Párbeszéd

Külvilág / Közélet (1472 katt) Norton
  2012.04.06.

A minap sétálgattam egy megrögzött materialista ismerősömmel. Útközben, a szokásomhoz híven, a környezetet csodáltam. A tölgyfák lombjain, ahogy átragyogott a fény… olyanok voltak, mint valami műalkotások. Szobrász nem tudna szebbet létrehozni. A nyírfák, a bokrok, a röppenő madarak - egyszerűen nem tudtam betelni velük.

Az ismerősöm közben karattyolt mellettem, mindenféle „világi” dologról: munkahelyről, Gipsz Jakabról, gyenge fizetésről, meg mit tudom én, miről.

Egy idő után rájöttem, hogy nagyon udvariatlan dolog a részemről, hogy alig figyelek rá, de akkor éppen csodálatosan áthatott a jelen misztikuma. Ezért megpróbáltam bevonni kicsit a „saját világomba”.

- De szép az a virágba borult fa! - közöltem „csodálkozva”, amikor végre jelentősebb szünet állt be a beszédfolyamába. - Mintha azért öltözött volna díszbe, hogy nekünk tetsszen.

Megmosolyogta ezt az észrevételt, aztán az allergiáról hadovált valamit, majd pedig kissé tudálékos hangnemben közölte velem, hogy a legtöbb növénynek azért élénk színűek a virágai, mert így az őket beporzó rovarok hamarabb észreveszik őket. Rárepülnek, aztán elszállítják a virágport. A kisiskolában megtanultuk.

Hümmögtem egy kicsit és megkérdeztem tőle, hogy vajon honnan tudnak a növények a rovarokról, és arról, hogy az élénk színekkel vonzani lehet őket? És honnan tudják, hogy hogyan kell például a méhek által érzékelhető színeket létrehozni? Ezek szerint a növényekben gondolkodik valami? Létezik valami láthatatlan egység a természetben?

- Hogy lehet ennyire hülyét kérdezni? - fakadt ki kissé ingerülten.

„Okosabbat sajnos nem kérdezhetek, mert csak te vagy itt velem”- vigyorogtam magamban, de kimondani persze nem mertem, mert ócska vicc lett volna, ráadásul ez az ismerősöm igen jó erőben volt.

Elkezdte megmagyarázni ugyanazt, amit már megtanult: a méhecskék az élénk színekre mennek, ezért élénk színűek a virágok.

Nem tettem fel még egyszer a „hülye kérdésemet”, mert rájöttem, hogy azért nem tűnődik el a válaszon, mert még a kérdést sem érti. Azonosult azzal, ami az elméjébe van „programozva”, vagyis amit egyszer már megtanult.

Világképét ebből nyeri, és nem akar megválni tőle, mert akkor el kellene töprengenie a saját lényének az eredetén is. Azt pedig az egója nem engedheti meg magának! Benne már erősen „él” egy kialakult kép a világról és abban önmagáról.

Az ego félelemmel, majd pedig agresszióval válaszol akkor, ha ez a világkép megremeg. Mivel azonosult a gondolataival, az azok elleni „támadást” a lénye ellen irányuló támadásnak fogja fel.

Ezt a jelenség pedig nem intelligencia hiány, hanem sokkal inkább pszichológia. Nem az eszével van baj, hanem inkább (mint, ahogy mindenkinek), az egójával. Rájöttem, hogy felesleges vitatkoznom vele. Másrészt, ki vagyok én, hogy bárkit is megítéljek?

Nekem a saját lelkemet kell megpróbálnom felszabadítanom, nem pedig az övét. Tanácsként pedig ugyanezt tudom mondani mindenkinek.

Egy dologban viszont teljesen biztos vagyok: az élet sokkal mélyebb és misztikusabb dolog annál, mint ahogy azt sokáig hittem.

Vége

Előző oldal Norton