Pali bácsi
Történetünk akkor kezdődik, mikor Pali bácsi megtalálja a pisztolyt, és a rég elveszett kalandvágyát. A pisztoly a kis tér melletti út szélén, a kalandvágy pedig az öreg lelke mélyén hevert ezen a borongós, őszi napon. Pali bácsi a múlt egy lenyomata volt, talán az utolsó ember, aki az utcaseprők nemes munkáját végezte. A nap nagy részében a kerekes kukáját tolta, amire a lapát és a seprű volt rögzítve és rutinszerűen megállt minden kis utca elején és végén összesöpörve és a kukába gyűjtve a járdán és az út szélén heverő szemetet. Azon a napon azonban nem csak csikkeket és papírhulladékot, hanem egy valódi pisztolyt is az út szélére sodort a sors szeszélye. Az öreg a seprű nyelével megpiszkálta, majd lehajolt és felvette a fegyvert. Volt ő katona, úgyhogy azonnal látta, hogy ez bizony egy éles jószág.
– Nofene – mormogta. – Ezt meg ki dobhatta el?
Körbenézett, hogy látja-e valaki, és amikor meggyőződött róla, hogy senki sem figyeli, a zsebébe süllyesztette a fegyvert, majd a közelben álló padhoz ballagott és leült kicsit gondolkodni. Mivel felébredt az elveszett kalandvágya, ezért eszébe sem jutott, hogy értesítse a rendőrséget. Majd ő kinyomozza, hogy honnan és miképpen került ez ide. Két lehetőség is felötlött benne. Az egyik, hogy valaki elhagyta, és akkor az illető keresni fogja, a másik pedig az, hogy meg akartak tőle szabadulni valamiért, akkor viszont nem lesz könnyű rájönni az eredetére.
Pali bácsi el is határozta, hogy ma egy tapodtat sem mozdul innen a padról, ahonnan szemmel tarthatja a helyet, ahol a pisztolyt találta. Amennyiben az első eshetőség az igaz, akkor valaki keresni fogja a fegyvert és ő az innen látni is fogja. Leakasztotta a kukáról a nejlontáskáját, amiben az ebédjét és a vizét tartotta, és letelepedett a padra őrködni. Kinyitotta a táskát, kivette belőle a parízeres szendvicsét és jóízűen beleharapott.
Zúgó, fájó fejjel ébredt egy üres betonpadlós helyiségben, ahová csak egy lópokróc és egy üres vödör volt bedobva. Pali bácsi megmaszírozta lüktető tarkóját és megpróbálta megérteni és felmérni a helyzetét. Egyetlen vasajtó zárta el a külvilágtól és fényt csak a magasban elhelyezkedő kis ablak szolgáltatott. Az ajtóhoz lépve megpróbálta kinyitni, de az zárva volt. Az ablak olyan magasságban volt, hogy esélye sem lehetett ott még kinézni sem. Azt nem mondhatjuk, hogy kétségbeesett, hiszen nem volt ő olyan fajta ember, de jelen pillanatban még ötlete sem volt, hogy miképp került ide és egyáltalán hol van. Azt feltételezte, hogy hátulról valaki fejbe vágta és idehurcolta lévén, mert erős fejfájás gyötörte.
Leült a lópokrócra és erős töprengésbe merült. Jogosan azt feltételezte, hogy a talált pisztolynak valami módon köze lehet az ő elrablásához. Viszont jelen pillanatban sokkal fontosabb, hogy valahogy kiszabaduljon innen és lehetőség szerint saját lábán távozzon. Mikor eddig jutott az elmélkedésben, a vasajtó mögül hangokat hallott. Először egy nyikorgást, majd egy ember lépteinek a koppanásait, majd valami tompa puffanást. Nem sokkal később újra nyikorgást, majd ismét lépteket. Pali bácsi az ajtóhoz osont és a fülét rátapasztva halk beszédet hallott:
– Minden itt van? – kérdezte egy öblös férfihang.
– Mit gondoltál, csak a felét hozom? – kérdezett vissza egy vékonyabb, szinte sivítónak ható hang gazdája.
– Reggel már indulnunk kell, addig intézd el az öreget is! – mondta az öblös hangú. – Ha nem hagytad volna el a pisztolyt, akkor nem kellene ezzel tökölni. Még jó, hogy a többi cuccot nem hagytad el. Holnap kirámoljuk a bankot, aztán usgyi. Na, menj, foglalkozz az öreggel!
– Az lesz csak az élvezet, köszönöm, Rajmi! – mondta a sipító hangú.
– Ne szórakozz vele sokat! Remélem, nem tart megint több órán át.
Pali bácsi lépteket hallott közeledni az ajtó felé és megnyikordult a zár is. Önkéntelenül is hátralépett, mikor egy magas, nyurga, rókaszemű, kopasz férfi belépett a helyiségbe és szó nélkül lekevert neki egy pofont. Mire összeszedte magát, addigra a fickó már leterített egy fóliát a padlózatra és egy faszéket helyezett rá, majd a székhez kötözte Pali bácsit.
– Nem mondom, hogy nem fog fájni, mert rohadtul fájni fog – mondta, miközben kinyitott egy szerszámosládát, amit szintén behozott a helyiségbe, miután megkötözte az öreget. Nyakába akasztott egy nejlonzsákot, amit megkötött a derekán egy madzaggal, majd nevetve mondta. – Tudod, kényes vagyok a ruhámra.
Kinyitotta szerszámosládát, és egy kis turkálás után kivett egy csípőfogót és Pali bácsihoz lépve megfogta vele az egyik ujját, majd szó nélkül ájultan összecsuklott.
– Azanyját neki! – morrant fel Fecó, a hentes, miközben az üzlete ablakán kinézve meglátta, hogy egy fickó valami fadarabbal hátulról leüti az öreg utcaseprőt, aki a szemközti padon ette a szendvicsét. – Adok én neked, te ganyé! – kapta fel a bárdját és kiment az üzletből. Mire kilépett az ajtón, addigra a fickó már egy a park mellett parkoló furgonba dobta a cseppnyi öregembert és elhajtott.
Fecó nem késlekedett, hanem a kis teherautójába pattant, az anyósülésre dobta a bárdot és követni kezdte a furgont. Nem is szakadt le róla, míg úgy fél óra múlva be nem hajtott egy elhagyottnak tűnő üzem területére, és miután leparkolt, a magatehetetlen utcaseprőt behúzta egy vasajtón. Szerencséjére a hentes még egy kicsit várt a teherautójában, így látta, ahogy egy testes fickó is bemegy az épületbe.
– Szóval ketten vagytok, de én sem jöttem ám egyedül – fogta meg a bárd nyelét az anyósülésen. – Na, gyere, Rozi! – mondta a bárdnak, és lassan a furgon mellé hajtott és kiszállt.
Az ajtóhoz lopakodott és hallgatózott egy ideig, de mivel nem hallott semmit, ezért óvatosan benyitott és belépett egy nagyobb helyiségbe. Az ajtó halk nyikorgására az előbb látott testes férfi fordult felé egy asztal mellől, ahol valami szerszámokat tisztított egy olajos ronggyal. Mikor meglátta Fecót, felkapta az asztalon heverő revolvert és a hentesre fogta. A pillanat tört része múlva a fegyver és a fickó három ujja már a földön hevert vérrel borítva, miután a bárd lemetszette a kezéről. A sikoly, ami feltörni igyekezett a torkából, beleszorult, mikor Fecó ökle az arcába csapódott. Ájultan csuklott az asztalra.
Miután ezzel végzett, a nagy darab hentes ismét hallgatózott kicsit és a közeli, szintén vasból készült ajtó mögül hallott is valamiféle emberi hangokat. A bárdot lóbálva kinyitotta az ajtót és meglátta, ahogy valaki egy fogóval a kezében az elrabolt utcaseprő felé lépked, aki egy székhez volt kötözve. Nem is szólt egy szót sem, hanem a bárd nyelével leütötte a fickót, majd kiszabadította Pali bácsit.
– Na, jöjjön, menjünk! – ölelte át Fecó az öreget és kitámogatta a szabadba. – Csak nem hagyhattam, hogy végezzenek magával. Nem lehet szemét az utcán az üzletem előtt – válaszolta Pali bácsi kérdésére, hogy miképp került ide.
Miután kiértek az ajtón, Fecó az öreg felé fordult és azt mondta:
– Még jó, hogy tegnap tankoltam – a teherautó platójáról levett egy marmonkannát –, fellocsolom ezt a két mocskot.
Visszament az épületbe és a kanna nélkül tért vissza. Elővett a zsebéből egy bontott doboz cigarettát, egyet a szájába lökött és meggyújtotta egy benzines öngyújtóval. A gyújtót bedobta az ajtón és átölelve az öreg vállát az autóhoz támogatta.
– Jó csapat vagyunk így együtt, jó csapat – mosolygott Fecó, miközben a hátuk mögött felcsaptak a lángok. Hangos nevetésük elnyomta az odabentről kiszűrődő állatias sikolyokat.
