Marsra szállás
Megérkeztünk! Szívem olyan hevesen dobogott az izgatottságtól, mintha futottam volna. Az űrkomp rázkódott, ahogy belépett a bolygó légkörébe, majd ereszkedni kezdett. Hónapok óta vártam ezt a pillanatot és most itt vagyunk. Bár az űrruha kissé már kényelmetlen, de megpróbálok most nem ezzel foglalkozni.
Talajt értünk, majd a hajtómű elcsendesedett.
– A landolás sikeresen megtörtént! Kérem, hagyják el a fedélzetet – szólt egy kellemes női hang, majd az ajtó kinyílt és mi kiszálltunk.
A vörös bolygó felszínével találkozott tekintetem, melynek homokszerű talajára léptem. Miután mindenki elhagyta a kompot, a professzor váratlanul felkurjantott örömében, melytől mindannyian nevetésben törtünk ki. Körülnéztünk, hiszen nem minden nap lát ilyet az ember. Egy lánctalpas cameroid tartott velünk, hogy megörökítse és közvetítse a földlakók és a holdkolónián élők számára ezt a nem mindennapi pillanatot. Mivel a Marson alacsony a gravitáció, ezért a cipőnkbe súlyokat helyeztek, hogy ugyanolyan érzés legyen itt sétálni, mint a Földön. Nem messze tőlünk állt egy és jelenleg még az egyetlen marsi kupola, mely egy hónapja készen állva várja érkezésünket. Közepén ott állt magányosan egy kétszintes épület, melyből egy android lépett elő, hogy fogadjon minket. Az épület körül zöldellő foltok sejttették a növények jelenlétét, melyek még néhány hete lehettek elültetve. Tíz éve kezdték el a munkálatokat, mely a föld alatt is folytatódik. Már nagyon kíváncsi vagyok, mekkora is valójában az eddig elkészült marsi bázis. Ha jól tudom, húsz android dolgozik jelenleg itt, folyamatosan haladva az építkezéssel. Ezek közül páran majd a mi munkánkat is segíteni fogják. Nehéz elhinni, hogy egyszer majd itt is városok fogják elfoglalni a bolygó felszínét.
– 2097-et írunk. Pontban 15:29 perckor léptünk először ennek a titokzatos, vörös bolygónak, a Marsnak a felszínére – kezdte a professzor a beszédét. – Én, Professzor doktor Jacob Larsen vagyok. Én leszek az orvosi személyzet, valamint itt van velem William Brooks szanitéc, aki majd segít a munkámban és jelen van még Melinda Davidson kutatóbiológus, akinek remélhetőleg sok érdekes eredményt köszönhetünk majd. Mi vagyunk az első tagjai ennek a kolóniának. Jelenleg androidok bevonásával fogunk dolgozni, de majd érkeznek még utánunk emberek, ha jól tudom, holnapután, igaz, dr. Davidson? Javítson ki, ha nem jól mondom!
– Igen, jól mondja, professzor – helyeseltem mosolyogva a kamerába,
– Remek. Ha most megbocsátanak, elfoglalnánk a szállásunkat, hiszen több órát utaztunk a marsi űrállomástól idáig és még rengeteg dolgot meg kell beszélnünk. Majd még jelentkezünk pár óra múlva. Ez egy nagy mérföldkő az emberiségnek. Vége! – fejezte be az idős férfi, majd a cameroid elfordult, hogy bemutassa a tájat, valamint az építményt.
Gyorsan készítettem egy képet, majd az android elvezetett minket a személyzeti szállásra, ahol természetesen mindenkinek külön kabinja volt. Persze itt nem kell luxuslakosztályra gondolni. Egy ágy, egy kisebb asztal, beépített szekrények és egy fürdőkabin zuhanyzóval. A napunk nagy részét úgy is munkával fogjuk eltölteni, hiszen rengeteg dolog és felfedeznivaló vár ránk. Jó volt végre átöltözni a civil ruhámba, melyek eddig egy tárolóboxban lapultak. Miközben elpakoltam a többi holmimat, egy borítékra bukkantam. Szeretett nővéremnek! Ez állt rajta. Leültem az ágyra, és miközben kibontottam, az járt a fejemben, hogy vajon honnan szerezte ezt a régi holmit? 2078 óta minden digitalizálódott. A papír végleg megszűnt, mint információközlő és tároló forma. Mindennek környezetvédelmi oka volt, hiszen rengeteg fát irtottak ki érte, és nem mellesleg a hulladékszennyezés csökkentése miatt került sor erre.
Szia Lin!
Nagyon büszke vagyok rád, hogy te is a Marsra utazhatsz. Már most hiányzol, pedig még el sem mentél. Hallom, ahogy anyával és a mamával nevetgéltek odakint a konyhában. Én is veled mentem volna, de mint mondtad, sokat kell tanulnom ahhoz, hogy eljuthassak oda. Majd igyekszem, hogy te is büszke lehess rám. Anya azt mondta, hogy nagyon hosszú idő lesz, mire újra találkozunk, és mivel a születésnapodat nem tudjuk megünnepelni, valamit elrejtettem az egyik nadrágod zsebében. Boldog szülinapot! Remélem, jól érzed magad, és azért minél hamarabb visszajössz hozzánk!
Sok puszi és nagy ölelés!
Nagyon szeretlek!
Emily
Könnyek szöktek a szemembe, ahogy a keze által írt sorokat olvastam. Nagyon hiányzott a húgom, de ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. Felálltam és átnéztem az összes nadrágom zsebét, majd az egyikben – mely a kedvencem volt – valóban rátaláltam keresésem tárgyára. Előhúztam a zsebemből. Egy szelet csokoládé volt az, melynek neve fekete alapon vörös betűvel kacsaringózott arany szegéllyel. Mars. Egy mars szelet. Ennél találóbb ajándék nem is lehetett volna. Nagyon örültem neki. El is tettem a szekrénybe, hogy majd, mikor eljön a születésnapom, tényleg akkor nyúljak hozzá.
Miután elpakoltam mindenem, az órára néztem, mely az ajtó fölött jelezte az idő múlását világoskéken világító számokkal, hogy éjszaka is jól lehessen látni. Még volt egy és fél óra a meetingig, ezért lefeküdtem, mert a fejem eléggé lüktetett. Bizonyára az izgalom volt az oka. Izgatott voltam, mert már alig vártam, hogy megnézhessem a labort és ezt az egész bázist. A mai nap a marsi bázis és a laborok bemutatásával ér véget, hogy holnaptól megkezdhessük munkánkat eme bolygón, melyet már hosszú ideje figyeltünk távolról. Imádom a munkám, a biológia a mindenem, főleg a mikrobiológia. És itt a Marson rengeteg felfedezésre váró dolog van. 1976-ban érintette először ember által gyártott szerkezet a Mars felszínét, mely a Viking I. űrszonda volt. Százhuszonegy év. Ennyi idő kellett, hogy az ember is eljusson idáig. Persze a technológiánk is lassan fejlődik, hiszen mi már próbálkoztunk a 2020-as évek végén ionmeghajtással. Tudósaink és technikusaink rengeteget kísérleteztek, hogy megalkothassák a gyorsabb utazás lehetőségét a csillagok között. De mindez idő és természetesen pénz kérdése volt igazán. De itt vagyunk.
Az órám jelzésére ébredtem fel. Végre már nem éreztem a fájdalmat, sokkal felszabadultabb lettem, így volt még húsz percem, hogy összekészüljek. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felöltöztem és már indultam is a megbeszélt helyre, a tárgyalóba. Ahogy körülnéztem, miközben haladtam célom felé, tekintetem körbepásztázta az első építményt, mely annyira hihetetlen volt számomra. Az alattunk lévő szinten androidok jártak-keltek, akik a napi megadott programjaikat teljesítették. Már most úgy éreztem, akárha a Földön lennék. Lehet, hogy csak álmodtam az egészet?
2026. 06. 01.
