A szél hangja
A viharos szív olyan,
mint a pusztán tomboló szél:
rombol,
minden résbe behatol,
lassan elkoptat mindent.
A szerelem nem vigasz.
Kegyetlen.
Pusztít,
mint a viharos tenger.
Nem enged el.
Addig él,
míg az elmúlás
a sírba hív.
„Szeretlek” –
soha nem mondtad másnak.
Szívedet nem adtad senkinek:
nem félelemből,
hanem mert nem volt méltó kéz,
amely elbírta volna súlyát.
Tudtad:
a sors örök magányra ítélt,
és te nem kértél feloldást.
Elmentél halkan,
csendesen.
A vihar megszűnt.
Nem maradt utánad más,
csak a pusztán fújó szél.
Most már lelked szabad,
szárnyalhat szabadon.
Nyugodj békében,
te ritka,
csodálatos leány.
