C. J. Daugherty: A Cimmeria titka

Szépirodalom / Könyvajánló (1809 katt) Ida
  2013.01.17.

A Cartaphilus Könyvkiadó nemrég útjára indított egy új sorozatot Carta Young néven, mely izgalmas és érdekes regényeket tartalmaz kifejezetten „ifjú és örökifjú olvasók” számára. Ennek a könyvsorozatnak az egyik kötetére szeretném most felhívni a figyelmeteket, C. J. Daugherty A Cimmeria titka című regényére, mely az angol írónő trilógiájának első része.

A történet egy angol bentlakásos iskolában játszódik, ahová szülei büntetésből íratták be Allie Sheridant, miután több alkalommal is meggyűlt a baja a rendőrséggel. Habár Allie nem szívesen hagyta el Londont, igen gyorsan sikerült beilleszkednie Cimmeria különös világába, és rövid időn belül barátokra lelt.

Hamarosan viszont rá kellett döbbennie, hogy itt valójában semmi nem az, aminek látszik. Furcsaságok, sötét titkok, átlátszó magyarázatok szövik be a mindennapi életet ezen a speciális helyen, amiről eddig a legtöbb ember még csak nem is hallott. Allie-nek elsősorban el kell döntenie, hogy kiben bízhat és kinek a segítségére számíthat, ha ki akarja deríteni az intézmény titkait, és hogy ő maga mit is keres itt valójában, hiszen egyedül képtelen lenne felgöngyölíteni ezen zárt közösség mélyén lapuló, kiterjedt összeesküvést, amiről senki sem akar vagy nem mer vele beszélni.

A regény cselekménye izgalmas és érdekfeszítő. Emellett sikerült igen jól érzékeltetni a hely hangulatát is. Ebben az ódon épületben bármi megtörténhet, a körülötte lévő erdőben szörnyek is rejtőzhetnek, és a tisztáson álló kápolna ősi freskói igen baljóslatúnak tűnnek, főleg sötétedés után.

Maguk a karakterek igen kedvelhetőek negatív tulajdonságaik ellenére is. Igazi kamaszok, akik keresik önmagukat, helyüket a világban, a szerelmet, próbálnak segíteni egymásnak, kíváncsiak mindenre, sokat pletykának, miközben igyekeznek megfelelni az iskola elvárásainak, de nem riadnak vissza a szabályok megszegésétől sem.

Összességében az a könyv igen kellemes kikapcsolódást jelentett számomra, és nagy részét egyetlen délután alatt olvastam el, mert nem bírtam letenni. Remélem, hamarosan megjelenik a következő kötet is magyar nyelven.

Előző oldal Ida