Linktár

Hogyan nyírjunk ki egy macskát

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2024/8 számában.

A macskák miről álmodnak? Természetesen az egerekről. Mégis mit gondol az egyszeri cicatulaj? Hogy róla álmodik? Hát kérem, marhaság! A macska, az macska! Annak természete van! Az a gazdi, amelyik cicát választ, tán nem tudja, milyen önző állat is a macska? Cuki, mert szőrös, aranyos, mert dorombol, és azok a szemek! Ja! Azok a szemek, amik ölni tudnának! Pusztán, mert…? Mert csak! Mert annak természete van, ha mondom!

Önző, mert kisajátít. Becsicskít.

És amikor a gazdi már magától simogatja, babusgatja, az annak a jele, hogy megtört. Onnantól bújik a számító kis rohadék! A kéz alá, ami enni ad neki. Hadd cirógassa azt a jó testét neki, addig se pazarolja másra az idejét.

Így idomít!

Na de amíg álmodik… Addig is a hasán jár az esze. Meg a szeszélyein, mint a civódás, a viaskodás, a játék, a bujaság, a kéjelgés, minden, ami kielégítheti feslett ösztöneit. Aztán felkel, megmosakszik – mert ugye mi másra jó a reggeli előtti idő, ha nem arra, hogy a sok piszkot, amit álmában magára szedett, lecsutakolja – és azt mondja: Miau! Ha van gazdi, ha nincs. Nyávog! Miért? Mert belekürtöli a világba, hogy itt vagyok, gyertek, ha akartok valamit, mert reggelizni megyek és ha akkor zavartok, kaptok a pofátokra! Házi cicáról beszélek, tudják, az a szelídített fajta, amelyik évente kipusztít egy vármegyényi madarat. Képzelhetik, miből vedlett tömeggyilkossá.

Felkel, nyávog, zabál. E szentháromság kifejezi démoni bensőjét. Mert kedves velem egyetértő, immár végérvényesen beláthatja, mennyire igazam van! Ez maga az ördög! Aranyos kis cica külsőt ölt és berágja magát az ember szívébe! Ott ül, pöffeszkedik, míg kitelik az ideje. Mind a kilencszer! Az ember olykor vetné le magáról, mert nehéz, viszket tőle a bőr, büdöset szarik és szétkeni a képén, azzal a nyelvvel nyalja pofán a gazdit, tehát vetné, szedné, tépné lefele magáról, mint az ázott ruhát… De nem lehet! Nem, mert olyan cuki…

Föl kell vérteznünk magunkat a sátánnal folytatott harcban! Egy pillanatra se szabad lankadnia éberségünknek, kedves követőim, különben győznek! A macskák! Mind! És így a sátán!

Ezt természetesen nem hagyhattam. Az emberiség üdvéért ezért ellátogattam egy menhelyre és kiválasztottam egy cuki, szőrös, puha kis cicát… Jézusom, dehogy! Pont, hogy nem az!

Megdelejez!

Biztosítottam az állatmenhely dolgozóit feltétlen állatbaráti szeretetemről. Ami részben igaz is, tekintve a kutyákat. A kutyák tényleg cukik. Hogy miért nem vittem haza inkább egy kutyát magammal? Hát még mindig nem értik, mi forog kockán? Egy jobb ügyért dolgozom, fáradhatatlanul, törhetetlenül!

Hazavittem. Becézgettem, hogy elnyerjem a bizalmát, de túljárt az eszemen! Rögvest odapisált a nappaliba! Megjelölte a területét! A piszok, a piszok, a piszok… De ahogy látom tapicskolni a kis finom mancsát a nagy sötét folt közepén, egyszerre elszáll a haragom. Elszállt minden korábbi gondolatom, ítéletem, cselekvési vágyam. Csak néztünk egymás szemébe és ő azt mondta: Miau!

Akkor határoztam el, hogy aznap este megölöm…

És ahogy már tetszenek tudni, feltétel nélküli híveim, a macskák egerekről álmodnak. Főleg. És olyankor, ahogy ez a horpadó, szuszogó kis kupac is itt előttem, ez is békésen dédelgeti vadász, predátor mivoltát. Lankad az éberség, ilyenkor kell cselekedni… Lassan közel kell hajolni hozzá a sötétben – mert fontos a fényforrás teljes hiánya, nehogy felriadjon. Mutatom. A nyakszirtet óvatosan kitapogatva, itt, az izomrostok gyűrűjében, ahol grabancon lehetne ragadni – DE NEM OTT RAGADJUK MEG! –, onnan kicsit, ha jobban szorítjuk megérezzük a lüktető vénát. Á, igen! Erős, magabiztos véna. Ugyanilyen erővel és magabiztossággal nekirugaszkodunk és befejezzük, amit elkezdtünk!

Befejezzük ezt a hülyeséget.