Linktár

Alkotás az alfenéken

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2025/3 számában.

– Jöjjön, mi a panasza?
– Jó napot, doktor úr! Furcsán működik az emésztésem mostaná…
– Ja, azon ne aggódjon, maga a negyedik ma. Rota. Elkapják a gyerektől, aztán összevissza pingpongozzák egymásnak az irodában.
– Nincs gyerekem, doktor úr. És home office-ban vagyok másfél éve.
– Aha. Oké, meséljen!
– Úgy kezdődött, hogy nagyvécézés közben elkezdett viszketni a se… szóval, az ánuszom. És amikor odanyúltam, egy darabka papírt tapintottam ki.
– Vécépapírt. Nyilván odaragadt. Ez normális.
– Nem! Nem vécépapír volt, doktor úr, hanem nyomtatópapír. Ánégyes, vagyis annak egy darabkája. Logikus, mert egy egész ánégyes nehezen fért volna el odabent, ugye? De nem ez volt a legfurcsább, hanem hogy szöveg is volt rajta.
– Szöveg?
– Ühüm, egy vers. “Szifonszonett” címmel.
– Szifonszonett?! Na ne szórakozzon velem, nem érek erre rá! Nem látja, hányan ülnek még odakint?
– Én nem szórakozom, doktor úr! Ez megtörtént velem! Sőt, most is történik. Ma reggel például “A szomorú szigmabél panaszai” jött ki a se… a fenekemből.
– A szomorú szigma…?
– …bél panaszai.
– Elsőre is értettem. Ekkora hülyeség… Várjon! Eszembe jutott! Említettek valami hasonlót a Háziorvosi Szemle egyik számában.
…
– Aha… aha. Hmmm. Meg is van. Aha… aha. Érdekes. Aha. Nahát!
– Baj van, doktor úr?
– Nem. Vagyis nem tudom, a magáé a szindróma új formája lehet. Azt írja a Szemle, eddig csak olyan eseteket jegyeztek fel, hogy BKK-ellenőrök kitöltött csekkeket ürítettek. Na de verset?! Nahát! Fantasztikus!
– Bajuk lett tőle? Úgy értem, hosszabb távon. Erről nem írnak valamit?
– Nos, a csekkszékelést semmiképp sem mondanám egészségesnek, de azon kívül nem, nem lett bajuk.
– Jaj, nagyon megkönnyebbültem. Szóval nem muszáj megszüntetni?
– Miért ne akarná megszüntetni?
– Viccel, doktor úr? Sose volt még ilyen sikerem! Régóta írogatok, tudja. Amatőr költő volnék. Mindig elhajtottak a szerkesztők a francba, hogy a kutya se kíváncsi a szerelmes ömlengéseimre. De most, most végre kiadják két versemet is!
– A “Szifonszonett”-et, gondolom…
– Nem, “A beöntés balladájá”-t, meg az “Üvöltő űrgyűrűfütty”-öt. A “Szifonszonett” korai zsengém, azt még nem mertem beküldeni. De most, hogy mondja, jó lesz a készülő verseskötetembe.
– Szóval, maga tulajdonképpen azért jött, hogy validáljam az állapotát.
– Micsinálja?
– Mondjam azt, hogy normális.
– Hát, tulajdonképpen igen.
– Egyébként… Azt írja a Szemle, hogy a jelenség általában spontán szűnik két-három hónap után.
– Komolyan?!
– Én csak annyit tudok, amennyit a Szemle ír. De mivel a versek bonyolultabbak, mint a csekkek, lehet, hogy magánál kicsit tovább fog tartani. Négy-hat hónapra saccolnám.
– Négy-hat hónap? Jaj, ne, az is nagyon kevés! Ennyi idő alatt nem tudom befejezni a verseskötetet! Nem tudna javasolni valamit?
– Egyen sok aszalt szilvát, mit tudom én! Talán segít. Adott már címet a kötetnek? Nehogy véletlenül megvegyem.
– Igen, “Szavak, melyek vécépapírra hullanak”. Vagy inkább “Rímvihar a porcelán fogságában”? Még nem döntöttem el. A doktor úr melyiket választaná?
– …