Posliininukke (mykkä).
Csak egy némaságra ítélt mozdulatlan porcelánbaba voltam,
Ki szerette azt gondolni, hogy egyszer ő is élni fog.
Csak egy komor játék, ki egész nap szigorú megjelenéssel meredt szótlan,
Várva, hogy egyszer valaki végre silány életébe némi derűt hoz.
Egy álomvilágban merengő porcelánbaba voltam,
Kinek teste egyben volt, de szíve apró darabokra törött,
Ki arra vágyott, hogy végre őt is meghallja valaki,
Ki kíváncsi lesz rá, hogy mi lakozik a kemény porcelán mögött.
Sajnos álmaim lassan szertefoszlani látszottak,
Hisz senkit nem érdekelt jelentéktelen személyem létezése,
Csillogóan fájdalmas tekintettel bámultam magam elé merengve,
S elfogadtam, hogy létem örök némaságra lett ítélve.
