A világ forog tovább
Közelít, érzem zsigerig.
Nem simogat! Szeretetlen.
Tehetne akár emberit,
de neki az ismeretlen.
Évszakok jönnek és mennek.
Levél zörög lábam alatt.
Én már régen nem kereslek,
te összekócolt pillanat.
Lelkem egy félénk kisegér,
ellenségednek ne jelöld!
Álmodban néha, ha elér,
ne hessentsd el, és ne kerüld!
A körforgó mindenséget,
kitölthettem volna veled...
Adtam volna sok-sok szépet.
Nem kellett a szépem neked!
Aki adta, visszakérte!
Nem maradt nekem semmi sem!
Ha tűnök a semmiségbe,
úgyis elveszik, azt hiszem.
A világ meg forog tovább.
Változó színű évszakok,
öltenek más és más ruhát.
Én szürke, szomorú vagyok.
Varázslat is hatástalan.
Már hetvenkét éve látom,
a változás változatlan!
Egyhangú magányra vágyom!
És vágyakat őrzők egyre!
Nem jók már régen semmire.
Ha valaki megszeretne,
talán eltűnnék messzire,
hol nem talál öröm, bánat,
unalmas, színes évszakok.
Szerelmek emlékké válnak...
Ne szóljatok rám! Nem vagyok!
2022.08.23.
