A Remény
A szívem tévútra száll,
Néha érzem: meg-megáll.
Néha érzem, messze megy,
S nem gondolom tán, hogy ez egyre megy.
Szorongok a tegnaptól, félek a holnaptól,
Mikor élek a mában?
Mikor szolgálhatok egy gyönyörű
angyallány házában,
Melyet együtt építenénk,
S a jövőt a jelenbe helyeznénk.
Volt egy angyalkám.
Régen történt, már homályos
az emlékkép, de édes csókja
bennem él, hiába van oly
messze a cél,
Mert ennyi botor helyzet után
Azt mondják, a boldogság rám talál.
Bízom benne, így lészen, s dolgozom
majd serényen!
Szorgos hangya szeretnék lenni,
S a szülőkről a terhet mind levenni.
Örök gyermek vagyok,
s ez áldás is valahol;
értik, s tudják ezt, kik már nagyok!
S ha egyszer majd a sors megáll,
S a múltam végre rám kiált,
Én mosolyogva nézek fel,
mert tudom már, hogy élni kell:
szívem útja nem hiába szállt,
magával hozta reményteljes önmagát…
Szentes, 2025 ősz
