Éjkirálynő

Szépirodalom / Novellák (1586 katt) Placebo
  2012.12.11.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/12 számában.

Végre az utolsó részlet is lement! - gondolta, miközben az ablak előtt az asztalnál ücsörgött. A kis asztalon egy vázában néhány szál virág, mellette hamutartó. Nem dohányzott, csak jól mutatott a fehér asztalterítőn a barna üveg. Kis panellakás. Másfél szoba az egész. Maga a mennyország. A szépen berendezett szobában minden megvolt, amire csak vágyott. LCD képernyős televízió a legújabb házi mozi rendszerrel, és ami még csak kellhet egy immáron boldog özvegynek.

Ahogy az ablakon kifelé merengett a hóesést bámulva, eszébe jutott az elmúlt nap. Majd az azt megelőző nap, végül az egész elmúlt fél év, amióta az új főnök megérkezett a céghez. Az iroda azóta pokollá változott. A kis kopasz szemétláda mindig csak őt találja meg, hogy „Már megint nem dolgoztál, Ödön!” „Miért nem hozod azt, amit elvárunk tőled?! Tessék felpörögni, mert így nem maradhatsz meg nálunk!”

Persze mindezt a kollégák előtt. Micsoda megaláztatás!

Pedig ő aztán mindig mindent megtett, hogy jól működjenek a dolgok. Naponta estig, vagy akár késő éjszakáig túlórázott minden ellenszolgáltatás nélkül, csak úgy önszorgalomból. Arra sem emlékezett, hogy mikor volt utoljára, hogy így vasárnap reggel nyolc harminc körül otthon csak úgy ücsörögjön csíkos hálóköntösében és bámuljon ki az ablakon.

Lekönyökölt az asztalra és meredten bámulta a hópelyhek táncát az ablak előtt kialakult apró kis légörvényben. Az ablakon jégvirágok nőttek a szeme láttára, majd a szikrázó felületen megjelent egy kis törpe. A jégkristályok között ücsörögve öltött alakot. Fagyszakálla, jégruhája szilánkosan sziporkázott a háttérből sápadtan világító napsugarak fényében. Meglepetten nézett körül. Lassan felemelkedett, majd tétova lépésekkel elindult.

Milyen magányos szerencsétlen - gondolta, s mintha csak vágyainak engedelmeskedne, megjelent az ablakon még egy és még egy dermedt szakállú törpe. Vidáman szökdécseltek a kristályos virágok között vállukon apró csákányaikat egyensúlyozva. Az ugrabugráló apróságok mellett oldalról egy őzike ugrott elő, és vad fogócskába kezdett a törpékkel.

Lassacskán az egész üveg megtelt élettel, és a lét pörgő kavalkádja táncolt a fagyott felületen.
Mosolygott, hisz imádta őket… Csak a főnöke, az a kis pöcs ne zrikálná folyton.

Az a girhes, patkányképű mocsok! Ha egyszer a kezem közé kaphatnám, levágnék róla mindent, ami kiáll - dünnyögte maga elé, és torzan elmosolyodott, ahogy elképzelte a vékonydongájú ember sikoltozását.

Hangjára a fagyos forgatag egy pillanatra mozdulatlanságba dermedt. A jéglények rémülten bámultak rá, mintha attól tartanának, hogy váratlanul rájuk veti magát, és forró, kövér kezeivel vizes latyakká perzseli valamennyiüket.

Hogy megnyugtassa őket, rájuk mosolygott. Az apró fagyteremtmények ettől szemmel láthatóan megkönnyebbültek. Az egyik szakállas még cinkosan rá is kacsintott. A vidám forgatag ismét örvénylő hullámzásba kezdett a szemei előtt.

Milyen kis vidám társaság! És Ők szeretnek engem! Csak engem szeretnek!!! Ha ez a pondró tudna erről, biztosan ezt is el akarná venni tőlem! Rohadék! - gondolta, és már észre sem vette, hogy hangosan kiabál.

Beletúrt a hajába, amitől a zsíros tincsei teljesen összekuszálódva meredeztek felfelé.
Újra az ablakra pillantott, de már nem látta a kint hulló hópelyheket, csak a fagyott réten remegve felé bámuló parányokat. Ahogy nézte őket, a tekintetük az ablak ébenfa kerete felé fordult, ahonnan a fekete szegélyből kivált egy alak. Karcsú, éjfekete ruhája lágyan omlott alá, hosszú hollószínű haja olajosan csillogott az üvegen. A gyönyörű nő egyenesen a szemébe pillantott, miközben a bársonyruha redői közül egy hajlított pengét húzott elő.
A szoborszépségű elefántcsont arcon gonosz mosoly suhant át.

- Ne bántsd őket!!! Ne bántsd őket!!! - kiáltott kétségbeesetten, amint a kegyetlenül káprázatos jelenés a remegő lények felé indult.

A nő pillanatok alatt átszelte a köztük lévő távolságot. A penge lesújtott, és a jégőzike vére vörös lávaként fröccsent a többiekre, akik sikoltozva menekültek az ablak sikamlós tükrén.
Az éjkirálynőnek ez nem volt elég. Rémülten bámuló szeme előtt védtelenül menekülő barátai után vetette magát, és egymás után élvezettel mészárolta le őket. Az ablak jégvirágai vörösre váltottak és köztük ott tombolt a fekete halál. Az elsőnek megjelenő kis törpe maradt utolsónak. Még kinézett rá, mielőtt a végzet fölé magasodott.

- Menekülj! Most te következel! - figyelmeztette utolsó erejével, mielőtt a vértől lucskosan sikamlós penge a torkába mart.
- Engem nem kapsz el!!! - kiáltotta és szemében az űzött vadak rettegésével menekült be a fürdőszobába.

Kinyitotta a masszázskabin ajtaját, majd a hőfokszabályzót hetvenre állította. A digitálisan vezérelt elektronikának köszönhetően a víz egyenletesen hetven fokos hőmérsékletet tartva ömlött a zuhanytálcára. A levegőt hamarosan betöltötte a forró gőz.

- Na, ide gyere be, te Ribanc! Itt majd szétolvad az a francosan gyönyörű fekete melled! - kacagott kigúvadó szemekkel, miközben zsíros haja ázott csatakokban lógott a szemébe.
Tekintete a tükörre vándorolt, és lába a földbe gyökerezett.

Az ezüstfestékkel mázolt hátoldalú üveg felületén a pára elkezdett alakot ölteni. Fekete, hosszú ruha hullámai bontakoztak ki a homályos nedvességből. Gyorsan a digitális kijelzőjű automata mosógép tetejére mászott, ami, ha kész volt a program, még sms-t is küldött neki, hogy meg ne feledkezzen róla.

- Ne bánts, te köcsög kurva! - sikoltotta nevetve, és érezte, hogy erekciója támad, miközben elméjét egyre jobban betöltötte a tükröt időközben teljesen kitöltő gyönyörűen gonosz arc.- Nem hagyom, hogy engem is összevagdalj!

Azzal a hálóköpenyről leoldotta a vastag, bársonyosan puha övet, és a plafon közelében futó fűtéscsőre kötözte. A hurok szinte magától alakult ki tömpe ujjai alatt, és amikor elkészült, egy hirtelen mozdulattal átdugta rajta a fejét.

- Ne közelíts tovább, vagy megteszem! Hallod?! Megteszem!!! Nem szeretlek! Sohasem szerettelek!!! - de az Éjkirálynő már ott állt előtte a pára hullámzó ködtengerben.

Látta, hogy a keze felé lendül, hogy elkapja a lábát. Kék plüss papucsában a lábáért nyúló kar felé rúgott. A papucs azonban átsuhant a ködszerű pára pamacsain, és a kövér test megcsúszott…

Néhány percig még rángatózott, utána már azt sem.

***

- Maga hívott ki minket, hölgyem? – kérdezte mérgesen a nyomozó a lépcsőházban állva. A járőrök nem tudtak kijönni, mert valami idióta kamionsofőr belerohant egy házba, így most kénytelen volt ő kivizsgálni a bejelentést, pedig az sem biztos, hogy szükség lesz rá.
- Igen, én voltam. Kovács Tamásné vagyok.
- Elmondaná, hogy mégis mi történt?
- Itt a hatos lakásban Kovács Ödön lakik. Vagy egy órával ezelőtt hangos kiabálást hallottam. Az Ödön hangja volt, és csúnyán beszélt. Pedig ő nem szokott. Tudja, gondoltam bekopogok, de nem jött ki senki. Pedig, ha megnézi, belülről benne van a kulcs. Még sohasem fordult elő, hogy ha itthon van, ne jöjjön ki. Most pedig hiába csengetek, kopogok, nincs semmi reakció. Előtte meg ott volt az a kiabálás. Képzelje, olyat kiabált valakinek, hogy „köcsög kurva”. Még sohasem hallottam, hogy ilyet mondott volna valakinek – ingatta a fejét az idős néni, és nagy, fekete, szarukeretes szemüvegét tudálékosan megigazította az orrán.
- Na, nézzük meg azt a zárat! - mondta a nyomozó, és a technikus lépett előre. Aprólékos gonddal megvizsgálta a nyílászárót, majd hátrafordult:
- Az ajtón semmilyen erőszakos behatolásra utaló nyom, vagy egyéb olyan tényező, ami bűncselekményre utalna. Belül pedig valóban benne van a kulcs.
A nyomozó elkezdett csengetni és kopogtatni, majd, amikor semmi válasz, hangosan:
- Ödön! Ödön! Itt a rendőrség, kérem, nyissa ki az ajtót! Jól van, uram?!
Percekig zörögtek, kiabáltak, majd odafordult a társához:
- Hallottad? Mintha valaki segítségért kiáltott volna! Ön hallotta, asszonyom?
- Mintha hallottam volna valamit! – mondta az idős néni bizonytalanul, majd: - Most, hogy mondja, biztosan hallottam a kiáltást! - győzködte magát sikerrel a tanú.
- Akkor nincs más hátra, mint előre! – vigyorgott a társára a nyomozó, és egyetlen jól irányzott rúgással beszakította az ajtót. Az ajtófélfa zárnyelv melletti része hangos reccsenéssel adta meg magát, és a nyílászáró kitárult.
- Asszonyom, kérem, jöjjön utánunk, innentől kezdve, mint hatósági tanú lesz jelen a ténykedésünk alatt. - Majd befelé: – Jó napot! Kovács Úr!

Mivel semmi válasz, bementek a házba. Mindenhol patinás rend, sehol egy kis kosz.
Már az előszobában furán párás volt a levegő.

- Valami itt nincs rendben! – mondta a technikus, ahogy benéznek a szobákba. – Itt lesz az ember valahol – és benyitott a fürdőszobába.

A gőz kiáramlott a helyiségből, és egy pillanatra nem láttak semmit, de a bejárati ajtón keresztül a huzat hamar elvégezte a dolgát, és eléjük tárult a fürdőszoba képe. A kis helyiségben egy masszázskabinból csak úgy áradt a gőz, és lengte körül a nyitott ajtaja előtt himbálózó, lógónyelvű, negyvenes éveiben járó, kövér férfit.

- Fene vigye! –szólalt meg a nyomozó. – Ezzel nem leszünk kész egyhamar.
- Ja! Szerencsétlen marha felhúzta magát. Sohasem értem meg, hogy mi vihet erre rá valakit…
– Jelentek az ügyelet felé, és kérem, hogy intézzenek valami dokit. Addig te kezdj el beöltözni a szemléhez!
- Hölgyem, nem tudja, kik a szerencsétlen hozzátartozói? – kérdezte, miközben kifordulnak a lakásból, hogy felhúzzák a kesztyűt és a lábtyűt.
- Volt neki egy gyönyörű szép, fekete hajú felesége, akivel nem volt valami felhőtlen a viszonya. Őt azonban hiába is keresnék, mert évekkel ezelőtt meghalt…

Ahogy beszélgettek, egyikőjük sem vette észre a fürdőszobai tükörről lassan alácsorgó fekete rúzsfoltot…

Előző oldal Placebo
Vélemények a műről (eddig 3 db)