Beszélgetések Uriellel I.

Szépirodalom / Novellák (1392 katt) Amaranth
  2012.03.12.

Magányosan ült a tó partján a kora nyári szürkületben. Enyhe szellő fújdogált, a fűzfák lágyan hajladozva muzsikáltak vele. A víz enyhén hullámzott kicsiny medre falai között, a lány arcát pedig elborították a szakadatlanul ömlő könnycseppek. Hirtelen melegség áradt szét benne. Tudta, hogy ő jött el.

- Szervusz Uriel – mondta anélkül, hogy hátranézett volna.
- Szia Mila – és kecses, hangtalan léptekkel helyet foglalt mellette. – Szomorú vagy.
A lány arcán kesernyés mosoly villant fel.
- Micsoda ténymegállapítás – és tovább zokogott hangtalanul a semmibe.
- Mi történt?
- Úgyis tudod.
- Tehát nem akarsz beszélni róla.
- Arról, hogy elárultak? Nem!
- Senki sem árult el – válaszolta az angyal szelíden. – Csak az egód érzi úgy, hogy megsértették. Téged mindenki szeret.
- Mi a szeretet?! – csattant fel és szemeiben a fájdalom csillagai szikráztak fel. – Mit jelent szeretni? És miért fáj ennyire?! Miért jó az, ha valaki, akit igazából nem is ismersz, melegséget vált ki belőled? Miért fáj az, ha az a valaki, akit annyira kedvelsz, ostoba és önző módon csak a saját érdekeit szem előtt tartva átgázol a lelkeden? Miért fáj ez?! Miért érzem azt, hogy meghasad a szívem?! Egyáltalán miért ilyen ostobák az emberek?! Miért nem képesek megbecsülni a szeretetet?! … Ami… a… legnagyobb kincs… a világon… - sűrűn nyelte a levegőt, szinte fulladozott a könnyeiben. Az angyal közelebb hajolt és megölelte.
- Miért fáj embernek lenni? – suttogta. – Miért kaptunk öntudatot és szívet? Istennek is ennyire fáj? És nektek is?
- Igen – halkan lehelte a szavakat. – Csak az a különbség, hogy mi tudjuk: a fájdalom és a szeretet egy. A kettő összetartozik.
- Ne haragudj, de mindig is úgy gondoltam, hogy Isten szadista. Ez a véleményem nem változott.
Az angyal lágyan elmosolyodott.
- Nagyon haragszol rá? Arra a lányra, akiről úgy érzed, megbántott téged?
- Igazából nem. Csak fáj. Ennyi.
- Hagy fájjon! Engedd, hogy fájjon! Azután bocsáss meg neki!
- Mit jelent az, hogy megbocsátani?
- Megbocsátani annyi, mint őszintén, tiszta szívből szeretni. Még akkor is, ha a másik nem viszonozza ezt, vagy a másik csak fájdalmat ad neked.
- Isten szadista… És ha megbocsátok – mert egy idő után nem tudok másként tenni - , utána mit kezdjek vele? Adjak neki második esélyt, vagy ne foglalkozzak vele?
- Ezt már ő dönti el.
- Ő?!
- Igen. Ő dönti el, hogy összeszövi-e a sorsát veled vagy sem.
- Tehát akkor teljesen mindegy, mit csinálok, ez nem az én felelősségem?
- Egyáltalán nem mintegy, mit csinálsz, kicsi Mila. A te szereteted nagyon erős. Átragyogja a lényed. És a szeretet csak ad. Szüntelenül ad. Nem kér cserébe semmit.
- Akkor is szadista Isten… - megnyugodva, boldog mosollyal az arcán az angyal vállaira hajtva fejét elszenderedett.

Előző oldal Amaranth
Vélemények a műről (eddig 11 db)