Többet ér minden szónál - 1/11.
Irina hangosat nyögve kinyújtózkodott, lerugdosta magáról a takarót, és felült. Szőke lobonca mögül álmosan hunyorogva nézett körbe a szobában, majd egy nagyot és hölgyhöz egyáltalán nem illőt ásított. Az ajtó zörögve kinyílt, és Aliya lépett be, az arcára azonnal kiült a bosszúság.
– Már megint ez, Irina?
A szőke lány fel sem nézett, csak az ágya szélén ülve vakaródzott tovább.
– Micsoda? – ásította.
– Mit micsoda? – csattant fel Aliya. – Mindjárt itt a rektorasszony, te meg még csak most keltél fel. Ráadásul megint olyan körülötted minden, mint egy disznóólban.
Irina unottan oldalra fordította a fejét. Az ágya végében lévő kis szekrényén gyűrött halmokban hevertek a ruhái. Az ágy sarokgombján az egyik cipője függött, a másik az ágy alól kandikált ki valami másik ruhadarabbal, könyvekkel és papírokkal együtt.
– Szedd már össze magad egy kicsit! – Aliya arca egészen kipirosodott. Karba tette a kezeit és a szobatársára meredt. – Csodálom, hogy egyáltalán fürdeni szoktál.
Irina benyúlt a haja alá, és hátracsapta az arcából.
– Most mit izgulsz? – mondta, és újabbat ásított. – Nem mindenki olyan rendmániás, mint te.
– Elég baj az! És azért izgat, mert ha a rektorasszony meglátja, megint nekünk kell rendet raknunk utánad.
– Vikát mégsem hallom panaszkodni.
– Mert Vika nem tud beszélni, te gyagyás.
Vika a neve hallatára felpillantott az Ena Elherin verseskötetből. A szoba másik végében, az ágyán feküdt. Már fel volt öltözve, vörös haját a tarkója mögött fogatta össze egy szalaggal, még a sminkjét is megcsinálta, amit Aliyától tanult. A két lány vitatkozása nem zavarta különösebben, már hozzászokott. Szinte minden reggel összevesztek valamin, ha nem reggel, akkor napközben valamikor, de nap nem telt el anélkül, hogy egymásnak ne estek volna.
A tekintete Aliya vékony alakján akadt meg. A lány hosszú, éjfekete haja rendezetten és ápoltan omlott a vállaira. Az arca az indulattól kipirosodva is szép és hibátlan volt. Elképesztően magas is volt, ami Vikát még ennyi év után is ámulatba ejtett. Biztos volt benne, hogy magasabb a legtöbb férfinál is. Egy tündevérű nemesi família sarja volt, tünde felmenőinek köszönhette kivételes külsejét.
– Elegem van abból, hogy állandóan utánad pakolunk – mérgelődött tovább Aliya. – Direkt azért csinálod, hogy velünk szúrj ki? A rektorasszony megint le fog küldeni a konyhába mosogatni. Ezt akarod? – A lány elhallgatott egy pillanatra, majd nagy meggyőződéssel folytatta. – Ezt akarod. A futárfiú miatt, ugye?
Irina leugrott az ágyról, és fehér hálóingében Aliya elé állt. Hosszú, fenékig érő szőke haja köpenyként ölelte körül. A magas lány előtt még apróbbnak tűnt.
– Na és ha igen? – Irina dacosan felemelte kócos fejét, hogy a magas lány szemébe tudjon nézni. – Nekem is jogom van, hogy szórakozzak néha-néha, nem?
– Nem, hogy ha nekünk kell takarítanunk utánad. – Aliya a csípőjére tette a kezeit, és olyan pózt vett fel, ami Vikát a saját anyjára emlékeztette, amikor a bátyjait dorgálta, ha rosszat csináltak. – Meg szabályellenes is.
– Szabályellenes! Remegek a félelemtől – gúnyolódott az apró lány. – Húzd már ki az alabárdot a valagadból, Aliya! Senkit nem érdekelnek a szabályok. Meg végzősök vagyunk. Hamarosan úgyis megszabadulnak tőlünk. Mit számít, ha megszegek pár jelentéktelen szabályt kifelé menet?
Aliya rosszallóan ráncolta össze tökéletes vonalú szemöldökét.
– Talán el kellene mondanom a rektorasszonynak – mondta. – Aztán, ha nem tudsz majd járni enyelegni a futárfiúval, akkor talán megtanulod követni a szabályokat, de főleg takarítani magad után.
Irina összefonta a karjait, arcára flegma mosoly kúszott.
– Mondd csak el! Aztán én is elmondom neki, hogy nézzen utána, kik szoktak sóhajtozni bizonyos estéken a fürdőházban.
A magas lány szemöldöke felkúszott a homlokára. Vika összébb húzta magát az ágyon.
– Én nem tudom, kik azok, de biztos szabályellenes, amit csinálnak – folytatta vigyorogva a szőke lány. – Meg azt is észrevettem, Aliya, hogy egy ideje te hordod Vika medvefog nyakláncát. Kíváncsi vagyok, miért.
Aliya ösztönösen a bőrszíjon függő medvefogra markolt és olyan pillantást vetett Irinára, ami nem volt éppen szívélyesnek mondható. Vika felemelte a verseskötetet annyira, hogy csak a szemei látszódtak ki mögüle. Az arcát elöntötte a forróság.
– Látod, én is tudok undok lenni.
Aliya éppen visszavágott volna valamivel, de az ajtó hirtelen zörögve kitárult és egy elegáns, sötét ruhába öltözött nő lépett be. Az ablakokon beszűrődő fény megcsillant a dekoltázsába simuló ezüst foglalatban pihenő vörös ékkövön és szigorú, fekete szemein, amikkel végignézett a három lányon.
Aliya azonnal kihúzta magát, maga mellé rántotta Irinát, és tiszteletteljesen lehajtotta a fejét. Vika ledobta az ágyra a könyvet, és botladozva sietett melléjük.
– Rektorasszony – köszöntötte halkan Aliya a belépő nőt.
Gallena Telarissa rektor lassan közelebb lépdelt hozzájuk. Vika akaratlanul is felpillantott és megdermedt, amikor összeakadt a tekintetük. A mágusnőről sugárzott a tapasztalat, a tekintély, a hatalom, de a kor az egyáltalán nem.
A rektor szó nélkül tovább lépett, és a fölé magasodó Aliyán nézett végig, végül a vakaródzó Irina előtt állt meg. A lány arcát teljesen eltakarta a szőke hajzuhatag.
– Úgy látom, Irina, visszavágysz Vingul csatornáinak mocskába, ahonnan előrángattak – szólt Gallena Telarissa kifejezéstelen hangon. – Mosdass meg egy disznót, adj rá szép ruhákat, attól még egy disznó marad.
Irina elvigyorodott, fehér fogai kivillantak szőke hajának függönye mögül.
– A konyhában töltött számos alkalom, úgy tűnik, hatástalan volt – folytatta a mágusnő. – A legközelebbi dolog Loc Gossiában egy csatornához a mosodában van. Sajnos félek tőle, hogy ott sem tanulnál semmit.
A rektor Aliyára emelte a tekintetét.
– Dormaris kisasszonynak mindig példás volt a magatartása és mindig makulátlan rendet tartott. Igazi viradori úri hölgynek nevelték. Tőle tanulhatnál egyet s mást – Aliya büszkén kihúzta magát. – És fogsz is, ugyanis ő és Vika is veled fog tartani.
A magas lány sötét szemei elkerekedtek. Vika is meglepetten pislogott. Irina felhorkant, mint egy malac, ahogyan próbálta visszafojtani a kitörni készülő nevetését.
– De, rektorasszony, én...
– Nem emlékszem, hogy kérdeztem volna a véleményét, Dormaris kisasszony – szakította félbe Aliyát halkan, de mégis erélyesen Gallena Telarissa. Egy utolsó pillantást vetett mindegyik lányra, aztán sarkon fordult, és elindult kifelé, de az ajtóban megtorpant. – És hozzátok Irinát olyan állapotba, ami egy leendő mágusnőhöz illik. Javaslom, siessetek, a későknek nincsen reggeli.
Miután az ajtó zörögve becsukódott a rektorasszony mögött, Aliya de Dormaris gyilkos pillantást vetett a saját nevetésével küszködő Irinára.
– Egy napon, amint kitaláltam hogyan, el foglak átkozni – sziszegte a lány.
Az apró, szőke lány nem bírta tovább, és visító nevetésben tört ki. Olyan jól mulatott, hogy Vika akaratlanul is elmosolyodott rajta.
– El sem hiszem, hogy ő tökéletességét nevezték ki a cselédemmé. – Irina a szemét törölgette; alig kapott levegőt.
– Nem vagyok a cseléded – morogta Aliya. – És öltözz már, mert elkésünk!
– De nem tudok rendesen felöltözni. Öltöztess fel! – Irina széttárt karokkal, színpadiasan rádőlt az ágyára.
Aliya felmordult, nekiesett Irinának és lerángatta róla a hálóinget. A szőke lány nevetett, visongott és kapálódzott közben. A fehér hálóing átrepült a szobán, és a két lány birkózását némán kuncogva figyelő Vika lába előtt ért földet. Felvette; még őrizte Irina testének melegét.
A küzdelmet figyelve Vikának eszébe jutott egy vestmari mondás, amit még a nagymamájától hallott:
"Olyan vele, mint egy disznóval dagonyázni. Csinálod egy darabig, mire rájössz, hogy ő ezt élvezi."
A küzdelem hevesen folyt tovább, az ágy nyikorgott és kopogva ütődött neki a falnak.
– Ne húzd a hajamat! – kiabálta Irina.
– Akkor maradj nyugton! – förmedt rá Aliya.
– Olyan durva vagy!
– Megérdemled!
Aliya végül felállt, és feladóan Vikához fordult.
– Légy szíves, csinálj vele valamit, mielőtt megfojtom. Addig én összerakodok, meg keresek neki valami ruhát.
Irina az ágyon, immár meztelenül, elterülve lihegett, majd felnevetett.
– Ne vihogj, tápászkodj fel! – parancsolt rá a magas lány, és nekilátott összeszedni a szétszórt holmikat.
Vika odalépett, és egy mosollyal az arcán nyújtotta ki a kezét Irina felé. Az apró lány szórakozott arckifejezéssel engedelmesen felállt. Hosszú, szőke haja szinte ruhaként borította be meztelen, karcsú testét eltakarva apró melleit. Vika leültette a saját ágyára, a kis szekrénye fiókjából elkotorta a fésűjét, a lány mögé ült és elkezdte megfésülni. Irigyelte Irina haját és szörnyen bántotta, hogy nem törődött vele rendesen.
– Vika sokkal ügyesebb és gyöngédebb, mint te – szólalt meg Irina. – Tanulhatnál tőle egy kis kedvességet.
– Ez rólad is elmondható – vágott vissza Aliya. Végignézett a ruhákon, amiket összeszedett az ágyra. – Van bármid, ami nem úgy néz ki, mint amit egy kutya szájából rángattak elő?
– Az ágy alatt nézted már?
Irina nagyokat vihogott Aliya morgolódásán, miközben az a földön térdelve az ágy alatt turkált. Vikát is meg-megrázta a nevetés, de aztán el is szégyellte magát. Egy pillanatra abbahagyta a fésülést, az ujjaival mágikus jeleket formált, majd megérintette Irina halántékát.
– Nem kellene ilyennek lenned vele – küldte a telepatikus üzenetet.
– Tudom, de olyan vicces – válaszolta vigyorogva Irina.
– Nem vicces! – kontrázott rá Aliya.
Kirántott egy ruhát az ágy alól kisebb porfelhőt kavarva. Lerázta, de tiszta piszok volt, félredobta egy kupac tetejére, ami úgy tűnt a mosandókból állt. Nagy kupac volt. Végül sóhajtva felkapott egyet, megvizsgálta, majd Irina ölébe dobta.
– Itt van, ez vállalható – mondta. – Siessetek! Nem kell tökéletesnek lennie, csak prezentálhatónak.
– Na, a rektorasszony nem fog örülni, ha tökéletesnél kevesebbet produkálsz – szúrta oda Irina.
– Ha rólad van szó, nem hiszem, hogy magas elvárásai lennének – vágott vissza Aliya.
Vika rendesen kifésülte Irina haját; valószínűleg hosszú idő után először. Aliya közben bepótolta a sminkjét, amit soha nem hagyott ki, mióta az akadémiára került. Az apró, szőke lány felvette a kissé gyűrött ruháját, amit eligazgattak rajta, amennyire csak tudtak.
A szobájuk ajtajának zörgő csattanása kísérte őket végig a folyosón, ahogyan rohantak le az étkezőbe.
