Zombikór a zűrből

A jövő útjai / Novellák (1087 katt) Szörcs
  2013.02.01.

A mű részt vett a VII. Lidércfény Pályázaton.

Magyarország 2010. december 1.


Kígyózó mozgással, lárvaként bújtam ki a humuszos föld alól. Úgy éreztem, mintha az anyaméhből kerültem volna elő. Még nem teljesen voltam magamnál. Artikulálatlanul felüvöltöttem, majd lomhán talpra álltam. Bántotta a szememet az erős napfény. Hunyorogva néztem szét. Egy temetőben voltam. Körülöttem mindenfelé gusztustalan élőhalottak; rothadó testű zombik tántorogtak. Dögletes bűz áradt felőlük. Üres szemüregek, kilátszó bordák, lógó belek, na meg szó szerint leesett állak. Valamiért egyáltalán nem rémültem meg tőlük. A hasamhoz nyúltam, és egy izgő-mozgó, kövér férget húztam ki a bőröm alól. Ösztönösen a számhoz emeltem és megrágtam. Aztán csodálkozva kaptam észbe. Mi történik itt?

- Feltámadtunk! Feltámadtunk! - kiabált egy nagyon büdös ember. A koponyája teljesen kilátszott a jobb oldalon, és hiányzott az egyik karja.
- Feltámadtunk, baszki, de ebben semmi köszönet nincs! - förmedtem rá durván, mire nagyívben kikerült, és tovább örvendezett.

Bosszúsan csóválgattam a fejem, mert nem értettem semmit. Csakugyan ilyen lenne a feltámadás, amit megjövendöltek? Az képtelenség! Undorodva tekintettem végig a testemen. A rothadt húsban tekergő férgek látványától nem voltam elragadtatva. Ám váratlanul vérvörös fény öntött el mindent, ami elvonta a figyelmemet. Egy korong alakú, fémes tárgyat láttam meg a magasban: egy ufót - azt hiszem, így hívják az ilyeneket. Valami hangszóróból kiabáltak felénk.

- Megérkezett Dömötör professzor, a zseniális tudós! Üdvözlünk mindenkit! Drága barátaink, itt az ideje, hogy meghódítsuk a világot!

Ösztönösen egy újabb férget emeltem a számhoz, mint valami pattogatott kukoricát, de amint a csontos kezem az arcomhoz közeledett, megdermedtem, mert iszonyatos undor fogott el.

- Ez teljes agyrém!



Ordítva ültem fel az ágyamon. A szobámban voltam. Az asszony dolgozni ment, a gyerekek az iskolában. Csak egy szemét álom volt, semmi egyéb. Nem kívánom még az ellenségemnek sem. Már ha lenne ellenségem. Feltápászkodtam, aztán kihúztam a függönyöket. Kezdtem megnyugodni. Megmosdottam, magamra kapkodtam a ruháimat, és odatettem egy kávét. Ha ilyen rémálmaim vannak, akkor tényleg komoly lehet ez a vírus. Nagyon ritkán betegszek meg, de ha mégis elővesz valami, akkor rendesen megvisel. A munkahelyen mindenesetre ne számítsanak rám, még legalább egy hétig. Bekapcsoltam a rádiót, hogy elvonjam a figyelmemet. A vidám, erőltetett ökörködéseket sosem szerettem igazán, de voltak olyan helyzetek, amikor mégis jobb kedvre derültem tőlük. Erre számítottam most is.

- Jóóóóóóóó reggelt, Hungary! - harsogta valaki az éterbe. - Ez itt a Kamu rádió! Ha túlélték a reklámblokkot, és nem tompultak el teljesen idegileg, akkor itt az ideje egy kis kulturált szórakozásnak. Örömmel mutatom be önöknek Szuper Vezért, a népszerű sci-fi írót.
- Üdvözlet - reccsent egy sör ízű hang.
- Először is arra lennék kíváncsi, hogy honnan kapta ezt az érdekes fantázianevet? Ez olyasmi, mint például a Bolygó Kapitánya, aki Pókember, Batman és Csontnélküli Csirke hármasából nyeri az erejét?
- Szerintem tegeződjünk, barátom.
- Megtisztelsz.
- A nevemet onnan kaptam, hogy levertem a Draften zombik gyarmatosítási kísérletét a Spirtuisz galaxisban. Kevesen tudják, hogy földönkívüli vagyok, és a történeteimben gyakorta szereplő zombik valóban létező lények!
- Értem, ez most valami humor, vagy ilyesmi. Akkor azt áruld el, honnan származol!
- Az titok! Ha elmondanám, meg kellene öljelek.
- Így nehezen fogunk előre jutni. Mondj akkor valamit a saját belátásod szerint!
- Nemrég szöktem el a Pszichiátriai Intézetből, de ez csak az igazság egyik fele.
- És mi a másik?
- Azért zártak oda, mert nem hitték el, hogy a világot óriási veszély fenyegeti. Egy őrült tudós a Grullonisz bolygóról kikísérletezett egy vírust, ami felettébb veszélyes.
- Valóban?
- A légkörbe kerülve borzasztó károkat tud okozni. Hatására az emberek először kényszeres igazmondókká válnak, aztán iszonyatos dühkitörések vesznek rajtuk erőt, a haláluk után pedig zombiként támadnak fel és gyilkolni kezdik a többieket.
- Igen érdekes történet.
- Érdekes? Ez világkatasztrófa, kérlek!
- Nyugodj meg!
- De nem lehet!
- Úgy látom, okkal kerültél a pszichiátriára.
- Ne gúnyolódj velem, fiatal barátom, mert én egy nyalókával is tudok gyilkolni!
- Jól van, jól van! Akkor inkább azt áruld el, hol születtél!
- Én? Az Arleona csillagrendszerben, a speciális RX katonai bázison. A fenébe… mégis elárultam! Most meg kell, hogy öljelek.

Dulakodás hallatszott, majd egy fülbántó halálsikoly. Lejjebb csavartam a hangot, de már csak légköri zörejeket tudtam befogni. Sóhajtottam egy mélyet. Már a rádió se olyan, mint régen. Hová lettek a vidám, reggeli műsorok? Bekapcsoltam inkább a tévét. Egy szőke hajú, elegáns hölgy jelent meg a képernyőn, aki éppen mikrofont nyomott egy minden hájjal megkent, népszerű politikusnak a képébe.

- A választók nagyon kíváncsiak rá, hogy mi lett a hárommilliárddal, ami eltűnt a projektből!
- Köpök a választókra.
- Mit mond?!
- Nem hallod, te lakkozott körmű ribanc? Én már akkor sikkasztó voltam, amikor téged először vágott gerincre a főnököd az irodában!
- Tessék?!
- Mi lett a hárommilliárddal? Gondolod, érdekel ez valakit? Mindenki tudja, hogy csak hazudozunk összevissza, kis büdös! Jog és igazság? Ki hisz még ebben? Csak dilettantizmus van, szarkeverés, meg porhintés. Ezzel tereljük el a figyelmet.
- A választóknak joguk van…
- Joguk van befogni a pofájukat! Úgyis az van, amit mi akarunk. Csak hülyítjük az embereket jobbról, balról, és az a legszebb az egészben, hogy még mindig van olyan barom, aki hisz nekünk! Pedig egy ostoba színház az egész, te kis szajha!
- Ha még egyszer szajhának nevez, beperlem a…
- Miért, tán nem az vagy?
- Nem jobban, mint maga! Bárkinek kinyalná a seggét, csak előrébb jusson!
- És akkor mi van? Az egész rendszer romlott, de én legalább gazdag vagyok. Jó pénzért az anyámat is eladnám. És nem bánom, mert hatalmam van!
- Egy nagyképű, tenyérbe mászó, szaralak vagy! - váltott tegező viszonyra a másik is. - Hányni tudnék az ilyenektől.
És megtette! A riporternő száján gusztustalan sugárban tört elő a félig megemésztett táplálék.
- Rosszul vagyok.
- Mit művelsz, te ribanc? Ez egy többszázezres öltöny, ami…

A politikus nem fejezte be, a hölgy ugyanis nekiugrott és a nyakába harapott - a testőrök rögvest megpróbálták lerángatni áldozatáról, de nem bírtak vele. Dulakodtak és ordibáltak. Csak úgy dőlt a vér mindenfelé. Aztán reklámot kapcsoltak be. Értetlenül néztem. Ez valami kandi kamera volt? De hát egy igazi közéleti személyiséget láttam, nem holmi színészt! Vagy a hasonmását rakták oda? Köhögtem egy diszkrétet, és kikapcsoltam inkább a tévét is. Elegem lett a szórakozásból. Váratlanul dörömbölni kezdtek, mégpedig meglehetősen agresszív módon.

- Megyek már, te köcsög! - kiáltottam dühösen.

Még jómagam is meglepődtem ordenáré hangomon. Ahogy ajtót nyitottam, egy vékony, sápadt tekintetű alakkal találtam szemközt magam. Élettelen szemeivel sunyin pislogott rám.

- Mit óhajt? Segíthetek valamiben?
- Egy hulla van a lépcsőházban.
- Mit mond?!
- Egy halott. Valószínűleg szívrohamot kapott.

Egészen közömbös volt a hangja, mintha egyáltalán nem érdekelné az egész. Mindenesetre gyanús volt nekem a pasas. Kilestem a válla fölött a folyosóra, aztán feltettem a tízmilliós kérdést.

- Kicsoda maga?
- Jónás Imre vagyok. Egy barátomhoz jöttem, Kovácshoz, tudja… ezen a szinten lakik. Aztán megláttam azt az embert a földön. Nagydarab férfi köntösben.
- Csak nem a Matuska úr?
- Fogalmam sincs.
- Menjen előre, mindjárt követem!

Vállat vont és elindult. Kicsit ideges lettem. Felhúztam a cipőmet, bezártam az ajtót, zsebre vágtam a kulcsot, és kisiettem a lépcsőházba. A lifthez érve szomorúan konstatáltam, hogy tényleg ott fekszik az öreg! Leguggoltam mellé, hogy kitapintsam a pulzusát, de csodálkozva hőköltem hátra. A nyakán egy idomtalan, kékes elszíneződés éktelenkedett. Minden bizonnyal megfojtották! S hogy ki lehetett az elkövető, az is hamar kiderült: az ismeretlen pasas időközben mögém került, és egy fojtóhurkot próbált a nyakamra dobni. Szerencsére remek reflexeim vannak. Magam elé kaptam a karomat, mire a jobb kezem tüstént az államhoz húzódott, és vér serkent belőle.

A szemközti lakásból, Kovácséktól, ekkor egy nagydarab férfi rohant elő, húsklopfolót emelve a feje fölé. Természetesen felém tartott. Rémültem pördültem meg, épp a legutolsó pillanatban. A klopfoló lesújtott, egyenest a hátamon csimpaszkodó emberkére. Újra megpördültem, és átdobtam a vállamon a fojtóhurkost, egyenest a másiknak a képébe.

Matuska bácsi közben magához tért, és artikulálatlan üvöltéssel a lábam felé kaparászott. Szinte a hajam is égnek állt tőle. Hatalmas szökelléssel iramodtam le a lépcsőn. Ahogy befordultam a sarkon, valaki egy nyilat lőtt belém. Megragadtam a korlátot, és lefelé tántorogtam. Kis híján elvágódtam. Döbbenten figyeltem a mellkasomból kiálló ampullát.

Rájöttem, hogy ez nem is nyíl, hanem valami kábító lövedék… esetleg méreg. Egyre homályosabb lett előttem minden. Fogalmam sincs, hogy érhettem le a másodikra. Egy vigyorgó alak jött oda hozzám. Az egyik szeme hiányzott, a bordái pedig kilátszottak. Méghozzá szó szerint! Mégis igaz volt tehát, amit a rádióban hallottam! Elterjedt a zombi kór! A sápadt bőrű rémség egész közel jött hozzám. Menekültem volna, de mozdulni sem bírtam. A végtagjaim lezsibbadtak. Egy rothadó arc töltötte be a látóteremet.

- Te lettél a kiválasztott! - közölte a szörny.
Iszonyatos bűz áradt a szájából. Nem válaszoltam, amitől mintha megsértődött volna.
- Nem is örülsz neki?

Megfejelt, majd bebaszott egy olyat, hogy tüstént elvesztettem az eszméletemet. Ha ezt jelenti "kiválasztottnak" lenni, akkor inkább mellőztem volna a megtiszteltetést. De nem volt időm méltatlankodásra, mert elnyelt a jótékony sötétség.

***

Egy műtőasztalon tértem magamhoz. Az egész testem le volt szíjazva, és rózsaszínű folyadékkal telt infúzió volt a bal karomba kötve. Ahogy káprázó szemem megszokta a neonfényt, hamar észrevettem azt a híres géniuszt, akit oly sok balga lélek őrültnek titulált. A pattanásos képű férfi közel lépett hozzám. Egy kicsit Woody Allenre hasonlított, azzal a különbséggel, hogy olyan vastag volt a szemüvegében a lencse, akár a szódásüveg alja. Világoskék szemei óriásira nagyítva csillantak meg mögötte.

- Üdvözlöm Dömötör professzor! - mosolyodtam el. - Mióta fekszem itt?
- Közel három hete.

Egyáltalán nem lepődtem meg az időtartam miatt. Mesterségesen tápláltak, miközben telepatikus kapcsolatban álltak velem. Valami kísérleti szert fecskendeztek belém, és úgy programoztak, akár egy gépet.

- Ismertetem a küldetésed, fiacskám! - csillantak meg a vizenyős "bagolyszemek".
- Hallgatom, zseniális mester!
Mély hálát éreztem, amiért ez a csodálatos lángész engem szemelt ki a feladatára.
- Elmondom, mi történt, amíg aludtál! Röpke hetek alatt szinte az egész Föld megfertőződött fantasztikus vírusunkkal, amely még az influenzánál is ezerszer ragályosabb! Mindenkit zombivá fogunk változtatni, a többieket pedig megesszük!
- Éljen!
- De van egy kis probléma: ellenségeink, az Arleona rendszerből származó Szuper Vezér és csapata, kimenekítik a még egészséges emberférgeket, és egy távoli, jól védett planétára szállítják őket. A te küldetésed lesz, hogy beépülj közéjük, és megfertőzd mindet! Elég, ha csak rájuk tüsszentesz, vagy pár csepp véredet kevered az italukba. Ne aggódj, nem szúrnak majd ki, hiszen te ember vagy… félig meddig. A kísérleti szer, amit beadtunk neked, tökéletesen elfedi a tüneteidet, még legalább három hétig. Ha jól végzed a feladatodat, tovább terjed a negatív életenergia a csillagok között, diadalmas fajunkat pedig semmi sem állíthatja meg!
- Húsunk romlik, hajrá zombik! - harsogtam lelkesen a belém szuggerált csatakiáltást.
Aztán elkomorodtam.
- Már csak egy kérdésem lenne, zseniális mester! Hogyan jutok fel annak a Szuper Vezérnek a hajójára?
- Egyszerű, gyermekem - mosolygott a géniusz. - Csak hagynod kell, hogy felvegyenek!

***


Rohantam, mert a véreim üldöztek. Talán úgy ötvenen lehettek. Jobb kezemben húsklopfoló, balomban konyhakés. A főtér felett űrhajó lebegett: a Fekete Sas. Oda kellett eljutnom. Romos épületek között botladoztam. Valaki egy követ dobott utánam. Majdnem eltalált vele. A sarok mögül egy zombi testvér ugrott elém. Nyakon szúrtam, majd fejen vágtam a klopfolóval. Tüstént összeesett. Talppal rúgtam el egy másikat, aztán vállal sodortam el a következőt. Egyre többet vettem észre. Meglehetősen lassan mozogtak, de tele volt velük az összes utca. Egyszerűen nem volt hová menekülnöm előlük. Szemből egy újabb csoport érkezett. Jobbra fordultam, de ott is vártak már. Testközelbe kerültem velük! Kétségbeesve csapkodni kezdtem a klopfolóval. A konyhakésem szerencsére igen éles volt: levágtam vele egy felém lendülő kart, aztán beleszúrtam egy fejbe. Nem értem vele semmit.

A klopfolóm nagy erővel sújtott le újra meg újra. Egy pillanatra levegőhöz jutottam, de éreztem, hogy hamarosan lehengerelnek. Hiába kerültek a földre, tüstént talpra álltak. Szét akartak tépni. Azt hitték, ember vagyok. A Fekete Sas mindeközben békésen lebegett a magasban, teljesen mozdulatlanul. Talán tévedett a professzor? Hol van már a segítség? Az űrhajóból ekkor lila fénysugár ereszkedett le, majd amikor eltűnt, egy ember jelent meg a földön. Alig hittem a szememnek: megérkezett Chuck Norris. Tudtam, hogy földönkívüli! Ő mindig a megfelelő helyen volt, a megfelelő időben. És a megfelelő eszközöket alkalmazta. Mint ahogyan most is.

Fülsértően ugatott fel a kezében lévő gépfegyver! A robbanólövedékek szétvetették a köribém sereglőket. Norris nekifutott, és a levegőbe ugorva erőteljes taszító rúgással valósággal elrepített egy élőhalottat, s rögtön utána puskatussal terített le egy másikat; majd megpördült, és látványos forgórúgással szabadította meg egy nagydarab testvéremet az alsó állkapcsától. Aztán szétlőtte a fejét. A mozdulatai villámgyorsak, ugyanakkor rendkívül erőteljesek voltak. Csípődobás után jobb egyenes következett, majd egy jól sikerült lábseprés. Ütött-vágott, mint az ipari áram, és rövid idő alatt "megtisztította" a környezetemet. Csak úgy röpködtek a támadók mindenfele.

- Jól vagy pajtás? – kérdezte, midőn mellém szökkent.
- Meneküljünk! - ziháltam.
- Nyugalom! Problémák vannak a gravitációs lifttel. Én is alig tudtam leereszkedni. A technikusok hamarosan kijavítják a hibát.
Szavai végeztével újabb testvéremet robbantotta szét, de kifogyott a tölténye!
- A technikusok kijavítják a hibát?! - kiáltottam kétségbeesetten. - És addig mit teszünk?
- Kitartunk! - felelte jéghideg profizmussal.
- Megálljatok bitangok! - vágott valaki sipítós hangon a szavába. - Azt hiszitek, megússzátok? Esélyetek sincs! Itt jön Totó, a poéta és karate bajnok. Végetek van tüstént!

Hullafoltos arcú zombit vettünk észre egy roncsautó mellett. Olyan alacsony volt, hogy alig látszott ki a földből. Talán ő is kaphatott valami kísérleti szert, mert elég furán viselkedett.
A levegőbe ugrott, majd sasszézni kezdett.

- Totó vagyok, nem tagadom, gonoszra sújt erős karom!
Vadul vicsorogva felemelte az ökleit.
- Hősként élem életem, ez romantikus küzdelem!
Táncos lépteivel még közelebb jött.
- Örömódát zeng a szív, egy bátor vitéz harcba hív!
Megsorozta a levegőt, és magasba lendítette a lábát. Chuck Norris elképedve bámulta.
- Ki ez, valami pom-pom lány?
- Nem tudom, haver.
- Az ördög téged hazavár, véged van, te gaz betyár! - kiáltotta végül a mélynövésű alak, azzal jókora bakugrásokkal nekünk támadt.

Pattogott egy kicsit, de fejbe vágtam a húsklopfolóval és tüstént kifeküdt. Legalább a szavalást abbahagyta végre. Pár méterre tőlünk lila fénysugár ereszkedett a földre: megjavították a gravitációs liftet.

- Gyerünk, pajtás! - kiáltotta Norris, és maga után húzott.
Az idomtalan, lomha élőhalottak nem érhettek utol.

***


Az űrhajóban voltam. Már vagy három óra eltelt. Miután felvettek, tüstént a sterilizáló szobába kísértek bennünket. Ez a helyiség állítólag minden vírust elpusztított. Persze a belém oltott csodaszerre ez cseppet se volt érvényes - teljesen biztos voltam efelől. Ám hosszadalmas vizsgálatokra nem nagyon volt idő, ugyanis megtámadott bennünket a Holdvirág, a félelmetes zombi űrhajó. A Fekete Sas menekülőre fogta, majd egy számítógépprogramot küldtek az ellenség központi rendszerébe. Ennek hatására üldözőink szkennerjén megjelent a Fekete Sas holografikus képe, akár egy élethű videó játék, ők pedig azt hajszolták tovább, amíg mi az álcavédelmünkben bújtunk meg.

Szuper Vezér nem merte megtámadni a másik hajót, mert jóval erősebbek voltak nálunk, de sikerült átverni őket. A személyzet harsányan nevetett "az ostoba Dömötör professzoron", aki több világgal arrébb fog csak ráébredni arra, hogy egy hologramot üldöz. Éreztem, amint elönt a harag. Hogy gúnyolhatnak ki egy valódi géniuszt? A támadást csupán figyelemelterelésnek szánták, hogy ne bukjak le - mert én voltam a beépített ügynök! Mindenki meg lesz fertőzve, az összes nagyokos, aki öntelten röhögcsél! Most akkor ki verte át a másikat?

"Megmentőim" időközben rájöttek arra, hogy ez a planéta teljesen elzombisodott, a professzor pedig valószínűleg hamarosan visszatér, hogy a megfelelő technológiával ruházza fel teremtményeit. Akkor aztán kiáradnak az űrbe, és tovább fognak gyarmatosítani! Rengeteg lakott bolygó eshet ennek áldozatául, ezért úgy döntöttek, elpusztítják inkább a Földet, mert már úgyis menthetetlen!

***


A hatalmas vezérlőterem szinte dugig tömve volt: több ezer túlélő szorongott benne. Az arcokon a szomorúság és a remény járta groteszk táncát, akár egy elfuserált balettelőadás. Megmentőink az Arleone csillagrendszerből származtak. Már hosszú ideje vívták gigászi harcukat zseniális mesteremmel, Dömötör professzorral, akinek feltett szándéka volt, hogy az egész galaxist zombi uralom alá vonja. Néhány bolygót meg tudtak menteni tőle, néhányat viszont nem. A harc pedig tovább folytatódott!

Egy hatkarú nő ült a forgószéken, az irányítópultnál. Mellette egy magas férfi állt, vasutas egyenruhában - talán ez volt a földi foglalkozása. Az idegenek ugyanis gyakran épültek be más bolygók társadalmaiba, hogy tanulmányozzák azokat. Most azonban hálátlan feladatra készültek. Zongoráztak kicsit a klaviatúrákon, mire megjelent a szülőbolygóm egy óriási, háromdimenziós kivetítőn. Az emberek ámuldozva morajlottak fel.

- Aktiválhatod a fegyvereket, Zoda!
- Muszáj, Jozsó?
A vasutas ruhás alak szomorúan nézett.
- Nincs más megoldás. Ez a világ elveszett!
- Akkor hajtsuk végre a kötelességünket!

A rövid párbeszéd után Zoda az egyik kezével pötyögött kicsit a billentyűkön, mire a lézerágyúk célra irányultak. Valami klasszikus zene hangzott fel, aztán vaskos fénysugár vágódott a Földbe, amely utat fúrt a kőzetrétegeken keresztül, és igen hamar elérte a magmát. A belső nyomás hatására a zöld bolygó egyszerűen szétrobbant! Egy pillanatra lehunytam a szemem, de a felragyogó fényt még akkor is láttam. A hajó kissé megremegett, de különösebb baj nem történt. Kődarabok égtek el a védőpajzson, tűzijátékszerű hatást keltve, aztán sötétség lett, s mindenki a kivetítőt bámulta: már csupán törmelékek lebegtek a végtelen térben. A csendet szinte vágni lehetett. Minden, ami az életet jelentette számunkra, egy pillanat alatt megsemmisült. Mintha a lelkünket tépték volna ki. Félig zombi voltam, de így is szomorúságot éreztem. Ez a tragédia valósággal sokkolta az embereket.

- Nnnnna! - húzott egy vízszintes vonalat a levegőbe Jozsó. - Akkor ezzel megvolnánk, ugye. Remek munkát végeztünk.
Döbbenten néztem rá. Hogy lehet valaki ennyire érzéketlen? Chuck Norris a vállamra csapott.
- Ne aggódj, olyan helyre megyünk, ami nagyon hasonlít a Földre.

Zoda azonban érzelmesebbnek tűnt valamivel, ugyanis az egyik kezével könnycseppet morzsolt szét a szeme sarkában.

- Mondanék valamit, de 18.000 karakter alatt kell maradnunk.
- Irány az Arleona rendszer! - adta ki az utasítást egy sör ízű hang.

A Fekete Sas megindult. Fedélzetén több ezer túlélő, akik új életről álmodoztak. Nem tudták a balgák, hogy hamarosan ők is vírushordozókká vállnak! Lehajtottam a fejemet, hogy ne lássák meg gonosz vigyoromat. Azt hiszik, legyőztek bennünket? Ez csupán egy csata volt, de a háború a mienk lesz! Rengeteg lakott bolygó van még, ráadásul ezek a "nagy hősök" önmaguk juttatják célba a vírust. Dömötör professzort senki sem állíthatja meg! Muhaha! Muhaha! Muhahahaha!

A gyengébbek kedvéjért, ez egy sátáni kacaj volt.


Vége

Előző oldal Szörcs
Vélemények a műről (eddig 4 db)