A halál és a lány
Lucas az ablak előtt állt, és az utca végét nézte, arra várva, hogy kedvese végre feltűnjön a munkából hazajövet. A falióra szerint, már fél hat is elmúlt, de Anett még nem ért haza a mosodából. Máskor már rég megjött, de most valami oknál fogva késett. Ahogy ott állt, az ablak üvegéhez apró esőcseppek kezdtek koppanni. Hamarosan az utca kövezete nedvesen csillogott. Ahogy telt-múlt az idő, úgy a férfi lelkében is kezdett nyugtalanság úrrá lenni. Egy idő után fel s alá kezdett járni a házban, amit havi tíz frankért béreltek. A berendezés szerény volt, de ez megfelelt az igényeiknek. Anett is szegény családból származott akár csak ő, és miután szerelmük beteljesedett, úgy vélték, hogy közös otthonra lesz szükségük, ahol úgy gondolták, majd boldogan élhetnek.
Anett volt élete szerelme. Mikor először meglátta, azonnal beleszeretett. Éppen a piacon vásárolt, és őt, minta egy mágnes vonzotta volna hozzá – minden bátorságát összeszedve – odalépett mellé, és bemutatkozott neki. A lánynak szép szőke haja volt, és csodás szép zöld szeme, és a mosolya valósággal elkápráztatta. Anett látva, hogy zavarban van (ez egy kicsit valójában mulattatta), beszélgetésbe elegyedett vele. Lucas a csillogó szeméből, amellyel rá tekintett, hamar rájött, hogy a lány kedveli, ezért egészen a lakásuk ajtajáig kísérte. Másnap újra találkoztak, és azóta elválaszthatatlanok lettek.
De most, miután elfogyott a megspórolt pénzük, kénytelenek lettek munkát keresni, ugyanis nem tudták fizetni a ház részletét. Anett hamar talált munkát egy közeli mosodában, ami fedezte az albérlet részleteit. Ő is azon volt, hogy munkát találjon, de eddig eredménytelenül.
Mikor az óra elérte a hatot, fogta a kabátját, és kilépett a házból. A rakpart irányából erős szél fújt, és az eső is szemerkélt. Felhajtva a kabátja gallérját a mosoda felé tartott, de mikor kiért a főtérre, emberek kisebb csoportjára lett figyelmes, akik egy kört alkottak. Mikor elhaladt mellette egy idősebb férfi, megkérdezte, hogy mi történt.
– Szegény lány – mondta az öreg. – Meggyilkolták.
Lucas szíve hevesebben vert, mint valaha. Sebesen, a tömeg felé vette az irányt. Mikor odaért és átfurakodta magát közöttük, többen így szóltak: „Kirabolták. Meggyilkolták”.
Ami a szeme elé tárult, szinte azonnal megbénította: Anett, a hátán feküdt a sáros földön. A feje alatt, tócsába gyűlt a vér. Lucas lábai megrogytak, és a halott mellé zuhant. A karjaiba vette a fejét és zokogott. A nő szemei ekkor már csukva voltak.
– Miért tetted ezt velem istenem! – kiáltotta. – Add vissza! Kérlek, add vissza!
A tömeg, ami körülötte állt, sajnálattal nézte a jelenetet, ahogyan a karjaiba zárva siratta szerelmét. Többüknek, könnybe lábadt a szeme.
Lucas maga sem tudta, mennyi ideig feküdt Anett mellett, és siránkozott, mikor erős kezek ragadták meg és felállították.
– Már nincs mit tenni fiam, meghalt – mondta neki az egyik rendőr együttérzően, aki felrángatta a földről, azután maga felé fordította. – Ön hozzátartozó? Van családja, hogy értesítse őket? – kérdezte Lucas-tól, aki szinte magán kívül volt az őt ért sokktól. Egy magas, szakállas, esőkabátos férfi állt előtte, mélyen ülő barna szemekkel.
Lucas elmondta, hogy az élettársa, és, hogy a szülei vidéken élnek, akiknek sürgönyözni fog.
– Most a hullaházba szállítják, ami a Toudic utcában van – folytatta a rendőr. – Ami a személyes tárgyait illeti, azt ott megkapja. Van bármi kérdése?
– Ki tette ezt vele? – Lucas hajából már csöpögött a víz. A hangja meg-megcsuklott. A szemeiből még mindig hullottak a könnyek.
– A személyleírás alapján egy kisstílű bűnöző volt, aki nemrég szabadult a fegyházból. Biztosíthatom, hogy kézre fogjuk keríteni, ha ez bármiféle vigaszt jelent önnek.
Lucas ezután magatehetetlenül végignézte, ahogy egy zsákba rakják szerelmét, majd felteszik egy kocsira, ami a hullaházba szállította.
Mikor a hullaházhoz ért, odaadták neki Anett ruháit, és egy medált, amit a rablónak nem sikerült megkaparintania tőle. Az ékszert, ő vette neki még a megismerkedésük első heteiben, amit a nő mindig a szíve fölött hordott.
Lucas ezek után nem ment haza, hanem az utcákon bolyongott. Minél távolabb akart lenni attól a háztól, ami a szerelmére emlékeztette. Már kezdett sötétedni, mikor egy öreg, vak, cigányasszony keresztezte az útját.
– Látom, nagy bánat nyomja a szívét fiatalember. – Így kezdte. – Elvesztett valakit, aki nagyon fontos volt az ön számára. – Az asszony már túl lehetett a hatvanon is, mert mély barázdák ültek az arcán. A kezein, és a nyakán olcsó ékszerek csillogtak.
– Meghalt – mondta neki Lucas leverten.
Ekkor, az asszony közelebb lépett hozzá, és a dohányillatú kezével megtapogatta az arcát, amit Lucas mindvégig megtűrt.
– Én visszaadhatom önnek a leánykát, de cserébe kérek valamit. – A kezei még mindig Lucas arcán voltak. A tekintetét a magasba emelte, így jól látszottak a fehérhályogos szemei.
Lucas megdöbbenve nézett az asszonyra.
– Vissza? De hisz meghalt! – tört ki belőle a harag.
– Higgyen fiatalember! – dorgálta meg az asszony. – Öreg vagyok már, és nem tudom, hogy meddig élek. Meg van hozzá a képességem, hogy visszahozzam, amit most utoljára felhasználhatok. Érzem, milyen mély érzelmek kötik a megboldogulthoz. Míg nem kel át, visszahozhatom önnek. Csak hinnie kell!
Lucas a megdöbbenéstől szóhoz sem jutott. Nagy volt a lelkében a fájdalom, így elkeseredettségében elfogadta az öregasszony ajánlatát.
– Mit kérne cserébe?
– A medált, amit a zsebében hordoz – vágta rá az asszony.
Lucas öntudatlanul benyúlt a kabátja zsebébe, előhúzta a medált és átadta az asszonynak.
– Kövessen! – mondta az, mikor a kezébe került az ékszer.
Lucas követte őt egy sötét sikátorba. Az asszony az utca végén hirtelen megállt egy lerobbant, fehérre meszelt ház előtt, aminek csak egy aprócska ablaka volt. Fogta a kulcsát, kitárta az ajtót, majd beinvitálta.
Lucas egy sötét előtérben találta magát. A falon több helyen szentképek lógtak. Középen egy rozoga asztal állt két székkel. A helység végében egy kályha vörösen izzott a sötétben. Az öregasszony jobb kéz felé fordult, ami egy apró szobába vezetett, amiben csupán egy beágyazott ágy volt.
– Ide üljön le! – mondta neki az asszony, míg ő, vele szemben egy kis kamrába sietett. Ott leült egy székre, majd meggyújtott egy gyertyát. A hely mindösszesen akkora volt, hogy szűkösen két ember elférjen benne. Az asszonnyal szemben a falon egy nagy tükör állt. A helységnek nem volt ajtaja, csupán egy függönnyel lehetett eltakarni, amit az asszony most elhúzott, így csak az árnyéka látszott odabent.
– Most kérem, bátor legyen, és maradjon csendben. Bármit lát, vagy hall, egy szót se szóljon, különben nem jön létre a kapcsolat.
Lucas nem tehetett mást, csendben várakozott a sötétben.
– Jöjj vissza kedvesem, kövesd a hangom! Itt vár rád a szerelmed – mondta ekkor az asszony, mély rekedt hangján.
Lucas megdermedve ült a helyén. Az izgatottságtól a szíve szinte már a torkában dobogott. Nem sokkal később úgy érezte, mintha egy fokkal hűvösebb lett volna a szobában, amitől egy pillanatra megborzongott. Ekkor, a figyelmét a fal bal oldalán egy nő árnyéka vonta magára, ami lassan az asszony irányába haladt. Nem sokra rá a női árny átlépett a tükör túloldaláról. Lucas nem tudta volna megmondani, hogy Anett-e az, de azt látta, hogy a magassága megegyezett, és a haja hosszúsága is.
– Pihenj meg kedvesem, hosszú utat tettél meg! – mondta az asszony a jövevénynek.
A női árny szót fogadva, némán állt egy helyben az idős asszonnyal szemben.
Lucas számára a várakozás szinte már egy örökkévalóságnak tűnik. A szemeit nem tudta levenni a függöny túloldalán álló nőről, aki mintha megérezte volna, hogy figyelik, egyszer csak egyenesen rá nézett.
A férfi szívében az izgatottságot hirtelen félelem váltotta fel. A saját szemével látta, hogy Anett halott, és most mégis itt van. Nem hitt a szemének. Szégyellte a saját gyarlóságát, ezért félelmében felpattant az ágyról, és kiszaladt a házból. Futás közben még hallotta az öregasszony kiáltását: – Fiatalúr, ne féljen!
De ő csak futott tovább, egészen a lakásukig. Mikor becsapta maga mögött az ajtót, lerogyott a földre, és zokogásban tört ki. Mikor már minden könnye elfogyott, és ő magatehetetlenül hevert a padlón, az utcáról halk léptek zaját hallotta. Mintha valaki mezítláb járt volna a nedves kövezeten. Felállt a földről és az ablakhoz sétált. Mikor kinézett, az utcai lámpa alatt egy ruhátlan nőt pillantott meg. Mikor kilépett a fényre, látta, hogy Anett az. A szőke hajfürtjei meglobbantak a szélben.
