt is megkérdeztem egyszer a tanító nénitől, hogy mit jelent. Trade Mark, azt jelenti, de hogy az pontosan mi, azt már nem értettem meg. Csak megjegyeztem.

A Syngen-es dolgokon a köpenyektől az iskoláig, a nagy gyáraktól a kis cukorkákig, mindenen ugyanez a felirat állt: Syngen (TM) - Syngen Trade Mark. Megszoktam, sőt, világom biztonságot adó részévé vált is valahogy ez a pár betű.

- Biztosan TM van ott, csak rosszul olvastam - gondoltam, és ismét megnéztem a néni köpenyét. De nem. A renitens H kitartóan ragaszkodott a H-ságához. Pislogtam egy párat, és elolvastam megint. Semmi sem változott, Syngen (TH) mondta a felirat. - Lehet, hogy megbolondultam?

Körülnéztem, hátha találok valami fogódzót, amivel eldönthetem, hogy megbuggyantam-e, vagy sem. Kis, fehér szobában voltam. Az ablakból látszottak az új lakótelep háztetői és a Syngen-gyár kéménye is. Eddig rendben is volna, emlékeztem a kék cukorkákra, a lázra, és doktor bácsi injekciójára is. Gondoltam, és reméltem, hogy a telep kórházába visznek, és úgy tűnt, ott is vagyok.

Visszanéztem a nénire, és megint pislognom kellett: valami rettenetesen furcsa volt vele. De nem tudtam volna megmondani, hogy mi az. Talán a haja... de nem, hiszen az a barátnőmnek is ilyen szőke és vékonyszálú. Vagy az arca... ugyan, az alattunk lakó nénié is ugyanilyen hosszúkás. Vagy a bőre... nem, láttam már máskor is ilyen átlátszóan fehéret. És a keze sem lehetett az, mert a doktor bácsinak is ugyanilyen hosszú és vékony ujjai vannak, és ő mégsem furcsa.

- Lehet, hogy még mindig álmodom - gondoltam, és megint pislogni kezdtem, sőt meg is csíptem magam, hogy felébredjek. Fájt, bár a kezem egész gyenge volt.

Akkor már megnéztem az ágyamat is. Vasból volt. Rajta fehér takaró. A takaró csücskében a logó... Syngen (TM). M, és nem H, akkor hurrá, minden rendben!

Csakhogy a néni közben befejezte a telefonálást, és rám nézett. Szemből még sokkal... idegenebbnek hatott, pedig szembeszomszéd néninek is ilyesmi nagy, kerek, égkék szemei voltak, és a házmester bácsi orra se volt kevésbé hegyes. Valahogy ez az egész együtt mégis nagyon nyugtalanítóan hatott. És félelmetesen. Igaz, ha nem azért kerülök kórházba, mert eltartalékoltam a cukorkáim, és aztán egyszerre ettem meg őket, amikor kiderült, hogy a kékek is ártalmatlanok, vagy, ha mondjuk, nem féltem volna attól, hogy ezt nem lett volna szabad, és most büntetésül piros cukrot fogok kapni, akkor nem féltem volna tőle sem. De így ijesztő volt. Igyekeztem minél kisebbre összehúzni magam. Közben pedig aranyos arcot vágni. Meg persze ártatlant is.

- Én nem csináltam semmi rosszat! - sírtam el magam végül.
- Hát persze, hogy nem! - mosolygott rám. Irdatlan nagy fogai voltak a keskeny arcához képest. - Tessék, vegyél egyet! - kínált felém egy kis fémdobozt, amiben RÓZSASZÍN cukorkák zörögtek.
- A kéktől okos leszel, a zöldtől nem lesz semmi, a pirostól meg zombivá válsz... mit csinálhat vajon a rózsaszín? - futott át a fejemen, és remegni kezdtem. - Valószínű, hogy semmi jót... de nincs mit tenni, muszáj megennem, itt még kiköpni se tudom, visszautasítani pedig nem illik. Meg akkor legfeljebb megeteti velem máshogy, vagy megkapom injekcióban, vagy gyógyszernek.

Kinyújtottam a kezem, elvettem egyet, és megláttam a feliratát: Syngen (TH). Megint a H! Összefolyt, és elsötétült előttem a világ.



Mikor újra kinyitottam a szemem, a furcsa néni még mindig ott ült. A rettenetes H pedig még mindig ott virított a ruháján.

- Lehet, hogy nem is igaziból Syngen-es? - rettentett meg a gondolat. Tanultunk már az ipari kémkedésről, és nekem napokig rémálmaim voltak tőle.

A néni most rám nézett, és mosolygott is. Igyekeztem eltűnni az ágyneműben. Nem sok sikerrel.

- Ne félj! - mondta, és megsimogatta a hajam.

De féltem. Nagyon féltem. Annyira, hogy megint csak elhomályosult minden.



- Harmadik próbálkozás - gondoltam, amikor megint lett körülöttem világ.

Óvatosan körülnéztem. Ágy, takaró, rendes, (TM)-es logó. Remek. Ablak, háztetők, gyárkémény. Oké. Még óvatosabban elfordítottam a fejem, hogy a másik oldalt is
megvizsgálhassam... és ott volt. Még mindig. Ült az ágy szélén, és megint telefonált.

- Igen. ... Nem. ... Nem, sajnos annyira fél, hogy nem tudok vele kapcsolatot teremteni. ... Nem, egyáltalán nem. ... Igen. ... Ööö, biztosan? ... Rendben van, megpróbálom. ... Igen, természetesen. ... Viszont hallásra! - mondta, azzal letette a telefont és felém fordult.

Érdekes módon most egy kicsit kevésbé féltem tőle. És nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fog megpróbálni.

- Észrevetted, ugye? - kérdezte, és olyan volt, mintha most ő tartana tőlem.

Válaszolni azt nem tudtam, úgyhogy csak néztem rá nagy szemekkel, hogy mit is vettem észre?

Válaszul megpiszkálta köpenyét annál a rémes H betűnél.

Nyeltem egyet, és bólintottam. Borzasztó volt. Még mindig. Mintha az egész eddigi világomat felborította volna az az egyetlen betű. Amikor ránéztem, valahogy minden elvesztette az értelmét, amit eddig tudtam vagy azt hittem, hogy tudom.

- Alaposan felkavart, ugye? - mosolygott együttérzően, amire megint csak bólogatni tudtam. - Semmi baj. Ez előfordul - folytatta, majd vett egy mély levegőt, mintha víz alábukna. - Azt jelenti, hogy Transz Humán - hadarta el végül egy szuszra.
- Transz Humán? Az micsoda? - találtam meg a hangom, ahogy a kíváncsiságom legyőzte a félelmemet.
- Sok minden. Nos... nagyon egyszerűen, azt jelenti, hogy valaki több... több dologra képes, mint az egyszerű emberek. Ilyen vagyok én is.
- Több dologra képes? Például mire?
- Gondolatolvasásra, például. Ezt te is kipróbálhatod. Tessék, vegyél egy cukorkát!

Ismét felém kínálta a dobozt. Most elfogadtam. Ő maga is kivett egy szemet, és összenevettünk, amikor bekaptuk rózsaszínű édességet...

Előző oldal Kétvirág
Vélemények a műről (eddig 5 db)