Sátánforgó
Vérrel iszom az utolsó cseppeket
Hóhér módjára futnak előlem az emberek
Nekem többé nem parancsolnak se tavak se tengerek
Mert újjászületnek bennem a halálos fegyverek.
Kihasználom a világot amíg az az álmában szendereg
Én vagyok a kegyetlenség pallosa ki gyűjti hűtőbe az eltorzult fejeket
Mert manapság mindenhol már csak a mocsok hempereg
Káosz uralkodik ahol mindent eltaposnak a kín hengerek.
Üvöltő ártatlanok hívják magukhoz a szenteket
Ám lesújt a láncfűrészem rájuk és csupán hordókban lehet meglátni a valamikor ép szemeket
Vicces ez a játék ahol bűnbe csábítom a szerzetes rendeket
Nevető gyötrelem immár az új rendelet.
Örülök mikor látom a szétmarcangolt testeket
Mikor kilátszik a csontból az édes hús olyankor a gyönyörtől szenvedek
Ez számomra az igazi kegyelem
Mikor a perverz kéj maga a megváltó szerelem.
S úgy érzem nem gyilkoltam eleget
Hiába tapasztaltam már a sistergő pokolban meleget
Valahogy nem áll össze a kép a fertőző maró szeretet
A megtévesztés a kenyerem és ebből drága barátaim soha nem engedek.
Imádom mikor a fájdalom gyökere a térben tetszeleg
Magam pedig szárnyalok tovább a hulla hegyeken
Sosem fogom elfelejteni ezeket a csodálatos perceket
Már kialakult a vörös játszótér így ideje megvalósítanom a hosszú terveket.
2025. 08. 23. - Nemesnádudvar
