Meghaltam?
Virágot ültettem síromra.
Mindenféle gyönyörűt, tarkát.
Néztem a mélyben önmagamra,
és láttam az idő árnyékát.
Nevem a táblán nem ragyogott,
nem volt arany színűre festve.
Fejfámon víg rigó napozott,
és már lopakodott az este.
Felröppentem a fenyők fölé,
virágot hozók mentek haza,
rájöttem, nem vagyok senkié,
mert torzó a lét alakzata.
Nem tudom hol vagyok. Odaát?
És föld felett, vagy a föld alatt?
Tudom, hogy életem könny tavát,
lecsapolhatja a pillanat.
Mellemhez értem, dobog szívem.
Nagy, mély dobbanása nyugtató.
Hiába lett látó a szemem.
Szavam a mélyből nem hallható.
