A szélhámos
Hosszan csengetnek egy budapesti villa multimilliárdosának videó kaputelefonján, pont annak ötvennyolcadik születésnapján. Bélának esze ágában sem volt ünnepelni, pont most, hogy áttétes rákot diagnosztizáltak tüdőjében, majd egész testében. Egyedül van otthon, még a személyzetét is hazaküldte. Tervei szerint megbontja azt az ötven éves whiskeyt, amit horror összegért vásárolt, hiszen jól tudja, nincs tovább. Lánya azt mondta, segít neki, de hát hogyan is segíthetne, hiszen ő fizikus kutató professzor, nem orvos. Béla dohogva megy ajtót nyitni, és egy igen furcsa ruhás alak vár odakint rá türelmetlenül.
– Jó napot! Kit keres?
– Bihari Béla? Bihari Béla multimilliárdos? – kérdezte az határozottan, ellenvéleményt nem tűrő hanghordozással.
– Igen. Miben segíthetek?
Béla megijedt, pedig nem az az anyámasszony katonája fajta. Ha kell, kioszt simán egy-két pofont, most mégis a hátán is futkosott a hideg.
– Ön, uram, tartozik nekem egymillió eurónak megfelelő aranyrúddal.
– Parancsol?
– A kiírt pályázatra jelentkezem, itt vagyok a határidő lejárta előtt két perccel. A játékos nevem, Bőszméte Tihamér, a harmadik. Amint érzékelem, én vagyok az egyetlen jelentkező, vagyis engem illet a fődíj.
– Maga szórakozik velem?!
– Nem, a feltételek közt van az is, az időutazónak kötelessége akaratosnak, határozottnak és kitartónak lennie. Semmiképpen sem engedheti lerázni magát és a valódi nevét, születése pontos dátumát el nem árulhatja, csak az évet. Tessék, itt a pályázati kiírás 2039. február 2-án közjegyző jelenlétében hitelesítve. Nos, jelenleg én is Magyarországon élek, és kilenc évesen általános iskolába járok. Tizennégy évet utaztam vissza az időben. A feltételeket teljesítettem, kérem az egymillió eurónyi aranyamat most azonnal és már mentem is.
– Maga őrült!
– Maga őrült, ha azt hiszi, átverhet. Kérem az aranyakat és már itt sem vagyok.
Nos, szó szót követett, el is csattant az a bizonyos pofon, és a végén a rendőrségnek kellett beavatkoznia. Majd a karhatalom kihívta a mentőket és két órán belül játékos nevén Bőszméte Tihamér, a harmadik, rövid úton a zárt osztályon találta magát, de továbbra sem adta fel, sőt követelte a munkabérét. Mivel igen nyugtalan volt, hát leszedálták. Két hét múlva ébredt fel, de egy jottányit sem engedett a követeléséből. A következő nyugtató injekciós terápiát egy ügyvéd akadályozta meg, aki rögtön ki is vitte az elmegyógyintézetből és egy kávézóban ült le vele megbeszélni a részleteket.
– Kérem, ne adjon át nekem semmilyen információt, ne bizonygasson semmit és ne akarjon elmondani nekem semmit sem!
– Igen, ez is a kiírás része volt. Csak a Bihari család tagjaival beszélhetek nyíltan.
– Helyes, maradjon ez így! Kérem, hallgasson végig! Nos, a megbízóm Bihari Krisztina kutató fizikus professzor asszony. Itt ez a csomag, kérem, vegye át. Egymillió eurónak megfelelő aranyrúd. Igen, itt írja alá, kérem. Rendben, akkor végeztünk is.
– Ennyi?
– Igen, ennyi. Mégis mit várt?
– De hát nem akar tőlem valamit?
– Azt én nem tudhatom, kérem. A viszontlátásra.
Játékos nevén Bőszméte Tihamér, a harmadik, zavartan ült a kávéját iszogatva, azt hitte, lesz folytatása is az ügynek. Nem lett. Mindegy is, amiért jött, az megvan, és még a kávé is isteni volt. Mikor is egy ballonkabátos, napszemüveges, igen nagy karimás, lefátyolozott kalapot viselő hölgy ült le kéretlenül az asztalához.
– Jó napot! Bihari Krisztina elméleti fizikus professzor és kutató főreferens lennék, az igazi megbízója. Apám nem is tudott a dologról, én szerveztem az egészet, illetve csak fogom az apám halálakor. Rákos, áttétes és rosszindulatú a daganata. Nem! Kérem, meg se szólaljon! Itt van még egymillió aranyrúdban a kellemetlenségeiért és még egy, ha visszamegy tizenöt évvel korábbra és ráveszi apámat, mindegy milyen eszközzel, hogy menjen el rákszűrésre. Ha elvállalja, azt tudni fogom, és egy óra múlva ugyanitt találkozunk, és átadok önnek ötmillió eurónyi újabb aranyrudat. Ha nem sikerült, akkor nem kapja meg ezt az extrát. Nem! Maga nem szólhat hozzám, még egy fél szót sem! Ha vállalja a megbízást, itt találkozunk egy óra múlva, hozom a honoráriumát, ha nem, akkor azt tudomásul veszem és többet nem zaklatom.
Bihari Krisztina elméleti fizikus professzor és kutató főreferens egy óra múlva elégedetten és mosolyogva adta át az ötmillió euró értékű csomagját, majd mikor a tranzakció megtörtént és az időfonal hullámai kisimultak, mindent elfelejtett ő is és részben játékos nevén Bőszméte Tihamér, a harmadik is. Mivel ő nem beszélt Krisztinához, így ez a kvantumfizika törvényei szerint tök rendben van.
* * *
Hosszan csengetnek egy budapesti villa multimilliárdosának videó kaputelefonján, pont annak ötvennyolcadik születésnapján. Bélának esze ágában sem volt ünnepelni a rokkanttá válásának tizenötödik évfordulóján. Egyedül van otthon, még a személyzetét is hazaküldte. Tervei szerint megbontja azt az ötven éves whiskeyt, amit horror összegért vásárolt. Hiszen jól tudja, nincs gyógymód a bénulására, amit egy furcsa ruhás idegen okozott. Igen, ő okozta és ezzel meg is mentette az életét. Mert rákos rosszindulatú daganatot találtak tüdejében a sürgősségi osztályon közvetlenül a balesete után, és még éppen időben. Lánya azt mondta, segít neki, de hát hogyan is segíthetne, hiszen ő fizikus kutató professzor, nem orvos. Béla dohogva megy ajtót nyitni kerekesszékével, és egy igen furcsa ruhás alak várt odakint rá türelmetlenül.
– Jó napot, kit keres?
– Bihari Béla? Bihari Béla multimilliárdos? – kérdezte az határozottan, ellenvéleményt nem tűrő hanghordozással.
– Igen. Miben segíthetek?
Tőlük tizennégy háztömbnyire egy furcsa páros nézte őket kamerákon és mikrofonokon keresztül. Mindent tökéletesen láttak és hallottak, mikor is az egyik karján megszólalt a nagyon nem ebbe az idősíkba illő kommunikátora.
– Igen, tessék. Igen, én vagyok Bihari Norbert… Nem, fogalmam sincs, hogyan tudjuk ezt az időhurkot kinyitni.
Vége…
