Holtak hajnala (1978)

Külvilág / Mozijegy (1813 katt) Ida
  2010.08.26.

Néhány napja Kapitány beszerezte az 1978-ban készült Holtak hajnala című filmet, amit 2004-ben újra feldolgoztak azonos címmel. Az újabb változatról már írtam egy kritikát, de felkeltették a figyelmemet a két film közötti különbségek. Elképesztő, mennyit jelent a két film között eltelt 26 év.

A legfeltűnőbb különbség a zombik ábrázolásában figyelhető meg. 1978-ban az élőholtak még lassan mozogtak, dülöngéltek, diszkréten hörögtek, néha gonoszul forgatták a szemüket, és mozgásukon kívül zöldes arcuk jelezte, hogy már nem emberek. Könnyedén el lehetett futni mellettük, és egy kalapács is elegendő védelmet nyújtott ellenük, ha nem voltak túl sokan. (A filmben egyetlen alkalommal sem került sor láncfűrész használatára. Ez még a legelvetemültebb huligánoknak sem jutott eszébe.) Ha megsérültek, sebeikből bőven dőlt az élénk színű paradicsomlé. Ennek ellenére mégis félelmetesek voltak néhány jelenetben, mert a még élő szereplők rettegése azzá tette őket, és kihangsúlyozta, mennyire borzalmasak valójában.

2004-ben ezzel szemben már megcsonkított szörnyetegek rohangáltak, artikulátlan hangon ordítottak, és az arcuk sem bamba, hanem rendkívül agresszív kifejezést öltött. Az átalakulás is nagyon rövid idő alatt ment végbe, és nem kellettek hozzá napok. Az 1978-as zombik viszont sokkal többet őriztek meg emlékeikből és készségeikből. Például ismerték a kilincset, néha használtak eszközöket, közösen indultak el megkeresni az embereket, és az egyik zombivá lett főhős emlékezett a gondosan elrejtett ajtóra, amin keresztül felvezette a többi zombit is az emeletre, ahol az élők laktak. Természetesen arra is emlékeztek, hogy menniük kell a plázába, csak arra nem, hogy miért. (Életükben kiváló fogyasztók lehettek.)

Az eredeti filmben lényegesen lassabban bontakoztak ki az események. Először csak pár zombi garázdálkodott, de nekik feladták az utolsó kenetet, és a rokonok becsukták őket a pincébe. Aztán bajba kerültek a mentőállomások, és kivezényelték a rendőröket az élőholtak ellen, majd a helyi milíciák is bekapcsolódtak a zombik megfékezésébe. Vidáman sörözgettek a kisebb városokban, és célba lőttek a lassan közeledő élőholtakra. Csak hónapokkal később szűnt meg a tévéadás, és nagyon lassan fogyott el a remény. Ezzel szemben az újabb feldolgozásban, már másnap nyilvánvaló volt, hogy az erődök sem tudták tartani magukat, az egyes embereknek pedig esélyük sem volt a túlélésre.

Egyes jelentek és motívumok konkrétan megjelentek az új feldolgozásban, de ezek is sokkal durvábbak és kegyetlenebbek voltak, mint 26 évvel ezelőtt. Például az eredeti filmben két 10 év körüli gyerek rontott az egyik főszereplő rendőrre, és teljesen megrendült, amikor le kellett lőnie őket. 2004-ben már egy összemarcangolt szőke kislány támadt a szüleire, illetve egy élőhalott csecsemőt kellett megölniük a szereplőknek.

A történet alapvetően nem változott meg, ellentétben a szereplőkkel. Az eredeti filmben mindössze négyen zárkóznak be egy plázába. Egy televíziós csatornánál dolgozó szőke nő a barátjával, aki vezette a helikoptert, és két rendőr. Mindannyian egy nagy városból menekültek el, és már alig maradt üzemanyag a helikopterükben, amikor leszálltak a pláza tetején. Az egyik rendőr néger volt, és az ő családi háttere is nagy hangsúlyt kapott, akárcsak az új feldolgozásban. Egyik testvére börtönben ült, a másik futballsztár volt.

A szőke nő nagyon érzékeny volt, sok törődést, és főleg védelmet igényelt. A film során valamennyi szereplőnek magányosan is meg kellett küzdenie egy zombival, de egyedül a nőt kellett megmenteni a krisnás élőholttól, akiknél még ott volt a csörgődobja is. Teljesen más figura, mint a másik filmben szereplő szőke ápolónő, aki gyorsan túltette magát családtagjai borzalmas halálán, és határozottan kezébe vette a dolgok irányítását.

A filmben nem szerepelt egyetlen ázsiai zombi sem, vagy rossz környezetből származó, rovott múltú néger. Nem jelent meg a homoszexualitás kérdése sem. Ezzel szemben nagyon negatív képet festett a motoros huligánokról, akik felfegyverezték magukat, ittak, romboltak, fosztogattak, és élvezetből irtották a zombikat.

Érdekes az eredeti film zenéje. Az izgalmat fülsértő kakofóniával próbálták meg fokozni, de ez ma már nem bizonyul túl hatásosnak. Egy másik érdekesség, hogy az eredeti filmben szereplő két rendőr az újabb feldolgozásban is felbukkant, de ez csak a szereposztásból derült ki, hiszen rajtuk is nyomot hagytak az évek. A néger rendőr papként újra elmondta régi elméletét, miszerint megtelt a pokol, és ezért járnak a holtak a földön, a másik rendőr pedig tábornokként azt javasolta a túlélőknek, hogy próbáljanak meg eljutni az erődbe.

Összességében elmondható, hogy az újabb feldolgozás sokkal kegyetlenebb és naturalisztikusabb, mint az eredeti. Az 1978-as film ma már inkább vicces, mint félelmetes. (Persze nekem még ettől is voltak rémálmaim.) Elgondolkodtató, milyen iramban válnak egyre borzalmasabbá a horrorfilmek, és a műfaj kedvelői számára hasonló iramban válnak szokványossá a válogatott szörnyűségek. Vajon milyenek lesznek a zombik 20 év múlva, amikhez képest az összemarcangolt, véres, oszló és eltorzult arcú élőholtak, már csak poénosnak fognak tűnni?

Előző oldal Ida