Énidő (Naplóbejegyzés)
Végre! Ismét itt ülhetek. Jelenleg semmi zavaró tényező nem alakult még, úgyhogy ismét hódolhatok kedvenc hobbimnak. Ugyan ez csak egy bejegyzés, de akkor is öröm számomra, hogy akad némi idő gondolataimat papírra vetni. Ez a saját, bevált módszerem. Szeretem a kézzelfogható dolgokat. A XXV. században ritkaságnak számít a papír, hiszen minden digitális úton történik, de valahogy én a régmúlt íróival szeretek azonosulni. Sajnos nem mindig foglalkozhatok a szenvedélyemmel, márpedig igencsak azzá vált az utóbbi két évben. Bokros teendőim elveszik az időt, így mikor újra ideülök, nehezen rázódok vissza. Szeretem a munkám, nincs ezzel semmi gond. De egy űrállomás kapitánya nem igazán engedheti meg, hogy holmi kitalált szereplőkkel töltse az idejét. Kabinom ablakánál rendeztem be írós helyemet, rálátva a hangárra, ahol folyamatosan jönnek-mennek a teherszállítók és űrsiklók. Ilyenkor előveszek egy dohányt, és mélyen beszippantom annak kesernyésen zöld illatát. Nem gyújtom meg, csak az aromája miatt tartom. Nem tudom, miért, de felvillanyozza elmém. A Földről való, arról a csodálatos bolygóról, ahol én is születtem. Aki kívülről látta már ezt a planétát és járt más égitest felszínén, csak az értheti meg, hogy szavakkal leírhatatlan szépségű, biológiailag és mindenhogyan nagyon összetett hely. Nem sokat látom, csak mikor szabadságon vagyok, utazom vissza, hogy meglátogassam rokonaimat, barátaimat, és együtt töltsem velük ezt a kis pihenőt. Kedvenc helyem Kuala Lumpur csodálatos tengerpartja, ahol a lemenő nap fényében szoktam fürdőzni. Ilyenkor valami különleges hangulat kerít hatalmába, valami megmagyarázhatatlan, még magam sem tudom szavakba önteni.
Hogy van-e már kész könyvem? Igen. A Hipertérugrással később című, igen érdekesre sikerült regényem már tavaly megjelent. Persze álnéven írok, nem szeretném, ha bárki is megtudná, hogy kapitány létemre holmi fikcionális világ megelevenítésével foglalatoskodom. Szeretek olvasni is. Egyszer – már nem tudom, mi lehetett a könyv címe –, miután elolvastam, nem hagyott nyugodni a gondolat, és az egyik mellékszereplőről, aki nagyon szimpatikus volt számomra, írtam egy rövid jelenetet. Nem volt tökéletes, de nagyon megszerettem, talán ez volt az a pillanat, amikor az írás gondolata megszállt és rabul ejtett. Ez még fiatal koromban történt, úgy tizenöt éves lehettem. Imádom megalkotni a karaktereket, a világot, és hogy mi fog velük történni. Valamikor egy cím ugrik be, valamikor egy jelenet, persze ezeket azonnal rögzítenem kell, különben könnyen a feledés homályába vész. Nem egyszer jártam már így. Sajnos tanulmányaim miatt fel kellett hagynom vele, de két éve ismét feltört bennem a gondolat, és hát sok morfondírozás után belevetettem magam. Most is egy regényen dolgozom, melynek főszereplője egy XXI. században élő rendőr, Zack Norris. De többet nem árulok el róla.
Sajnos mennem kell. Valaki velem akar beszélni. Remélem, mihamarabb folytathatom a történetem!
2025. február 15.
