A hit árnyéka
Hol templom állt, ma üvegfal ragyog,
a csend helyén csak zúgó hangzavar.
Kérded az embert? Választ gagyog.
A lelkek mélyén az új hit szófukar.
Nem térdel már, csak görnyed képernyőre,
nem imát mond, csak kommentet, dühöt.
A szent könyv helyett mered a szerkesztőre,
a csodát várja – de csak adat az, mi jött.
Hisz abban, mit lát, s mit lát, az ő maga,
mert a szem csaló, a szív nem beszél soha.
A kétely lett az új isten szent szava,
s a biztos tudás – csak illanó ima.
De mégis, néha, egy pillanatban,
mikor a zaj elül, s a fény kihal.
Valami régi érzés jön akaratlan.
Fellobban újra – néz ősi arcával.
Talán a hit, mely nem követel. Kéri.
Csak csendet, s egy nyitott szívet kíván.
Talán a hit, mely nem tudja, de érzi,
Hogy van valami több – az el nem múlhat már.
