Űrdémonok

A jövő útjai / Novellák (1710 katt) Jimmy Cartwright
  2010.09.03.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2008/1 számában.

A démon már régóta várta ezt a pillanatot. Oly régóta, hogy azt már maga sem tudta volna megmondani. Sötét és gonosz lelkét csak a Bosszú űzte, hajtotta. Csak az a lelke mélyéről jövő gyűlölet, melyet érzett, tartotta idáig életben. S most, mikor beteljesedni látszott Bosszúja, valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Nyugodt volt. Érezte, hogy most ő fog győzni. Eltiporja azt a mocskot, aki bezárta ebbe a semmibe! Apró darabokra szaggatja! A fejét kitűzi a trónja fölé! A kitépett és még dobogó szívét a szeme láttára fogja belakmározni! Elevenen fogja megnyúzni, és a bőréből huzatot csináltat a trónjára!

Gondolatait ekkor megszakította egy éles fénnyel a szemébe világító pont. "IGEN!", gondolta a démon. "SZABAD VAGYOK! MOST MÁR SEMMI SEM ÁLLÍTHAT MEG!"

A pont ekkorra már egy fényes, vékony hasadékká nyúlt, mely lassan középen szélesedni kezdett. Pár pillanat múlva a rés hasadékká szélesedett, s a démon átlépett rajta. Körülnézett. Ismét vaksötétség vette körül.

"NEM!" - gondolta, s szinte pánikszerűen nézett körbe, elfeledve a mozgás itteni törvényeit, minek hatására egyre csak pörgött. Végül sikerült magát megállítania, s ekkor hirtelen egy vörös pontot vett észre valahol nagyon messzire a távolban. Azután egy sárgát, egy kéket, s hamarosan több, különféle színű csillag ragyogta körbe.

"VÉGRE! ISMÉT ITTHON! A MÉLYŰR BÉKÉS CSÖNDJÉBEN!"

Ekkor hirtelen, egy villanás kíséretében megjelent az, akit annyira gyűlölt: A DÉMONÚR.

- Üdvözöllek, Blrokhugh!
- Mélységes-mély tiszteletem nagyuram!
- Helyes, Blrokhugh! Érzem azt a mindent átitató gyűlöletet, amely belőled árad! Csodálatos! úgy látom, hasznodra vált ez a kis lecke!
- Igen nagyuram! Nagyon hálás vagyok ezért a leckéért! Sokat gondolkodtam és sok mindent megértettem ezalatt az idő alatt.
- Minden elismerésem Blrokhugh! S hogy lásd, mennyire örülök e hatalmas gyűlöletnek, megengedem, hogy kitombold magad! Nemsokára arrafelé megy majd el egy utasszállító hajó. Pusztítsd el!
- Hálásan köszönöm nagyuram!

* * *

A hatalmas utasszállító hajó békésen úszott a végtelen űrben. A robotpilóta biztonságosan vezette a hajót úticélja felé. A Kapitányt és a személyzetet csak különleges esetekben kellett riasztania. A biztonsági őrök naponta háromszor vizsgálták át az űrhajót. A NASCON vigyázott utasai biztonságára, épségére. A hajón szolgálatot teljesített még vagy egy tucat speciálisan kiképzett pap is, akik erős védőmágiát bocsátottak a hajó köré az űrdémonok ellen.

Talán félúton járhattak, amikor a robotpilóta démonriadót fújt.

A kapitány és a legénység a lehető leggyorsabban átvette a hajó irányítását, a papok mormolni kezdték démonűző litániáikat, s beindult az automata nyugtatórendszer, mely nyugtató zenét sugárzott, és nyugtató gázt kevert a levegőbe, hogy az utasok ne idegeskedjenek, illetve ne törjön ki közöttük pánik.

* * *

A Démonúr büszkén nézett Blrokhughra:

- Ezt a próbát is kiálltad! Most már megkaphatod a trónt, amelyre oly régóta vártál!
- Hálás vagyok ezért nagyuram! - mondta Blrokhugh, s közben egy hirtelen mozdulattal a Démonúr felé nyúlt.

A Démonúr agyában különös, bizsergető érzés kezdett kibontakozni. Blrokhugh széles vigyorra húzta pofáját, miáltal kivillantak tűhegyes sárga agyarai. Ez idegesítette, s az agyában lévő bizsergés is egyre jobban elzsongította. Nagy nehezen felismerte: "Az életemre tör! A galád! Azt hiszi, hogy könnyedén elbánhat velem? Egy Démonúrral?" Felemelte bal kezét... illetve csak emelte volna, ha az engedelmeskedett volna neki. Még egyszer megpróbálta, de az eredmény ugyanaz volt. "A mozgásközpontomat akarod te lebénítani te mocsok?!" Minden energiáját a mentális támadás ellen indította, s már-már felülkerekedett rajta, mikor valami különös dolgot észlelt a torkán. "Nem, nem a keze. Valami más. Ez ez..." tovább nem volt képes gondolkodni.

Blrokhugh a Démonúr nyaka felé mutatott, s csontos, hatalmas karmokban végződő ujjaival különös, rúnajelekre hasonlító ábrákat rajzolt az űr sötét fátylára. A Démonúr nyakán pedig egy vérvörös vonal jelent meg. A vonal egyre beljebb és beljebb haladt a Démonúr torkában. "Hé! Mi történik?" A vonal megállt, s elindult visszafelé.

A Démonúrnak iszonyatos erőfeszítésébe került, hogy eme halált hozó támadást megállítsa, és előhívója ellen fordítsa. Hirtelen megszűnt az agyát lebénító bizsergés, a halálos támadás azonban ismét elindult, hogy befejezze amit elkezdett. Végtagjai viszont mozogtak, s ezekkel elkapta Blrokhugh kezét. Vagyis csak el akarta kapni, valamiben azonban megakadt a keze, s akárhogy tapogatózott, nem tudott kitörni az őt körülvevő erőtérből. Energiáit ismét a támadás ellen fordította, azt azonban már nem tudta megállítani. Amint ott szenvedett, hirtelen ürességet érzett a szívében. Azonban a következő pillanatban átértékelte a helyzetet. A szíve helye volt üres.

Blrokhugh felmutatta a Démonúrnak még dobogó szívét, s lakmározni kezdett. Teli pofával és undorító vicsorával a Démonúr szenvedéstől eltorzult szemeibe nézett.

- Valóban kiérdemeltem a trónt! Én a tiédet választottam! - mondta, s tovább lakmározott.

A Démonúr már nem tudott mit tenni. Érezte, hogy vége. Utolsó gondolatai közt megfordult a fejében az a kérdés is, hogy vajon honnan szerezhetett ekkora erőt és hatalmat ez az állat, a Semmi legközepén.

Blrokhugh mire végzett a Démonúr szívével, annak feje már elvált a testtől, s attól egy-két centire lebegett. Lehúzta a Démonúr ujjáról a gyűrűt, hóna alá csapta a testet és a fejet, majd egy villanás kíséretében eltűnt.

A távolban az űrhajó roncsai tovaúsztak az űr végtelenjében.


1995. augusztus 25.

Előző oldal Jimmy Cartwright