Posliininukke uusi

Szépirodalom / Novellák (1332 katt) Josette
  2012.08.16.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/8 számában.

Sokáig azt gondolta, hogy arra kárhoztatta sorsa, hogy állandó fojtott némaságban, mozdulatlanul tűrje fájdalmát és szenvedését. Élettelennek tűnt, csupán szeme csillogása és néhány könnycseppje árulhatta volna el az érdeklődőknek, hogy neki igenis vannak érzései, melyeket egy rideg, kemény maszk mögé kellett rejtenie, más választása nem lévén. Igen, megtudhatták volna, ha lett volna bárki is, aki kíváncsi rá, de minden várakozása és reménye szertefoszlani látszott, hisz még csak közelébe sem szeretett volna kerülni senki.

Egy antik, bordószín szekrény korhadó polcán foglalt helyet, ahonnan minden szorgos eseményt láthatott, ami körülötte zajlott. Néha félt, néha nyugodt volt, de minduntalan ott motoszkált fejében a kétségbeesés és a szeret iránti vágy.

Nem volt már új darab. Néhány éve odakerült, és azóta várakozik. Hogy mire vár? A csodára, melyről már-már teljesen lemondott. Eleinte azt gondolta, hogy szép, boldog élete lesz új családjával, hisz szinte állandóan vele foglalkoztak, aztán végül az újdonság hatásának elillanásával, félretették, majd az idő múlása minden akarata ellenére reményvesztetté tette.

Kívülről keménynek tűnik, ám legbelsőbb, legrejtettebb részei puhábbak a legfinomabb selyemnél is. Nem bánja ezt, hiszen talán így kevésbé látszik törékenynek, bár néha pont arra vágyott, hogy végre valaki felfigyeljen érzékenységére, és megkapja azt a keveset, amire vágyott.

De egy csendesnek és nyugodtnak tűnő pillanatban minden megváltozott. Hangos kiabálást hallott, melytől megrettent, ám jóformán semmit sem értett az egészből. Aztán hirtelen… mint egy gyors villanás, olyan hévvel látott egy kezet az öreg bútor felé közeledni, melyen oly’ régóta helyet foglalt. Megijedt, azonban nagyon örült, hogy valaki végre őt is észreveszi. A felé közelítő óriási tenyér megragadta fejénél fogva, s oly’ erősen szorította meg, hogy szinte kibírhatatlan fájdalmat kezdett érezni, majd bizonyára meggondolatlanul, de nagyon erőteljesen a föld felé taszította, majd a kívülről keménynek tűnő, ám roppant törékeny porcelánbaba mindenféle további fájdalom nélkül darabokban hevert az óriási szekrény előtt...

Előző oldal Josette
Vélemények a műről (eddig 2 db)