Linktár

Kocsmajelenetek

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/5 számában.

Kocsmajelenet

Alig derengett némi fény a városka szélén lévő kocsmában. Csupán néhány gyertya világított. A kocsmáros kidobta az utolsó részeget is, és épp elindult volna, hogy nyugovóra térjen, mikor kinyílt az ajtó. Öt kopott, szürke köpenyű idegen lépett be rajta. A kocsma tulajdonosa káromkodásfélét szűrt hiányos fogai közt, de rögtön felderült a képe, amint megpillantotta a pénztől dagadó erszényeket újonnan érkező vendégei derekán.

– Kocsmáros, sört ide! – csapott az asztalra a helyiek nyelvén a legfiatalabbnak látszó jövevény.

A hájas, szuszogó férfi – akit azonnal faképnél hagyott az álom – fürgén töltögetni kezdte a söröskrigliket, közben hátrakiáltott:

– Szépségem, gyere csak!
Az imént Szépségemnek nevezett nő durcás arccal jelent meg a söntés mellett.
– Szolgáld ki az urakat! – szólt a kocsmáros, és meglegyintette a nő formás hátsóját.

Szépségem rosszalló pillantásokat küldött a tulajdonos felé. Hamvas, dús keblét alig fedte a hirtelen összefűzött vászoningje. A nő a kocsmáros párás tekintete közepette megfordult, s kecses mozdulatokkal elindult a vendégekhez. Amint az asztalhoz ért, lehajolt, hogy letegye és elrendezze a söröskrigliket, közben gyönyörű látvány tárult a jövevények szeme elé. Szépségem mit sem törődve ezzel, kacéran a többiek által csak Mesternek nevezett idegenre nézett, majd felegyenesedett, s bájos hangján megkérdezte:

– Uraim, szolgálhatok még valamivel?



Kocsmajelenet 2. (Titkos varázsige)

Az öt szürke köpenyű férfi nem maradt sokáig. Fojtott hangon, furcsa nyelven beszélgettek, miközben sörüket itták. Miután az utolsó korty is elfogyott, felálltak, s a Mesternek nevezett idegen egy aranypénzt tett az asztalra. Szépségem szeme rögtön felcsillant. A kocsmáros balga módon megígérte neki, hogy annyi lesz a fizetsége, amennyit az idegenektől kap. Valószínűleg csupán néhány rézpénzre gondolt. A nő nyeglén megrántotta vállát, s gyorsan a szoknyájába rejtette könnyen szerzett kincsét.

Az üres söröskrigliket összeszedte, és éppen indult volna vissza a söntés felé, amikor megpillantott egy kicsi papírtekercset az asztal alatt. Lehajolt érte. A tekercs különleges, selymes tapintású anyagból készült, Szépségem még sosem látott ahhoz hasonlót. Ezt is hamar a szoknyájába rejtette. Elpakolt, felsöpört, s dolgát végezvén a szobájába sietett.

A hideg, homályos szobában mindössze egyetlen gyertya pislákolt. A nő elővette a papírtekercset, gondosan széthajtogatta. A papíron ismeretlen írás díszelgett, melynek utolsó mondatát csupa nagybetűvel írták.

– Ez valami titkos varázsige lehet – motyogta Szépségem, s nyomban megijedt, hogy meghallotta valaki.

Riadtan fülelt, de hangos hortyogáson kívül más zaj nem szűrődött be a kicsiny helyiségbe. A nő megkönnyebbült. Újra szemügyre vette a kiemelt utolsó mondatot, lassan betűnként elolvasta, és a maga nyelvén többször elismételgette az idegen szavakat. Majd gondolt egyet, felöltözött, meleg kendőjét fedetlen vállaira terítette, kilopózott szobájából, s a tenger felé vette az útját.

Pirkadt. A meredek sziklapartot hatalmas hullámok ostromolták. Napfelkeltekor a szél rendszerint felkorbácsolta a tengert, s fehér tajtékokat küldött a szárazföld irányába.

Szépségem átszellemült arccal állt a sziklafal szélén. Kezeit az ég felé emelte. Hirtelen fényárba borult a part, s a napkorong pereme megjelent a keleti horizont mögött. A tenger egyre erősebben hullámzott, hűvös vízpermet szállt a levegőben.
Szépségem még pár pillanatig várt, és egy nagy sóhaj után a Nap irányába kiáltotta a titkos varázsigét:

– TOVÁBBI SZÉP NAPOT, KEDVES OLVASÓ!