Kurgan történetek: Incidens egy határvidéki csehóban

Fantasy / Novellák (1851 katt) Homoergaster
  2012.09.02.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2010/7 számában.

1887

A szótlan, magas alakra senki sem figyelt. Már órák óta ott támasztotta a pultot, időnként a gallérja mögé döntve egy-egy kupicát a helyi méregerős pálinkából, amit a csapos és tulaj maga főzött erjesztett kukoricából. Láthatóan meg se kottyant neki. Ugyanolyan egyenesen, mozdulatlanul és némán álldogált tovább. Nyilván várt valakire.

Amikor belépett a helyiségbe órákkal ezelőtt, egy pillanatra minden szem rászegeződött. Hidegen fürkészte végig a jelenlévőket, kemény, jeges pillantása azonban nem volt kihívó. Nem egy kötekedő, felvágós alak volt, annál sokkalta veszélyesebbnek tűnt. Komótosan odaballagott a hosszú pult legtávolabbi végéhez, és rákönyökölt.

Dús, fekete haja keretében az arca szinte fehérnek látszott, bár a bőre inkább kreolos, napbarnított volt. Rámosolygott a csaposra, akit ettől kilelt a hideg, és reszelős hangon megkérdezte, van-e valami iható ebben a koszfészekben.

A jóember cérnavékony hangon a saját főzésű pálinkáját ajánlotta. Az idegen rábólintott, és az első pohárka már ott is termett előtte. Amikor lehajtotta, a tulaj aggódva figyelte a hatást. Meglepődött. Az idegen arcán semmilyen hatás sem látszódott, pedig ez volt a legerősebb szesz a háznál. Egy darabig szemléte a kiürült poharat, aztán felnézett a feszengő emberkére. Elmosolyodott, a fickó szíve kihagyott egy ütemet, ájulás kerülgette. Az idegen bólintott, mire ő boldogan, megkönnyebbülve újratöltött.

Az azóta eltelt időben a kocsma közönsége tulajdonképpen meg is feledkezett a jövevényről, aki bármilyen ijesztőnek is látszott, amikor megérkezett, semmi zűrt nem csinált. Amikor azonban George Butcher és társasága berontott a helyiségbe porosan, koszosan és vidáman, többen úgy döntöttek, hogy eleget szórták a pénzt, más, fontosabb dolguk is van még.

Butcherék hírhedt bajkeverők voltak, a verekedés, lövöldözés volt a lételemük. Az egyikük, bizonyos John C. Butler, már a lengőajtóban vidáman integetett a kedvenc kurvájának, és rikoltozva adta mindenki tudtára, hogy nagyon kanos. A lány bágyadtan intett vissza, lelkesedése nem volt határtalan, megpillantva állandó kuncsaftját. Ezt nem John potenciája, hanem a pénztárcája okozta. Voltak negatív tapasztalatai ezen a téren. A fiatalember állandóan akrobatikus mutatványokra kényszeríttette, ami fárasztó volt, de nem volt hajlandó felárat fizetni, mondván a szokásos időt nem lépte túl. A többi örömlány kárörvendő és együttérző mosollyal vonult vissza, és némiképp megkönnyebbülten. Sejtették, hogy hamarosan verekedés lesz, viszont ebből ők kimaradnak. Igaz, az üzlet is pangani fog egy darabig. A tulaj is azonnal intézkedett, hogy az értékesebb tárgyak és palackok biztonságba kerüljenek.

Eddigre a helyiségben csak a nagyon részegek és a nagyon elszántak maradtak. Butcherék elhelyezkedtek, ordítva whisky-t kértek, közben vidáman ugratták egymást. A kocsmában mindenki megértette, hogy a banda bunyóra vágyik, és mindenképpen balhé lesz. Ez a felismerés még időben távozásra bírt egyeseket. Butcher hamarosan kiszúrta magának az idegent. Pusmogni kezdtek összehajolva, egy-egy sanda pillantást vetve a maga elé meredő figurára. Aztán Butch felkászálódott, és a pulthoz lépett. A csapos kissé sápadtan állt a deszka túloldalán. A legény az idegen felé intett.

– Miért szolgálsz ki indiánokat, nem tanultál jó modort?

Köztudomású volt, hogy George Butcher utálja az indiánokat. A csapos hebegett valamit, mire Butch mérgesen legyintett. Odalépett a szótlan idegen mellé és elbődült.

– Takarodj vissza a pusztába, te mocsok! – üvöltött rá. Mint ilyenkor mindig, most is az amúgy sem túl férfias hangja nyers rikácsolásba torzult. A magát nagymenőnek képzelő, koszos tehénpásztor ettől ellenállhatatlanul röhejes lett, bár nem akadt senki, akinek nevetni lett volna kedve. Ettől mindenkit óvott a régebbi emlékek sora. Viszont többeknek eszébe jutott, hogy milyen félelmetes volt a szótlan idegen, amikor megérkezett. A fejekben felderengett a gyanú, hogy Butcher esetleg ezúttal rossz lóra tett. Az alak meg se rezdült, a helyiség elcsendesült.

– Hozzám szóltál? – kérdezte az öntelt fickótól az óriás rekedt, mély hangján. Ez a hang nem tetszett Butchnak, főleg a sajátja miatt. Hátranézett a cimboráihoz, és gonoszan elmosolyodott.
– Egy göthös indián! Van kedvetek meggyógyítani?

Öblös röhögés hullámzott felé feleletként. Butch visszafordult, és az idegen poharára meredt, az orrát megcsapta a pálinka szaga. Olyan volt neki ez a szag, mint a dögkeselyűnek a rothadó húsé: préda! Egy részeg indián!

– Nem bírod a pálinkát, rézbőrű komám? – kérdezte „viccesen” Butch.

Az alak megmozdult és ránézett. Most valahogy nem látszott indiánnak, sőt részegnek se, de Butch nem engedte a zsákmányát. Legfeljebb lelövi, nem látott nála fegyvert, csak egy ócska, hosszú kabátot. Most megpillantott egy randa sebhelyet a nyakán.

– Né mán! Ez a lókötő már akasztva is volt! – rikoltott fel. – Biztos szar volt a kötél, hogy nem bírta el...! Szerintem nekünk van erősebb! – egyetértő moraj zúgott az asztala felől.

A székek tologatása azt jelezte, a fiúk feltápászkodnak. Az idegen elmosolyodott. Ez a mosoly Butch-nál is ugyan azt a hatást váltotta ki, mint a kocsmárosnál. De már nem volt visszaút.

– Nem tetszik a nyakam – állapította meg az idegen. – Meg az se, hogy rekedt vagyok... hmm. Én rekedt vagyok, de a te hangod olyan, akár a kiherült kandúré!

Ezt a megállapítást a helyiségben jóformán mindenki osztotta, de senki sem helyeselte. Dermedt csend lett. Butch arca elváltozott. A nyájas hangból akkora megvetés áradt, hogy maga alá temette. Egy pillanattal később mindent kisöpört az agyából a kontrollálhatatlan düh.

– Mit mondtál, te disznó? – sikította a szokásos rikácsolásánál egy oktávval följebb.
– Töketlen seggfej! – mondta az óriás vigyorogva.

A legény a pisztolyához kapott... azaz kapott volna. Egy nagy, fényes fémpenge szaladt keresztül rajta, ami a gondolatnál is sebesebben került elő az ócska kabát alól. A sötét idegen erőlködés nélkül felemelte Butch-ot, akinek odafönn lebegve megjött a hangja. Egy kibelezett kutya vinnyogása. Kurgan meglengette, akár egy zászlót, aztán a földhöz csapta. Ettől alul szétnyílt, vér és belsőségek robbantak szét belőle. Ugyanazzal a mozdulattal felfelé rántott egyet. Butcher lemészárolt baromként dőlt kétfelé. A többiek egy lépést sem tudtak tenni, Kurgan körbetáncolta őket, kecsesen, szinte anyagtalanul, és mindőjüket megölte. Volt, amelyiküknek egy laza mozdulattal levágta a fejét, hogy az egy közeli asztalon dübbent megcsörrentve a poharakat. A másikat derékban vágta ketté, a felsőtest hátradőlt, míg az alsótest előre, közben a félig kirántott colt visszacsusszant a tokjába. Olyan is akadt, akinek csupán a torkát vágta el, talán, hogy az illető megtapasztalja a rekedtsége ezen kifogásolt állapotát.

A mészárlás halk volt és emberfelettien gyors, a zsibbadt közönség szinte fel sem fogta, mi történt. A fegyverek a helyükön maradtak, lövés nem esett. Csak két ember jutott el a fegyverrántás küszöbéig, elsütni nekik sem volt idejük. A legélesebb hang egész idő alatt a nyögéseken és meghatározhatatlan félhangokon kívül csak a csont és fa recsegése volt, ahogy ezek az anyagok találkoztak a fémmel. Az utolsónak maradt egy lépést azért tudott tenni. Ennek következtében Kurgan egy kurta mozdulattal a lépcsőkorlát oszlopához szegezte olyan erővel, hogy a vaskos gerenda túloldalán kivillant a kard fémje jókora darabot szakítva ki az oszlopból.

Csupán néhány másodperc telt el azóta, hogy Kurgan töketlennek nevezte Butch-ot. A padlón vér, belek és bedarált húsfoszlányok egyvelege gőzölgött. Torzók hevertek szanaszét, akár egy mészárszéken. Amikor a magas idegen kezében karddal a pulthoz lépett, egy kegyetlen harcos véres szobrának tűnt. Éles, mozdulatlan arccal számolni kezdte a dollárokat a falapra. Egy idő múltán megállt. A szemei úgy fúródtak a csapos lelkébe, mint a köröm alá a tüske.

– Elég lesz? – kérdezte halkan, közben megrántotta a fejét, mintegy utalva a mögötte elterülő gusztustalan felfordulásra.

A csapos holtra váltan bólintott. Kurgan elfordult tőle. A helyiségben tartózkodó többi halandónak az a megkönnyebbült gondolat futott át az agyán, hogy vége a Butcher-bandának! A mészárlás sokkja majd ez után jön, akár a vonat. Kurgan ezt érzékelve színpadiasan meghajolt.

– Szóra sem érdemes! Nem kell hálálkodnotok! – jegyezte meg, aztán a vértől megtisztított pengét a helyére csúsztatta, majd a hüvelyt kardostól, kabátostól, magára öltötte. Zsebre dugta a kezét és vidáman fütyörészve kisétált. A lova felé indult, amikor egy reszkető, arrogáns hang megállította.
– Hé, most túl messze vagy, hogy a bicskáddal hadonássz!
Kurgan megállt, és lassan bólintott.
– Igen, túl messze – hagyta helyben.

Megpördült, és egy lövés dörrent, az egyetlen lövés az egész incidensben. A Butcher-banda utolsó tagja is holtan bukott fel. A sietve magára kapott alsó és pisztolytáska éles kontrasztot mutatott a tűző napon. Kurgan kabátzsebe kissé füstölgött. Megrázogatta, figyelve, nem ég-e, aztán szétnézett.

Az iszonyatos, ősi pillantás útjából minden tekintet igyekezett kitérni. Odabenn a kocsmában most érkezett meg az idegekbe a sokk. Ennek hangjai összevegyültek a kíváncsian kinéző prostik sikolyaival...

Előző oldal Homoergaster
Vélemények a műről (eddig 1 db)