Nosztalgikus történetek - A farkas

Szépirodalom / Novellák (1513 katt) Kétvirág
  2012.08.07.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/8 számában.

Akkoriban volt egy Fülöp nevezetű fekete, nagyon buta és nagyon engedelmes labradorszerű kutyám, aki rendszeresen elkísért az útjaimon. Testőrként. Na, nem mintha lett volna annyi helyzetfelismerő képessége, hogy ténylegesen megvédjen, viszont elég nagy volt és elég fekete ahhoz, hogy ne is kelljen kipróbálnunk a védelmező ösztöneit.

Ezen a délutánon is együtt jártuk a külvárost, ahol akkoriban laktunk. Pontosabban már hazafelé tartottunk a főút mellett. Mellettünk autók húztak el sűrűn és gyorsan, én pedig fél szemmel a kutyát lestem, nehogy eléjük bóklásszon véletlenül. Mondom, nem volt egy észlény.

Látom ám egyszer csak, hogy megmerevednek a léptei, és felborzolódik a farka előtt a szőr. Aha, kankutyát lát (vagy szagol), és verekedni óhajt. Meg, ahogy azt a kutyicka elképzeli!

- Fülöp! Igazodj! - parancsoltam rá. Természetesen azonnal engedelmeskedett, noha szinte suttogtam. Volt valami feszültség az alkonyra hajló délutánban, ami lefojtotta a hangom.

Meggyőződtem róla, hogy biztonságban van-e. Abban volt, szinte megkönnyebbülten tartotta a lépést előírásosan, a bal térdem mellett. Azután körülnéztem. Előttünk Fülöpnél kicsit nagyobb, vékony, hosszúlábú, szürke állat ügetett. Gazdi sehol. Valamelyik mellékutcából jöhetett ki, vagy ki tudja, honnan teleportált elénk. Eddig nem volt ott. Nem vett miket észre. Vagy legalábbis nem mutatta.

Furcsán mozgott, és az arányai sem voltak igazán kutyaszerűek. Valahogy "keményebbnek" is tűnt. Sötétedett. A fejemben kavarogtak a képek: kutyafajták fotói, és fantasztikus olvasmányélmények. Történetek a kelta Napok Partjáról, a Kapuk Őreiről...

Farkas!

Az állat előttem nem kutya, hanem farkas.

Ekkor, mintha csak igazolni akart volna, elfordult.

(- Fülöp! Állj!)

Most az oldalát mutatta felénk. Igen, semmi kétség, a feje, a lábai, a merevsége, a vékonya, a farka íve. Farkas. Rám nézett. Csak egy pillanatra. Sárga volt a szeme, mint a macskának. Független lény szeme. Felmérte, hogy nem bántom. Egy mozdulat, és eltűnt a mellékutcában. Fáy utca - ellenőriztem gépiesen.

Leszállt a sötét, a Napok Partja véget ért.

(- Fülöp! Mehetsz!)

Mire hazaértünk, már nem is remegtem. Sőt, azt is megbeszéltem magammal, hogy túl sokat olvasok, mindenfélét képzelődöm tőle. Persze, hogy csak egy kutyát láttam. Egy sovány kóbor ebet. Semmi mást.

Bekapcsoltam a rádiót:

"Az állatkertből délután megszökött farkast néhány perce fogták el a XIII. kerületi Fáy utcában..."

Leültem. Felálltam. Csináltam magamnak egy teát. Szíverősítőül. Így utólag.

Előző oldal Kétvirág
Vélemények a műről (eddig 4 db)