Önéletrajz

Neoprimitív / Írások (1766 katt) Norton
  2012.02.16.

Kulkhanek Cicvangernek hívnak. A hétköznapi név mögött egy átlagember élete rejlik. Dzsakvabarban születtem, mint oly sokan mások. Apám alkoholista volt, anyám prostituált.

A gyermekkorom szokványosan telt. Mikor apám túlitta magát, belerakott egy zsákba, felkötött egy faágra, és órákon át rugdosott. Az ilyesmi persze nem túl érdekes, mivel sokakkal megesett már - teljesen hétköznapi történet.

Olykor anyám néhány kuncsaftja is megvert. Az egyikük meg is erőszakolt. Vasárnap és ünnepnapokon késsel kergettek, szerdán és pénteken viszont nem kaptam verést - olyankor fel akartak gyújtani.

Átlagosan telt tehát a sorsom, ám apró öröm volt a számomra, hogy találtam egy nagyszerű helyet a házunk mögött lévő emésztőgödörben, ahová elrejtőzhettem. Így ritkábban tudtak megverni, mivel ott sosem leltek rám.

Egyszer áramot vezettek a heréimbe, és arra is emlékszem, amikor szögesdróttal ütlegeltek. Mindent összevetve a gyermekkoromban nincsen semmi rendkívüli. Állatokat kínozni olyan tizenkét évesen kezdtem, mint általában mindenki, az első lakóházat pedig, ha jól emlékszem, tizenöt éves koromban gyújtottam fel.

Börtönbe tizennyolc évesen kerültem, ahol aztán tovább képeztek zsebtolvajnak. A napjaim unalmasan teltek a rácsok mögött: köcsögölés félkilenckor, takarítás tizenegykor, séta, majd kondi terem. Köcsögölés félkilenckor, takarítás tizenegykor, séta, majd kondi terem - minden áldott nap.

Aztán letelt a büntetés, az életem pedig változatosabbá vált: köcsögölés féltízkor, takarítás tizenkettőkor, séta, zsebtolvajlás, majd menekülés a rendőrök elől. Egy ideje pedig áruházi tolvajlás, betörés és kocsilopás színesítette a palettát. Mostanában jól megy a sorom, de mégis van egy problémám: tartozom a Kicsi Sárkánynak.

Kicsi Sárkánnyal még az óvodában találkoztam, de akkor még Miniatűr Sárkánynak hívták. Az óvó néni reggelente gyakran rászólt: „Ne szürcsöld úgy azt a rumos teát, Miniatűr! Sose leszel Nagy Sárkány, ha így iszol! Hogy fogsz tüzet okádni?”

Márti néni nagyon szigorú volt, ráadásul valóban igaza lett, mert Nagy Sárkány azóta sem lett a Kicsi Sárkányból. Okádni, mondjuk, csodálatosan tud, ha berúg… de tüzet még eddig nem sikerült neki. A másik, amihez ért, az a pénzbehajtás.

Kigyúrt, kopasz, egybe nyakú fiatalemberek segítik ezt a tevékenységét, és pechemre, engem is megtaláltak már. Cirka négymillióval tartozom nekik, de hát azt elrulettezi az ember ugyebár. Éppen ezért nagy szükségem lenne erre a biztonsági őri állásra!

Önök az utolsó reményem! Remélem, nincs magukban előítélet, hiszen mindenkiben ott a lehetőség a javulásra. Engedjék meg, hogy bizonyítsak! Szó szerint az életemet mentenék meg vele.

Ne üljenek fel a mindenféle „önrablásokról” szóló rémtörténeteknek! Ezeket a média fúja fel mindig. Mert csak a szenzációt hajhásszák. Higgyék el, bennem messzemenőkig megbízhatnak! Remélem, számíthatok az állásra.

Várom szíves válaszukat, és maradok tisztelettel:

Kulkhanek Cicvanger

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 4 db)