Sötét az erdőben 2. (Fejezetek a Szürke Királyság történetéből)

Fantasy / Novellák (1474 katt) Gaven
  2013.02.09.

A közös időszámítás 7395. évének telén a Szürke Királyság nyugati részén.

Az erdőben csend honolt, és szinte teljes koromfekete sötétség, tipikus éjszaka, csillagtalan az égbolt, a hold sem látszik, bár egy felhő sincs az égen. Ilyenek az éjszakák itt a fény utolsó nyugati bástyájában. Az erdőben egy magas, sötét alak szinte tökéletesen beleolvadt a környező sötétségbe. Hó még nincs, a tél elején járunk, az avar vastagon belepte a földet, léptei mégis teljesen hangtalanok, ahogy nyugodt tempóban halad előre a fák között. Nem néz, se jobbra se balra, csak megy tovább előre. Egészen addig, amíg egy kis töltésen futó földúthoz nem ér, az alak itt megáll az út szélén. Köpenye takarja egész testét és arcát, csak egy szempár csillog a köpeny alatt furcsa fényével.

Egyedül van, az erdő csendjét csak a szél fúvása töri meg, ahogy tovaszáll a fák közt, és a hajlékonyabb ágak kopogása, amint a szél egymásnak ütögeti őket. Az alak sokáig csak állt, nem tett semmit, csak bámult maga elé. Egészen addig, amíg a szél nyugat felől egy furcsa hangot nem hozott.

Nehéz lenne leírni ezt a hangot, lehetett kiáltás, horkantás vagy bármi ehhez hasonló, emberi fül számára alig érzékelhető hangfoszlány csupán, semmi több. De az alak meghallotta, és a hang irányába fordult a csillogó szempár. De nem látott semmit, csak a fák halvány alakját, amint alig kivehetően, (ha lehet ezt mondani) még sötétebben feketéllettek a koromsötétben és épp, hogy meg lehetett állapítani, hogy melyik fa hol áll. Az alak végül elindult arra, amerről az érdekes hang jött. Most nyugodt, csendes léptekkel haladt az út szélén, nem sietett, bár lassúnak sem volt mondható a járása. Az út, melyen haladt, nem volt több egyszerű földútnál, csak a gyakori használat tartotta gaztól mentesen.

Éjjel viszont senki sem járt erre… tél volt, az iszap törpék nem szerettek ilyenkor éjjel a falvaikon kívül tartózkodni. A királyság tündéi egyenesen rettegtek a téli éjszakáktól, mert ilyenkor nő meg igazán a mély sötét errefelé.

Ahogy a szél megélénkült, újabb hangokat hozott. Ezek már jobban kivehetők voltak, azt is kihallotta a hangokból, hogy nem egy forrásból jönnek, legalább három szerzett beszélget valami furcsa, ám mégis ismerős nyelven.

Továbbra is csak a maga nyugodt tempóját követve lépkedett, nem sietett. Máskor, más környezettben akár egyszerű járókelő is lehetett volna, aki csak élvezni akarja a csendet és a természetet. Érezte, hogy hallotta már ezt a nyelvet, bár arra nem, hogy hol és mikor, de abban biztos volt, hogy régen egészen más érzések fogták el hallatán.

Ekkor képek villantak fel elméjében egy füves szikláról, melyen város épült, a hatalmas szikláról letekintve végeláthatatlan füves pusztaság, keletre, messze víz kéklett, egy tó, a síkság fürdött a ragyogó napfényben, a síkságon lovasok száguldoztak. Nyugaton messze, nagyon mesze, egy vékony fekete sáv… akkor még fenyegetően félelmetesen. Furcsa érzések fogták el, olyan távolinak tűnt az egész, mintha nem is az ő emléke lett volna. Megijesztette az emlékképen látott rengeteg fény, amely elárasztotta a síkságot, a színek, amiket látott, félt a naptól, amely ott fénylett keleten, s fénye mindig megtöltötte a keleti eget. De fénye ide sosem hatolt el. Ez a gondolat megnyugtatta a lelkét végül.

Aztán megint egy emlékkép, nyugatra ment egy nagy sereggel, sok hozzá hasonló fiatal, tündék, emberek és szikla törpök. Majd csaták a sötétségben, városok elfoglalása. Harc sötét alakokkal és szavak… rájött… ork nyelv, a csatában hallotta, és az iszap törpök is beszélték. Ekkor hatalmas gyűlölet töltötte el szívét, bár nem tudta, miért, hogy mi iránt érez gyűlöletet. Ismerte az orkokat, tudta, hogy rosszak, hogy a sötétség teremtményei, hogy pusztítják a fényt. De valahogy már nem tudta érdekelni, hidegen hagyta, mi van keleten. Lassan oda ért az orkokhoz, azok az út töltése mellett egy kis tábortűz körül beszélgettek, és valami állatot sütöttek a tűz felett. Észre sem vették, eszükbe sem jutott, hogy bárki is figyelheti őket.

Hárman voltak. Az alak leguggolt az út szélén, és nézte őket, nem tudta, miért, de megértette, amit mondtak, egy iszap törpéről beszéltek, aki felfogadta őket, és már egy hete itt hagyta őket, hogy várjanak rá. Valami kísérletet emlegetett, de a részleteket nem mondta el nekik. Aztán arról beszéltek, hogy mit akarhat egy iszap törp mágus itt. Végül arra jutottak, hogy ez is egy olyan kis mocsok, mint a többi, és biztos az erdei démonokat bűvöli.

Újabb emlékkép… a lován ül… rutin őrjárat valahol Gildarrion fényén túl. A lovak szeme hirtelen megvörösödik, megvadulnak, egy fekete démon támad rájuk. A démon sikolya betölti az erdőt, karmait méteresre nyújtja. Megöl mindenkit, hiába próbálnak védekezni, az egész túl hirtelen történik. A démon a földre teperi őt is, az arcába ordít. Nem bír megmozdulni, segítségért kiált. Jöjjön bárki, csak mentse meg!

A démon oldalra tekint. Halk léptek hangja. Egy iszap törp jön oda hozzájuk, megáll, a szeme közé köp bűzös, koszos szájából. Egy kis késsel megsebzi a mellkasát. Majd talán, hogy kínozza, egy botot szúr a sebbe és forgatja is benne… majd váratlanul rettenetes érzés, borzalmas kín, elviselhetetlen fájdalom járja át egész testét… és közben valami sötét, valami fekete elnyeli a lelkét, és az egykor szép nemes tünde szív meghal. A helyén iszap törp gyűlölet és gonoszság születik. Az iszap törp vigyorog, int a démonnak, az leszáll róla, majd a törp mond neki valamit, ezután a démon elmegy.

Ő feláll, egész testét gyűlölet járja át. Az iszap törp féreg int a korcs kezével, hogy kövesse. Ő nem mozdul… az iszap törp hátra néz. Ő elkapja a nyakát, kicsavarja kezéből a botot, és az iszap törp kését belé döfi, az szenved, meglepett retteg, majd lassan elhal. A szívét öröm önti el, ahogy a kis féreg pusztulására gondol. Majd lenyugszik, aztán, mikor újra meglátja az orkokat, hihetetlen gyűlölet önti el ismét.

Az első fekete tünde feláll, szépen lassan lesétál a töltésen. Mikor az orkok észreveszik, nekirontanak… de csak alsó orkok, semmi esélyük… a megfeketedett tünde szablya végez minddel egy perc alatt.

Vége

Előző oldal Gaven
Vélemények a műről (eddig 5 db)