Maci emlékére
Drága kutyánk
Csapot-papot itt hagyott.
Hiányzik, hogy futva jöjjön,
Vidáman csaholjon, farkat csóváljon
Nem ismert Ő könnyet gondot,
Csak szaladt s a szívünk egyként dobogott.
Az emléke, mint puha takaró,
Befed minket, ha fáj a szó.
Őriz minden régi képet,
A kert végét, a Napfényt, szépet,
Ahol lépett négy kis láb,
És az árnyék most csak rám talált.
Hiányzik, hogy reggel keltsen,
Hogy morogjon álmos csendben.
Hogyha kellett, harapott,
És a Maci névre hallgatott.
Már csak csend van, s ha hívnám is,
A válasz már csak csendben ring.
Némán áll a sírkeresztje,
De emléke örökké él,
Velem marad, bárhová lép.
Szentes, 2025 nyár
