Halloweeni ébredés
Közeledik a Halloween, és ezzel együtt Evie legnagyobb félelme: hogy újból megtörténik azon az éjszakán minden.
Pár éve kezdődött, amikor egy esős halloweeni estén egyedül volt otthon. Egy nagy bögre tejszínhabos forró csokival bekuckózott az ágyába, és elmerült kedvenc írójának egyik könyvében, amikor felriadt valamire. Sötétség vette körül, de érezte, hogy még sincs egyedül. A torkában dobogott a szíve a félelemtől, ahogy próbált körülnézni.
Nem látott semmit, de pontosan tudta, hogy látogatóját nem a jó szándék vezérli. Óvatosan megpróbált felülni, de mintha valami az ágyhoz szegezte volna. Kezei és lábai sem engedelmeskedtek, mintha ólom nehezedett volna rájuk. Egyre hangosabban szuszogott, ahogy a rémület eluralkodott rajta. Erőt vett magán, és újból megpróbált felülni, amikor érezte, hogy a takarója felemelkedik, majd valami megfogja a lábát és húzza lefelé. Sikoltani akart, de hang nem jött ki a torkán.
Az egész testét bénultság uralta, és egyetlen utasítását sem tudta végrehajtani. Bár ő maga nem tudta irányítani a testét, annál inkább tudta az az ismeretlen valaki, aki ott volt.
Evie úgy érezte, hogy valami felemeli, és teljes erőből a falhoz csapja. Próbált segítségért kiáltani, de továbbra is néma maradt, mintha elvágták volna a hangszálait. Ismét az ágyán találta magát, és iszonyú rémület fogta el. Már azt hitte, hogy ez a földöntúli erő magával viszi a pokolba, amikor halvány fénysugár jelent meg, és reményt adott neki. Bár nem volt vallásos, elkezdett egy imát mormolni.
Másnap reggel egy hangos csörgés keltette fel. Tapogatózva nyomta ki az ébresztőt, és megkönnyebbülve kelt fel.
– Az egész csak egy rossz álom volt – nyugtatta magát.
Bár nyomasztotta az éjszaka, nem foglalkozott vele tovább. Egészen a következő Halloweenig.
Egyre durvább álmok kerítették hatalmába, és pánikszerű félelem lett úrrá rajta: a mozdulatlanság miatti tehetetlenség.
Végül egy barátnője tanácsára felkeresett egy alvásspecialistát, aki alvási paralízist állapított meg nála.
– Valószínűleg a túl sok stressz okozza – mondta az orvos. – Felírok egy enyhe altatót. Segíteni fog. Látom, hogy van egy enyhe szívritmuszavara, ezt nyugodtan szedheti mellette.
– Köszönöm, doktor úr. Már azt hittem, megőrülök – hálálkodott Evie.
Eljött ismét a „démon éjszakája”, ahogy Evie nevezte Halloween éjjelét.
– Amit látok, nem a valóság… csak egy rossz álom – ismételgette magának.
Minél később akart lefeküdni, hogy kevesebb időt töltsön alvással. Fél tizenegy körül bevette az altatót, majd visszabotorkált az ágyába és mély álomba merült.
Félálomban érezte, hogy fázik, így magára húzta a takarót. Ahogy megfordult, érezte, hogy a takaró lecsúszik róla. Utána akart nyúlni, de nem bírta felemelni a kezét.
– Jaj ne… már megint kezdődik – gondolta rémülten.
Ahogy résnyire kinyitotta a szemét, jeges borzongás futott át rajta. A démoni lény sokkal dühösebben támadt rá, mint korábban. A falhoz vágta, majd vissza az ágyra. Evie könnyei folytak, és már azt sem bánta volna, ha végez vele – csak legyen vége.
A démon fenyegető vigyorral közeledett felé. Evie felkészült a legrosszabbra, amikor megjelent az ismerős fényesség. Egy tündöklő szépségű lány közeledett.
– Te ki vagy? – kérdezte volna, ha tudott volna beszélni.
A földöntúli lény azonban válaszolt a gondolatára:
– Az őrangyalod vagyok, és búcsúzni jöttem.
Evie döbbenten nézett rá.
– De nem látod, hogy veszélyben vagyok? Nem az lenne a dolgod, hogy megvédj?
– Meg is tettem. De már nincs szükséged rám.
– Hogy érted ezt? Most van rád a legnagyobb szükségem!
– Evie… látod magad kívülről?
– Persze, ott fekszem az ágyamban.
– Nem látsz valami szokatlant?
– Nem…
– Nézd meg jól! Főleg a mellkasod.
Evie szeme elkerekedett.
– Atyaég… nem lélegzem! Ez lehetetlen! Mi történt?!
Az angyal szomorúan felelt:
– Az altató helyett a szívgyógyszeredből vettél be túl sokat.
