Ghost and the Darkness, film igaz történet alapján

Külvilág / Mozijegy (2020 katt) Homoergaster
  2012.05.12.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/3 számában.

Míg a tigriseket az erő, szépség, vadság kombinációja miatt imádom, az oroszlánokat az erő, hűvös elegancia, és a sárga szemekből sugárzó bölcs türelem okán tiszteltetem.

Afrika, hullámzó, magas fű, melynek színe, akár az oroszlán bőre. Ahogy az ember ott áll, ha csak virtuálisan is abban a fűben, tudatosul benne: itt nem ő a tápláléklánc csúcsa... itt ő is csak egy a sok préda közül...

Különböző ismeretterjesztő filmekben már többször is hallottam, ahogy erről a hétköznapi ember számára ismeretlen, nyomasztó érzésről beszélnek. A modern ember elfelejtkezett már erről az élményről, hogy valamikor, ezer és ezer éveken át ő is vad volt, amire vadásztak.

Ez a történet, leghírhedtebb afrikai kaland 1898. március 8-án kezdődött, amikor John Henry Patterson ezredes megérkezett az ugandai Tsavó folyó partján folyó vasútépítéshez. A film igaz történeten alapul, bár nem egészen hű az eredetihez.

A színészek alakítása, Val Kilmer: Patterson, és Michael Douglas: Remington kiváló játéka, és a folyamatos feszültség, szinte az utolsó pillanatig a maga idején egy jó mozivá tette a filmet. Azért írom: a maga idején, mert a Ghost and the Darness egy régi, 1996-os film. Ettől függetlenül még ma is megállja a helyét, bár ez nem egy szuperprodukció... a mai szemünkkel.

A film magyarított címe szerintem egy röhej, a forgalmazó fantáziátlanságának mementója. Hogy lehet a Ghost and the Darkness-t „ragadozók”-nak (!!!!????) fordítani? Nem tudok angolul, de mivel a Star Wars-metalzene, és egyebek adtak valami alapot, így még nekem is egyértelmű, hogy a film címe: Szellemek a sötétségben! No mindegy, ez van, az a vigasz, hogy a szinkron viszont jó, mint általában a magyar szinkronok.

A filmet én moziban láttam először, anno. Egy késő tavaszi-kora nyári délutánon Stanislaw Lem egyik könyvét olvasgattam. Jól szórakoztam, de egyszerre azon kaptam magam, hogy szeretnék egy kis friss levegőt szívni. Ennek okán aztán elindultam egy biciklitúrára, először a városközpont irányába. A túra addig is tartott, miután beérve a mozi irányába indultam. A 6 órási előadás a „Ragadozók” volt, és mivel Michael Douglast kedvelem, jegyet váltottam, és beültem a nézőtérre.

A Ghost and the Darkness nem csupán egy igaz történeten alapul, de hat az érzelmekre is. Azt hiszem, ebben a filmben találkoztam először Kilmerrel, és a sikerült alakítása megnyerte a tetszésem.

A történet azzal indul, hogy Sir Robert Beaumont, aki az afrikai brit vasúti vállalkozást pénzeli, megbízza John Patterson alezredest, hogy a kenyai Tsavo folyón átívelő hidat építsen. Az ezredes imádja Afrikát, de még csak Indiában járt, s most elérkezett a pillanat, hogy álmai földjére lépjen. Útközben kiakasztja kísérőjét, Angus Starling-ot, hogy mindent tud a látott állatokról, noha most jár itt először. A bennszülött építők babonásan bámulják, szerintük az ezredes érkezése rossz ómen. Megtudja, hogy oroszlán támadott meg egy munkást, és megígéri, hogy elintézi a fenevadat. Valóban egy lövéssel kinyír egy a tábor környékén kószáló állatot, és mindenki azt hiszi, hogy vége. Csakhogy hamarosan szétmarcangolnak egy bennszülöttet, aki ráadásul tapasztalt oroszlánvadász. Kitör a pánik. Aztán kiderül, hogy nem egy, hanem két fenevad van, mégpedig Starling halála árán.

Beaumont Tsavóba érkezik, hogy személyesen vizsgálja ki, mi hátráltatja a munkálatokat. Megmondja Pattersonnak, hogy még nincs kirúgva, de majdnem, és ideküldi a híres nagyvadászt, Remingtont (Douglas). Patterson közben egy csapdát épít, ami a saját találmánya, és bár Indiában nem működött, reméli, hogy itt igen. A csapda működik, de a bent tartózkodó vadászok nem képesek lelőni az állatot. Ebben a jelenetben a tűztől sem félő, hatalmas oroszlán démoni pillantása nyűgözi le a nézőt, kergeti őrületbe a lesben állókat. A totális pánikot a megérkező Remington simítja el.

A maszájok és a vadász felkészülésnek szentelik az éjt, egy ősi törzsi rituáléval. Másnap hajtóvadászt indul, és Patterson dr. Hawthorne-tól kölcsönkapott puskája nem sül el. Patterson belenéz a halál szemébe, és megrendül. Remington, miután a maszájok elhagyják, mert gonosz szellemekre nem vadásznak, egy új kórházat építtet, a régit fellocsolja vérrel, és az ezredessel elbújik. A szellemeket azonban nem tudja átverni, vagy még inkább, nem is érdekli azokat a kecskevér. Ehelyett, a kórház betegeit mészárolják le, megölve az orvost, dr. Hawthorne-t is.

Ezután az ezredes és Remington elindulnak az oroszlánok nyomában, és egy olyan helyre bukkannak, amire sem előtte, sem azóta nem volt példa. Az oroszlánok egy barlangban tanyáznak, ahol emberi maradványokkal ágyaztak meg maguknak!

„Ilyet oroszlán nem csinál!” – mondja Remington elképedten. „Ezek élvezetből ölnek! Tudni fogják, hogy itt jártunk!” – állapítják meg, miközben iszonyodva kihátrálnak a barlangból.

Aznap este egy tisztásra felállított állványon virraszt Patterson, és amikor az egyik oroszlán felbukkan, Remington egy mesteri lövéssel leteríti. A magára maradt emberevő fájdalmas, bosszúszomjas üvöltözését hallgatva ünnepelnek az elkerített táborban.

„Ismerkedik az érzéssel, milyen az egyedüllét!” – gúnyolódik Remington, aztán lefekszenek.

Pattersonnak nincs nyugodt éjszakája, borzasztó rémálmot lát. Megérkezik a felesége, karjában az újszülött fiával, az emberevő pedig megöli őket. Amikor felriad, Remington sátrát szétdúlva találja, a vadász maradványait pedig szétkenve a szavannán. Elborultan, gyászolva felgyújtja a füvet. Az emberevő hamarosan rátámad az ezredesre, akinek az utolsó pillanatban sikerül megölnie, dühöngő szörnyet. A film végén teljes biztonságban találkozhat a feleségével, és fiával. A Chicagói Field Museumba került állatok megtekinthetők ma is, és a szemükbe nézve még mindig rettegés érez a látogató.

Eddig a film sztorija, most pedig a valóság röviden. Bár a film azzal indít, hogy ez egy igaz történet, valójában csak az alapokat hagyta meg. Henry Field Patterson mérnöknek, aki a hidat építette nagy nehézségek árán, az oroszlánok felbukkanásával újabb gond szakadt a nyakába. A munka embertelen körülmények közt zajlott, és hiába küldtek Mombasából különítményt, nem hogy elkapták volna az oroszlánokat, de ők kaptál el azokat!

Patterson nappal építeni próbált éjszaka meg lesben állt, sejthetjük, milyen állapotban leledzhetett a derék mérnök. A kórházi mészárlás valóban hasonlóan zajlott, mint a filmben, valamiért a fertőtlenítő szaga jobban érdekelte az állatokat, mint a kecskevér. Aztán a fatetőn ücsörgés meghozta a gyümölcsét, és az egyiket sikerült lelőnie. Napokkal később a másikat is lelőtte, de ő maga is kis híján rajtaveszett, mikor a sebesült oroszlán utána mászott a fára, és ugrania kellett. Az egész végén, a hátborzongató utójátékként talált rá az ominózus barlangra, ahol a rengeteg csont mellett, a frissebb áldozatok megcsonkított tetemeit is megtalálta.

A 9 (!?) hónapig tartó rémuralmuk alatt állítólag 135 emberrel végeztek az oroszlánok, bár ezt mostanában megkérdőjelezik. Az oroszlánok élvezetből öltek, a vadászat kedvéért, és ez azóta is egyedül álló. Hogy miért, és miért ketten, két hím, ez örökre titok marad már. A filmmel ellentétben nem volt sörényük, valószínűleg a bozót koptatta ki.

Az oroszlánok általában utálják az emberhúst, szerintük rossz az ízünk. Ezért van az, hogy ritka az emberevő oroszlán, hiszen a zebra és az antilop finomabb. A megfigyelések szerint az emberevők, a saját állati közösségükből számkivetett öregek, akik jobb híján fanyalodnak a rossz ízű mitugrászokra. Az emberevő magányos vénség, szükségből fanyalodva erre a kosztra. A tsavoi duó azonban fiatal volt, és egészséges, és egyértelműen nem enni akart, hanem ölni.

Források: a film, internet

Előző oldal Homoergaster
Vélemények a műről (eddig 1 db)