Álommeló
George Washington street, Oregon USA
A nem túl távoli jövőben + 3 év
Már majdnem mindenki megérkezett. Vidám zaj hallatszott mindenfelől. Az egész házat élettel teli színek töltötték be. Olyan volt, mint egy őszi erdő, amikor már a sárga megszámlálhatatlan árnyalatában pompáznak a fák, de még nem hullanak tömegével a levelek. Egyesek szerint ilyenkor a legszebb az erdő. Nagyapa kisebbik fia és az egyszem lánya csillogó szemmel beszélgettek, a második fiú felesége és a vő a konyhában segített Nagymamának. Az unokák, a második fiú és a legkisebb, Nagyapa szeme fénye, a leányzó gyerekei vidáman kergetőztek a hatalmas étkező asztala körül. A legidősebb fiú gyerekei már túl nagyok a szaladgáláshoz. Olyannyira, hogy a legidősebb unokának már gyereke is van. Az ifjú trónörökös. Ő viszont, mivel érdemben nem tudott hozzátenni semmi okosat a társalgáshoz, és futkározni még nem tudott, lévén négy hónapos, nagy bölcsen aludt. Mindenki csinálja azt, amihez a legjobban ért! Ez volt a dédunoka egyenletes szuszogásában. Milyen bölcs is ez a dédunoka!
Ekkor szólalt meg a csengő. Megérkezett a legidősebb fiú a feleségével. A repülőtérről jöttek. Nem ebben az államban élnek, mint ahogy mindenki máshol él. Csak Nagyapa születésnapjára utazott ide mindenki. A családi fészekbe, ahonnan aztán kirepültek. A szélrózsa minden irányába.
Gyors üdvözlések után Nagymama az egész társaságot szelíden, de határozottan az asztalhoz terelte. Mindenki elfoglalta a helyét, amikor odaszaladt Nagyapához a kutya. Nagy, busa fejét a combjára tette, és vidáman csóválta a farkát. Szemével Nagyapát nézte, méghozzá úgy, ahogy csak egy kutya tud a gazdájára nézni.
De hát a kutya! Futott át hirtelen egy nagyon szomorú gondolat töredék az agyán, és ezzel egyidőben a színek is fakulni kezdtek. De hát a kutya, folytatta a gondolatmenetet Nagyapa, miközben szinte minden szürke lett, de a gondolattöredéket ekkor szinte kifújta Nagyapa agyából a bejárati csengő.
A legidősebb fiú ment ajtót nyitni, mindenki csendben volt, próbáltak valami információhoz jutni a beszűrődő zajokból. És eközben a színek is egyre jobban idézték egy pompás vasárnapi délelőtti őszi erdő színeit.
És az ajtón Nagyapa gyerekkori barátja lépett be egy csokor virággal és egy üveg hetven éves whiskyvel. A virágot Nagymamának adta, a whiskyt Nagyapának. Azt azért még hozzáfűzte, hogy ezt ő is hetvenedik születésnapjára kapta a híveitől, de egyedül nem akarta meginni, gondolta, majd elhozza és Nagyapával elkortyolgatják.
A vacsora zseniális volt. Még a legidősebb meny sem húzta az orrát. Ő bizony nagy ételkritikus volt, bár ő maga nem művelte a sütés-főzés tudományát.
Tehát a vacsora tökéletes volt. Előtte Nagyapa és a barátja ittak egy-egy pohárkával a whiskyből. Mennyei volt. A többiek pezsgőt ittak. Nagyon finom pezsgőt.
Vacsora közben régi családi történeteket meséltek. Nagyapa, most azt meséld el, amikor összetörted a tojásokat, amikor a Nagymama születésnapjára meglepetéstortát akartál sütni! Kérte a legidősebb unoka. És már a kérés elhangzásakor nevetett mindenki.
És az unokák csak sorolták a történeteket! Nagymama és Nagyapa pedig meséltek. Bizony volt, hogy már potyogtak a könnyeik. Nemcsak a nagyszülőknek, a gyerekeknek is és az unokáknak is.
Bármennyire is jól érezték magukat, a vacsora a végéhez közeledett. A fiúk és a lány segített nagymamának leszedni az asztalt. Csodák csodája, senki nem ette le Nagymama damaszt terítőjét. A lánya attól félt, hogy egyszer majd karácsonyi ajándékra megkapja Nagymamától. Nagyon nem szerette volna. Túl szép és túl kényes az ő életükhöz. De ma nem fenyegetett ez a veszély.
Nagyapa a barátjával a whiskyt kortyolgatta, a többiek is találtak maguknak innivalót. Csak az unokák csatlakoztak a dédunokához. Nagy bölcsen aludtak.
Lassan elfogytak a vendégek. A legjobb barát maradt utolsónak.
– Aztán ne kelljen várni tíz évet a következő találkozásig! – búcsúzott Nagyapa a barátjától.
– Nagyon jól sikerült az este! Köszönöm, hogy megszervezted! – mondta Nagypapa a hálószobában és egy csókot lehelt puhán Nagymama ajkaira.
– Örülök, hogy jól érezted magad! – válaszolta Nagymama.
– Mekkorát nőttek a gyerekek! Nem biztos, hogy megismertem volna őket, ha szembe jönnek velem az utcán – mondta Nagypapa. És ásított egy hatalmasat, miközben lefeküdt.
– Köszönöm a ma estét! – mondta Nagyapa és mély álomba szenderült. Nagyon mély álomba!
A bejárat felett flamandul, franciául és németül a következő felirat állt:
II. Lipót emlékkórház, Durbuy — alapította a PAHAO.
A Pan-American Health Aid Organization-nek (PAHAO) el kellett hagynia az USA területét. Székhelyük most Belgiumban van. Ebben az államban engedélyezett többek között az azonos neműek közötti házasság, az eutanázia, stb.
Egy fekete fehér kórházi szobában vagyunk. Középen egy ágy, körülötte, mögötte sok pittyegő, sípoló, villódzó gép állt. Mindegyik más formájú. Csak annyi közös volt bennük, hogy mindegyikből egy vagy több vezeték, kábel, cső indult vagy érkezett az ágyon fekvő emberbe, vagy belőle.
– Hát, a kutyánál majdnem összeomlott az álomvilág. Remek ötlet volt a régi barát! Na, meg a hetven éves whisky! Te egy zseni vagy! – szólalt meg a három fehér ruhás közül az egyik.
– Én is majdnem összecsináltam magam! Még jó, hogy olvastam az öreg önéletrajzát! Tudod, ki volt a vén szivar? Mi lesz a testtel? Jönnek az örökösök?
– Nincsenek örökösök. Teljesen szétment a család, amikor a legidősebb fiú orvosira akart menni, de az öreg nem támogatta. A fiú pedig beállt a seregbe, hogy majd onnan menjen egyetemre, de a kiképzés alatt a lövészeten egy kábszeres gyerek bekattant és lemészárolta a fél szakaszt. Persze a fiút is. Mindenki az öreget okolta. Ő maga is. Nézd meg ezt az összeaszott testet! A végén már ő is drogokkal élt. És milyen furcsa az élet. Az üzleti életben minden sikerült neki. Nagyon gazdag lett. Csak a családja fordult el tőle.
– Uraim! – szólalt meg a harmadik. – Itt vannak az adatok, de előtte el kell mondanom valamit! Ez egy dúsgazdag ember volt. A szerződésében az áll, ha 70 %-nál nagyobb az öröm-elégedettség összérték, megkapjuk a hagyatékának 70%-át, ha 80 %-nál nagyobb, a 80%-át, és ha 90 %-át akkor a hagyaték 90%-át kapjuk. A maradékot mindenféle alapítványok kapják. Valami olyasmit hallottam, hogy a családnak a pénze se kell. Ezért az öreg olyan alapítványokat hozott létre, amiknek egyetlen dolguk van. Ha valamelyik családtagja megszorul, küldenek egy vastag csekket, a kísérő levélben pedig az áll, hogy már régóta figyelik a munkásságát, és eldöntötték, hogy támogatni fogják, ha annak eljön az ideje. És úgy látszik, most jött el az ideje. És az a szép az egészben, hogy ez a levél az utolsó szóig igaz.
– És mennyire jött ki az összérték? – kérdezte az első.
– Már csak pár pillanat, uraim! Igen, na nem, ez nem lehet! Az érték...
– A rendszer szerint sikeres.
– Számolj, küldd el! Haladjunk! Úgyse mi kapjuk a pénzt, hanem a vezetőség!
– Már jön a következő.
– Ha akarunk egyáltalán pulykapénzt, ma meg kell csinálnunk még négyet.
