Züllött kóborlásaim évtizedei XVII.
Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett)
Megtörtént események alapján…
Ha tudtam volna a forró nyáron,
Amit most ősszel, hidegben megtudok,
Óh, ha tudtam volna bölcsen akkor,
Hogy a levelekkel együtt én is lehullok,
Hogy könnycsepp leszek egy osztrák fűszál torz
Élén s harmatcsepp a lombokon,
Nem lettem volna a vad, dorbézoló, lázongó
Nyáron boldogsággal víg s kedves rokon.
Éltem volna egyszerűen, könnyen s komoly
Hűen, szürke napra napot téve kongón
És egykedvűen csak, hű kereszttel rokon,
Szenvedélymentesen omladozón.
Lett volna lényem hangtalan, arcom fakó
De csak mint egy téli, türkiz, légies égbolt.
Óh, ha nem vert volna vörös, égő és gondos
Szívem gyorsabban, s nem rohant volna lopott
Fájdalmamnál s az Élet Órájánál jobban és néha szól,
Óh, talán végleg boldog lehettem volna, én kis szó.
Ám az ősz észrevett, szél kabátjára felkapott,
S hűvös esőcseppekkel együtt elrepített zord
És távoli, messzi, alpesi idegenbe, a távolodó
Mába engem, esőcseppes ifjú és vén tékozlót.
Az Ősz vett észre, e tébláboló nyomor.
Senki sem látta szívem hanyatlását ily’ mód,
S mégis ez lett a vége hűtlen, szenvedélyes, forró,
Gyatra, vad és lázongó tobzódásaimnak. Óh.
Bölcs sem lettem érte, csak egy kis szó: óh.
Egy fűszálon leltem végzetem, mily’ szívfacsaró.
Eger, 2016. (javított vált. 2024. 10. 29.)
