A harmincadik az első

Külvilág / Lidércfény (2071 katt) Lidércfény HQ
  2010.09.17.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2010/8 számában.

A Lidércfény története során először fordult elő, hogy egy nagy múltú, nívós rendezvényen vehettünk részt; meghívottként voltunk jelen a 30. HungaroCon-on. Ehhez talán nem is kell különösebb bevezető, ám valamelyest magyarázatra szorul, hogyan is kerültünk mi oda.

Előzmények

Az ötlet, a kapcsolat Judittitól (vagy ha jobban tetszik, Bódai-Soós Judittól) származik, s a tavaszi Star Wars klubnapon merült fel. A szervezés viszonylag könnyedén ment, miután megkaptuk a rendező, L. N. Peters elérhetőségét, aki nem mellesleg a Scifi.hu portál gazdája is. E-mailben egyeztettük le, hányan és mikor tudunk menni - a létszám sajnos az utolsó héten lefeleződött, mivel Kapitányunk lebetegedett, s Ida sem tudott eljönni -, illetve nagyjából mi lesz a menetrend, mire számíthatunk a szervezők részéről, s mi az, amivel mi készülünk. Két napra mentünk - így szállást, étkezést is kellett intézni -, hiszen semmiképp nem akartuk kihagyni, hogy találkozhassunk Farkas Bertalannal, mi több, interjút készítsünk vele, márpedig ő pénteken volt csak elérhető. Mi magunk inkább másnapra készültünk egy standdal, illetve egy velünk való nyilvános beszélgetéssel, valamint több, az AKF-ben megjelent novella felolvasására. Természetesen szokás szerint az utazást is leegyeztettük egymás között, ám minő csoda, most semmiféle problémánk nem adódott sem az oda-, sem a visszaúton.

Állfelszedést vállalunk

Pár perccel 14.00 óra előtt szálltunk le a gyulai Várfürdő előtt a buszról, majd egy rövid telefon után egy szemrevaló ifjú menyecske kalauzolt el bennünket a cirka 150 méterre, kissé visszább lévő Andrássy-kastély Vigadószárnyába. Az ott tevékenykedő egyik szervező - mint utóbb kiderült, Rhewa – rögtön - "nekünk is esett", kérdezte, kik vagyunk, mik vagyunk, honnan jöttünk. Aztán, mielőtt a kérdések zápora után magunkhoz térhettünk volna, meglátta a buszmegállóban mellünkre aggatott Lidércfényes kitűzőket, elmosolyodott, s újabb kérdést intézett felénk: "Nektek van exkluzív interjútok Farkas Bertalannal?" Erre már egy gyors és határozott "Igen"-nel feleltünk.

Bertalanra ugyan várni kellett egy kicsit (elvileg neki is 14:00 órára kellett volna visszaérnie), ám addig kipihentük az út fáradalmait, megtekintettük a sci-fi történeti, az űrkutatás-történeti és az SF képzőművészeti kiállításokat, majd - többek között Farkas Bertalan ereklyéi között - kialakítottunk egy kis barátságos sarkot az interjúhoz. Mire ezzel végeztünk, meg is érkezett interjúalanyunk, s a bemutatkozás után örömmel állt a rendelkezésünkre. Egyetlen szívfájdalmunk, hogy alig húsz percet tudtunk vele beszélgetni, de mi ennek is nagyon örültünk. Szinte kivételezettnek éreztük magunkat, hogy az első s ezidáig egyetlen magyar űrhajóssal készíthettünk interjút. Azért arra találtunk alkalmat a bemutatkozás során, hogy néhány AKF-el megajándékozzuk, amit készséggel el is fogadott.

Az ok, amiért "Berci"-nek távoznia kellett, hogy a vár melletti nagyszínpadon a rendezvény főszervezője "lépett a helyünkbe", aki nem csak neki, hanem Magyari Bélának is tett fel kérdéseket. Természetesen ezt mi sem hagyhattuk ki, s bár a tűző nap nem kedvezett igazán az eseménynek, mégis volt azért több, árnyékba húzódott érdeklődő.

Ezt követően visszatértünk a Vigadószárnyba, ahol a következő programra várva jól elbeszélgettünk a jelenlévőkkel. Így "botlottunk bele" Nemere Istvánba, akit szinte rögtön le is támadtunk. Persze akkor már tudtuk, hogy ő is jelen lesz, s a "letámadás" leginkább arra irányult, hátha hajlandó ő is adni nekünk egy interjút valamikor. Rögtön kötélnek állt, s meg is beszéltünk egy időpontot szombat 10.00 órára, miközben ő is kapott egy adag AKF-et.

Nem sokkal ezután egy olyan produkció következett, amelynek a Lidércfény volt a főszereplője. Befutott ugyanis egy színésztársulat néhány tagja, valamint Gargya Balázs színművész, a felolvasások irányítója. Néhány mondatban megbeszéltük, hogyan zajlik majd az előadás, majd az adott időpontban el is kezdődött. Elöljáróban a megjelent közönségnek elmondtuk, mit is kell tudni a Lidércfényről, majd a társulat tagjai felolvasták Homoergaster: Minden testnek útja, kozmikus látomás című novellájának első részét, Xenothep: Kör 0.5, valamint Fuvallat: Frankcsapda című novelláját. Másnap, a Zsoldos Péter díjra jelölt novellák felolvasása előtt a jelenlévők meghallgathatták még Maggoth: Hűség című novelláját is. Ez azért volt számunkra öröm, mivel a szervezők kifejezett kérése volt, hogy szerepeljenek a felolvasáson "Lidérces" művek is. "A Conon itt leginkább Zsoldos Díjas és jelölt műveket olvasnánk fel, de nálatok annyira minőségi anyagok jelennek meg, hogy mindenképpen ott a helyük" tudtuk meg előzetesen.

Ezt követően volt egy gyors díjátadó, amelyen a sci-fi háromtusa nyertesei kapták meg a magukét. :-)

Egy órás szünet után Szélesi Sándor és Fonyódi Tibor beszélt a Mysterious Universe jövőjéről, illetve, miután kiderült, hogy a jelenlévők többsége még nem ismeri a világot, röviden bemutatták az MU múltját is. Egyre tágabbra nyíló szemekkel hallgattuk, amikor megtudtuk, hogy ez az egyetlen, kialakulása óta folyamatosan jelen lévő, magyar multiverzum, sőt, ez az egyetlen magyar sorozat, amelynek egy regényét angol nyelvre is lefordították.

A napi program zárásaként Nemere István előadását hallgathattuk meg, aki "A sci-fi és a valóság" kapcsolatáról beszélt. Igazán érdekes, érdekfeszítő volt, s a végén a közönség is bekapcsolódott egy kis kérdezz-felelek erejéig.

Száll-ás

A nap végén, némi segítséggel eljutottunk a szállásunkra, a Harruckern kollégiumba. (Ezúton is köszönjük Marconak a fuvart! Tényleg nagy segítség volt.) Ott azonban hideg zuhanyként ért minket a hír: a számunkra kijelölt szoba kulcsát az ott lakó magával vitte. Mai napig nem tudjuk, előkerült-e egyáltalán. Természetesen nem hagytuk magunkon eluralkodni a bosszúságot, hiszen készültünk vissza a Tankcsapda koncertre. A nappali portás is rendes volt, megengedte, hogy a cuccunkat a társalgóban hagyjuk, amit éjszakára bezárt. A koncert után visszatérve az éjszakai portás - mivel még mindig sehol nem volt a kulcs - rendkívül segítőkész volt, és intézett nekünk egy szobát. Jó is lett volna, már nem vágytunk másra, csak hogy egy gyors tusolás után víz-szintesben legyünk, ám mire visszaértünk a szobába, az idős, hatvan körüli szobatársunk elaludt, s oly vehemensen horkolt, hogy képtelenség volt nyugovóra térni. Mint utólag kiderült, mindketten azon aggódtunk, hogy így, kipihenetlenül miként interjúvoljuk meg Nemere Istvánt délelőtt, s egyáltalán hogy tartjuk majd a frontot. Később, úgy hajnal fél három tájékán aztán arra lettünk figyelmesek, hogy halálos csönd van. Már épp kezdtünk álomba szenderedni, amikor egy nagy erejű horkantással újrakezdődött az éktelen horkolás. Ez többször megismétlődött, miközben már arra gondoltam: "Istenem! Csak nehogy egy hulla mellett ébredjünk reggel!" A szünetekben ugyanis az illető úr nem lélegzett... Aztán valahogyan csak elaludtunk. Reggel ugyan nehezen tértünk magunkhoz, amin a kávé sem igen segített, de mikor a szállás kifizetésére került sor, kipattant a szemünk. A megbeszélt összeghez képest ugyanis cirka másfélszer annyiba került. Valaki, valahol, valamit elcsillagozott.

Tankcsapdás este, 2010. július 30-án

Miután a pénteki nap szédületes eseményei lezajlottak - interjú Farkas Bertalannal, Nemere előadás, interjúegyeztetés, stb... - úgy döntöttünk, hogy azért egy Tankcsapda koncert még belefér. A szállásunktól már gyalog mentünk vissza a gyulai várhoz. Két okból nem tévedtünk el, az első: Jimmynek voltak elképzelései a visszaútról. A második ok: egyszerűen a hang után kellett menni! A legendás trió már a húrok és bőrök közé csapott, és egy ismeretlen városban sem lehet eltéveszteni Magyarország leghangosabb zenekarát. Az út egy kellemes séta volt, közben alkalmunk nyílott megcsodálni egy civilizált, szemétmentes mezővárost, valamint a park hátán parkokban a több száz évesnek látszó fákat. A Szentessel való összehasonlítás lehangoló eredményhez vezetett: Gyula sugárútnyival nyert. Megállapítottam, hogy Gyula egy erdő, amiben laknak. Egy kedélyes, nyugodt erdő. Némi kerülő és kérdezősködés után sikeresen visszaértünk a várhoz, ahol elemi erővel szólt a zene. Leperkáltuk a beugrót, fölcímkéztek minket, és máris megközelíthettük a tömött arénát.

A Tankcsapda fellépése javában tartott, a tömeg - különböző korosztályok a legkisebbtől a középkorúakig - őrjöngött. Mint megtudtuk két szám között, Gyulán 8 éve már, hogy nem járt a zenekar. Számomra csupa ismeretlen dal hangzott el, és jó néhány vadiúj is. Mivel a gitárosnak, Cseresznyének (Molnár Levente) pont aznap volt a szülinapja, a zenekar egy Happy Birthday szerű "örömzene" betéttel ünnepelt. A zenekar a régtől ismert és megszokott formáját hozta, líraibb, aztán mulatós dalok, szabadszájú értekezések a szünetekben. Lukács még egy látványossággal szolgált: függőlegesen felfelé köpködött. Ezt olyan gyakorlottan csinálta, hogy sose köpte le magát, mindig precízen a háta mögé hullott a matéria. A nagy múltú és hírű csapat láthatóan jól érezte magát, meg voltak elégedve. Mint Lukács meg is jegyezte, egy ilyen rendezvényre kicsit fura volt eljönni, de a közönség a maximumot adta. "Jelesre vizsgáztatok!" - ha jól emlékszem, így kommentálta az estét Lukács. Természetesen volt ráadás is. Az arénában zúgó ütemes: "Tank-csap-da! Tank-csap-da! Tank-csap-da!" skandálás megtette a hatást.

Elmondhatom, hogy kiválóan szórakoztunk Jimmyvel, bólogattunk a zenére, figyeltük az őrjöngést, valamint az érdekesebbnél érdekesebb pólókat. A buli után elkezdtük keresni a haditornászokat, akik egy kedélyes szalonnasütésre invitáltak minket, de sajna nem találtuk meg őket. Másnap derült ki, hogy ez a program elmaradt. Kár! Jó lett volna egy csapat martalóc külsejű figurával kardok, lándzsák, íjak és pajzsok között, a tűz fényénél beszélgetni!

Szalonnát nem sütöttünk, de a koncert után rögtön egy hastáncbemutató volt, ezt vegyes érzésekkel néztük meg. Különös volt a keleti tánc a Tankcsapda után. Miközben a leányzók rázták magukat, a tankos roadok pakoltak, érdekes volt a kontraszt. Ezután bejártuk a vár környékét a haditornászokat keresve, majd a szállásunk felé indultunk. Útközben ismét azon elmélkedtünk, hogy Gyula egy nyugodt város. Egy Tankcsapda koncert után nem sokkal már teljes volt a nyugalom, néhány szerelmespár húzódott meg a vén fák között, és továbbra sem találkoztunk szemeteléssel, vandálkodással. Másnap reggel pedig egy darab szemetet nem láttunk se a városban, se a koncert helyszínén, bravó! Ja és persze reggel csengő füllel ébredtünk...

Diadalmenet

A kevésbé jól sikerült éjszakai pihenő után visszatértünk a Vigadószárnyba, megreggeliztünk, készítettünk néhány fotót a helyszínről, majd Nemere István megérkezésekor nekiültünk az interjúnak. Jó egy órát beszélgettünk kötetlenül, miközben a mester sokat anekdotázott, mi pedig élvezettel hallgattuk. Szóba került a hetvenes-nyolcvanas évekbeli könyvkiadás, több regény és egyéb kötetek is.

Ezután önállósítottuk magunkat, s nekiálltunk standot építeni, ahol több érdeklődővel is elbeszélgettünk. Voltak, akik kifejezetten miattunk érkeztek, őket különösen nagy figyelemben részesítettük - persze a többieket sem hanyagoltuk el. Több haditornász is körénk sereglett (a con egyszerre lett megrendezve a Végvári Estékkel), amelyből kisebb nosztalgiázás bontakozott ki. Úgy tűnt, örömmel vették, hogy a lidércfényesek között ráakadtak néhány "hasonszőrűre". A személyes beszélgetések után egy magasabb szintre emeltük a jelenlétünket. A con fő szervezője, Pete László invitált bennünket nagyobb közönség elé, s tette fel kérdéseit, melyekre igyekeztünk magunkhoz mérten jól megfelelni. Sajnos neki közben el kellett mennie, így Antal József vette át a helyét. Bár azt kell mondjuk, László távozása után mi is feltaláltuk magunkat, s amikor épp kifogytunk hirtelen a mondanivalóból, vette át a szót József. Legnagyobb örömünkre azonban nem csak ő, hanem a közönség is bekapcsolódott a társalgásba, így gyorsan elrepült a ránk szánt egy óra. Utólagos vélemények szerint a kemény kérdések ellenére álltuk a sarat, mondhatni győzedelmeskedtünk.

Végjáték

Utánunk Bódai-Soós Judit könyvbemutatója következett, melyen sok mindent megtudhattunk a "Visszafelé szaladó fák" című regény megírásáról, s néhány szóban megismerhettük a történetét is. Ezt követően a Zsoldos Péter díjra jelölt művek közül olvastak fel amatőr színjátszók, amit élvezettel hallgattunk, a megszakítás ellenére is.

Egy váratlan kiselőadás jött ugyanis közbe. Jelen volt körünkben a "Most már nyitni kell" - Történetek Avanából című irodalmi pályázat kiírója, a Kulcs-Szoft Nyrt. elnök-vezérigazgatója, Kulcsár Tibor, aki egy Apple iPad-dal érkezett. Előadásának fókuszában pedig az eszköz e-book olvasó szoftvere, illetve az Apple e-bookokkal kapcsolatos üzletpolitikája volt. Ez igencsak megosztotta a jelen lévő szakmai közönséget (Kleinhencz Csilla, Szélesi Sándor, Antal József), akik, bár elismerték hogy az iPad forradalmian új technológia, és fantasztikus eszköz, felhívták arra is a figyelmet, hogy az az üzletpolitika amelyet az Apple az e-bookokra dolgozott ki, enyhén szólva nem igazán tesz jót sem a szakmának, sem a könyvkiadásnak, sem az olvasóknak. Az eszmecsere végül értelmetlen vitába torkollott, amelyet beláttak a résztvevők, így a rögtönzött előadásnak is vége lett.

Ezt követően a Zsoldos Péter díjátadó következett, ám mi ebből sajnos már nem sokat láttunk, hallottunk, mivel el kellett érnünk a vonatunkat. Viszont bővebben olvashattok róla az Avana honlapján (http://www.avana.hu/).

Summa summárum, avagy összegzésképpen

Kicsit gonoszok leszünk, hisz főleg a Lidércfény szempontjából nézve nyilvánítunk véleményt a harmincadik HungaroCon-ról. Röviden: fergeteges élmény volt. Hosszabban: bár a megérkezésünktől fogva kissé esetlegesnek tűnt a rendezvény, mégis igen hangulatos, kellemes légkörben töltöttük el ezt az alig két napot. Jófej, közvetlen társaság gyűlt össze, s a kelleténél magasabban senki sem hordta az orrát. :-) Viszont azt erre a rendezvényre is el lehet mondani, hogy nem voltak túl sokan. A Szíriusz-napokon arra gondoltunk, hogy ott biztos azért nincsenek annyian, mert a HungaroConra készülnek. Itt, a HungaroConon viszont eszünkbe jutott Ndy mondata a Szíriusz-napokról: "Ennyien maradtunk". Igazán sajnálnánk, ha ez valóban így lenne, annak ellenére is, hogy így inkább (nagy)családias légkör uralkodott.

Számunkra mégis egy újabb siker volt ez a rendezvény. Már önmagában az, hogy részt vehettünk rajta, egyfajta megtiszteltetés volt számunkra. Ám a biztosított lehetőségek, a Farkas Bertalan és a Nemere István interjú, a felolvasások, a beszélgetés mind egy-egy (nem is olyan) apró önbizalomcseppet adott nekünk. Bizonyítottnak láttuk a közvetlen visszajelzések és utólagos vélemények alapján, hogy jó úton járunk. A hab a tortán pedig az volt, amikor maga Nemere István mondta az elolvasott 1,5 AKF után, hogy inspiráló írásokat tartalmaz. Kell ennél nagyobb elismerés? (Persze hogy kell, de egyelőre ezzel is beérjük. :-) )

Ennyi lett volna a Lidércfény beszámolója a HungaroCon-ról. Reméljük, jövőre is részt vehetünk rajta!

Előző oldal Lidércfény HQ