Linktár

Teremtéstörténet 2

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2024/7 számában.

– Uram, van egy kis gond.
– Micsoda?
– Ottfelejtettem a teremtő-szettet…
– És miért vigyorogsz?
– Mert igazából ez elég nagy baj…
– Végre egy jó ok, hogy elszabaduljunk innét… Amúgy is kiborulok ezektől a csápszerű ragacsos izéktől. Kronosz szerintem direkt küldött minket ezekre a lehetetlen latrinákra… Ki akart cseszni velünk… Először a Tartarosz, most meg ez a Cthulu a R’lyeh-jével… Na és a Kasshyyyk… én ezeket ki se bírom mondani… Méghogy hasznos meló...
– Jómagam is reméltem, nem átvitt értelemben érti majd, hogy hasznos munkát fogunk végezni. Lehetetlen mennyiséget termelnek itt, sosem fogjuk tisztára ganézni. De legalább megcáfoltuk a közmondást: a nagy gonddal mégse jár nagy felelősség...
– Az a Titán rám tüsszentett! – söpört le Isten hisztérikus mozdulattal, az emléktől elsápadva a válláról egy kíváncsi Shoggoth-végtagot – Leégette a szakállamat! És mi lett volna, ha elkapok valami nyavalyát? Az én koromban vigyázni kell magára az…
– Minek, Uram?
– Hajlamosak lehetünk rá, hogy a fő művünkkel azonosítjuk magunkat egy időt után. De én nem leszek ilyen hiú! Felejtsd el, nem mondtam semmit. Menjünk innét... Amúgy mondtad ennek a Kronosznak, hogy szénalapú-létrehozónak jelentkezünk?
– Igen, Uram, de hosszú a várólista, manapság boldog-boldogtalan ebben utazik…
– Olyan embertelen ez a világ… Nem kéne ezúttal egy emberségeset teremtenünk?
– Az olyan unalmas, Uram. Ha javasolhatnám, ezúttal csináljuk az én módszeremmel!
– Úgy beszélsz, mintha legutóbb is nem a saját szakálladra jártál volna el…
– Bevallom, kicsit megfűszereztem a dolgot…
– Na jó, nem bánom… Úgysincs más a nap alatt… Gábriel azóta magán kívül van, hogy megbámulta annak a hibbant szerzetesnek az ülepét… Egyedül te vagy hű hozzám...
– Látod! Én bírom a strapát!

Isten fohászra emelte tekintetét, hálát adva, hogy elszabadul erről az átokverte vidékről, mikor is egy szárnyas démon fölötte átsuhanván, szépen szólva tudomást sem véve az alatta ácsorgó áldozatról könnyített magán.

* * *

– Éva?! Hol vagy, Éva?
– Psszt, gyere ide!
– Mit csinálsz itt?
– Elbújtam Józsi elől. Állítólag talált valamit. Elvarázsolta a buzogányát. Megkerget mindenkit vele, akit csak ér. Képzeld olyan nagy lett neki…

Ádám kényelmetlenül fészkelődni kezdett Éva rejtett izgatottsága láttán.

– Ne aggódj, a tiéd se kicsi… Pont a megfelelő méret. A múltkor is hogy agyonütötted vele azt a ronda bogarat…
– Hja, hát igen, ott segítek, ahol tudok…
– Megmentettél, majdnem hozzámért. Olyan undi volt… Ha te nem vagy, nekem kellett volna a kis pindurkát összenyomni…

Ádám egyre jobban feszengett. Éva megpróbálta felvidítani.

– Emlékszel arra a csodás délutánra az almafa alatt? Mondjuk nem volt olyan jó, mint Lacival a banánfánál, sem olyan, mint Gézával a tökágyásban, se mint Jánossal az uborkásban… de azért remek érzés volt veled is harapni valamit. Azaz, hogy csemegézni...
– Ja, nem volt rossz… Szó ami szó kicsit barnás, kicsit áporodott volt, mint amit a kelleténél többször hagytak helyben... mondhatni madárlátta, de azért jó volt.
– Meg se kóstoltad azt az almát!
– Körtepárti vagyok…
– Most arra célzol, hogy túl vékony vagyok?
– Nem, dehogy!
– Akkor túl kövér?
– Csak arra céloztam, hogy formás az alakod.
– Láttál te már körtét?
– Azt csak úgy mondják…
– Hát ne mondják! Ha tényleg kívánnál, megkóstoltál volna!
– Sajnálom, de valami azt súgta, nem szabad beleharapnom.
– Ahelyett, hogy az elvek embere vagy, lehetnél kissé szabadosabb!
– Ha átadom magam az élvezetnek, úgy érzem, kicsúszik a lábam alól a talaj. Féket vesztek és habzsolok. Nekem olyan jó érzés csak rád nézni, gyönyörködni benned. Tisztes távolból. Az olyan állandó. Ha testközelbe kerülsz az egész megváltozik. Lankadni kezd a képzeletem, a végére pedig lekókad a lelkesedésem.
– Gyönyörködni bennem, az volna aztán az igazi…
– Már nem szó szerint, hanem átvitt értelemben. Próbálom racionalizálni, ami alapvetően emocionális.
– Néha úgy szeretnélek felpofozni, de úgy istenesen. Hátha érthetően kezdenél beszélni. De azt hiszem, tudom mi a te bajod… Tudod, mit? Mi lenne, ha ellopnánk Józsitól azt a micsodáját, és a te buzogányodat is elvarázsolnánk? Na, mi lesz már? Benne vagy?
– Ezt utoljára az almafa alatt kérdezted, és akkor nem tetszett a válasz…
– BENNE VAGY?
– Persze, persze, benne! Te vagy a főnök, drága Éva…

* * *

– Innye!

Józsi a naplementét élvezve andalgott a tengerparton, amikor átesett a teremtő-szetten. Mivel halvány lila gőze sem volt róla, ki hagyta ott és mi célt szolgál, babrálni kezdett vele. Kísérletezései nyomán az addig Pangea-állapotban leledző planéta mozgásba lendült a talpa alatt, tektonikai lemezmozgásának következtében földtörténeti korszakok egész sora pergett le. Tudtán kívül létrehozta és elpusztította a dinoszauruszokat, olyan közel mozgatta a Földet a Naphoz, hogy kis híján elégette a légkört, ám szerencséjére tüsszentett, így egy gyors jégkorszakot követően, mikor is újra rázni kezdte a szerkentyűt, arra lett figyelmes, hogy a buzogánya a megszokott méretéhez képest kétszeresére nőtt.

– Hű!

Mondani se kell, milyen felszínes gondolatok támadtak neuronállományában. Megkergette az összes hajadont, mert feltett szándéka volt, hogy felmenője, Néhai Kardfogúszelidítő Józsi után ő is a hajánál fogva fog becipelni valakit tigrisbőrrel bélelt, barlangrajzokkal ékesített, andalító kandallóval felszerelt neander-rezidenciájára. Néhány kezdeti kísérletet követően azonban hamar kimerült, lepihent egy pálmafa árnyékában, és elszenderült. Mikor felébredt, a varázsdoboznak hűlt helye volt, ő pedig bosszút fogadva, amiért frissen szerzett kis kedvencét eltulajdonították, kifejezte rosszallását.

– Ehuna!

* * *

– Ne mocorogj annyit!
– Nem is tudom, Éva… Biztos szükség van erre?
– Már ezerszer mondtam! Nem erőltetném, ha nem válna előnyödre! Klasszisokkal jobb pasi vagy a többieknél. Laci arca tiszta ragya. Géza fogai csálék, János pedig kancsal. Neked csupán annyi a hibád, hogy kicsit tutyimutyi vagy. De majd megnövelem az önbizalmad, csak maradj veszteg! Nehogy az orrodat találjam el...
– Tudod végig azon jár az eszem mit fog szólni szegény Józsi, ha felébred… Biztos nagyon szomorú lesz…
– Legfeljebb, amiért nem tudott asszonyává tenni… Sosem volt annyi esze mint Néhai Józsinak. Neki még volt stílusa, tudott udvarolni. Szó szerint elcsavarta a lány fejét mielőtt megcibálta. Ha nekem is olyan dinnyéim, meg platina hajkoronám lenne, mint amilyet a Jóisten teremtett ősanyánknak… De én már csak ilyen gebe maradok… Akkor engem már rég elvettek volna nőül… Helyette itt ülök a hajadon…
– A nyakadon…
– Ne javíts ki! Ha szép nem lehetek, legalább hadd higgyem, hogy okos vagyok!
– De hiszen te így vagy jó, ahogy vagy! Szép és okos egyszerre! Tökéletes!
– Ezt csak úgy mondod! De ha igaz is, biztos megvetsz, amiért annyi férfival csipegettem…
– Sosem tudnék haragudni rád, Éva! Néha úgy érzem, minket egymásnak teremtettek! Ez a hit lendít tovább minden megpróbáltatáson! Bármit megtennék, hogy ugyanígy érezz!
– Bármit? Akkor végre veszteg maradnál egy percre?

Ádám megmerevedett, buzogánya kétszeresére duzzadt, hite túlcsordult.
Így teremtett Éva önbizalmat Ádámnak.

* * *

– Kicsit nagy lett itt a felfordulás…

Lucifer azokra az égbekiáltó jelekre hívta fel Isten figyelmét, aki még mindig a szakállára száradt piszkot csutakolta, melyek sebekként éktelenkedtek az orruk előtt. Végtelen mély árokba tekintett le, melynek sötétlő vermeiben fel-felszökő lávatenger morajlott. Az eget meteorok szabdalták, hol tűzlabdaként tündökölve, hol csillámló pozdorjaként szóródva szét.

– Ehhez a rondasághoz aztán tényleg semmi közöm – mutatott Lucifer a Tyranossaurus-Ikerszarkómuszra, a kihalt hüllő frankensteini változatára, melynek testén mára szintén letűnt, eldeformált külsejű dínókinövések éktelenkedtek. – Micsoda kultúrbarbárság!
– Világvége hangulatot áraszt, az egyszer fix. De ne majrézz! Inkább derítsük ki hol van a kütyünk. Jól látszik, hogy valamelyik okostojásod megkaparintotta.
– Hát ezért töltöttem annyi időt a tanításukkal? Ezért áldoztam annyi energiát rájuk, hogy végül így hálálják meg? Tudod, Uram, ilyenkor értem igazán, mennyi fejfájástól kíméled meg azokat, akik helyett ezt a kemény munkát végzed. Így, hogy a helyedbe léphettem, már világosan látom...
– Ne gyötörd magad. Ha nagyon nagy lesz a gebasz, legfeljebb nyomunk egy resetet. Ezt csak így lehet kibírni, meg némi söritallal... Mondd csak, Lucifer, kitaláltad már, hogy szerezzük vissza a teremtő-szettet?
– Ami azt illeti, tartozom egy aprócska vallomással…
– És már megint miért mosolyogsz hozzá?
– Mert igazából hatalmas…
– Ki vele, te lator…
– Be kell vallanom, sokkal jobban tetszik ez a hely a többinél. Bármelyik galaxis akármelyik zugát nézve. Tudtam, ha egyszer itt végzünk, többé nincs miért maradni, de nem sok időbe telt, és máris elfogott a honvágy. Másra se tudtam gondolni, csak hogy valahogy visszakerüljünk ide. Ábrándos pillanataim egyikében meglehet, hogy a jelentkezési lapon, amit Kronoszhoz kellett benyújtani, rossz rubrikát ikszeltem be…
– Most szivatsz…
– De nézd a jó oldalát, Uram! Itt tényleg miénk a pálya! Mi teremtettük! Azaz, hogy te… Na jó, a kurva isten bassza meg… Mondjuk ki! Te képviseled a jót, én a rosszat! De az egyik a másik nélkül uncsi! Együtt, jól kimérve válik harmonikussá! És az összes kis söpredék ezen a geoid lélekvesztőn eszerint a harmónia szerint táncol. Úgy, ahogy mi fütyülünk! Miért mennénk el bárhová, ha bármit megtehetünk itt? Uram… Azaz, Isten, minden rendben?
– Nem... Azaz, hogy de! Valahogy felvillanyoztál. A beszédedtől le kellett volna lombozódjak, magamba kellett volna zuhanjak… De ehelyett becsülöm és bámulom a ravaszságod, meg azt a gürcölést, hogy érvényesítsd magad. Nekem ilyet sose kellett, én beleszülettem a jó dolgomba. Olyan izgalmas arra gondolni, hogy valami rosszat csináljak.
– Nem erre a reakcióra számítottam. Nem hittem volna, hogy szomorrás hangulatba kerülsz.
– Már úgy érted szomorkás?
– Véletlenül sem, drága Jóistenem. A gyógyírt a szükségedre úgy hívják: Szomorra-Gomorra VP.
– Mi az a VP?
– Világvége Party!
– Bulizni akarsz? Már most? És a kütyü?
– Van egy olyan érzésem, a tájkép nem véletlenül tükrözi a party tematikáját.
– Lesz helyszín?
– Ami azt illeti már régen kész van… Tudod, amikor lepihentél, rám hagytad a melót, én meg már torkig voltam a Józsi az n-edik verziójával, nekiláttam építtetni egy…
– Jó, tudod mit? Nem akarom tudni! Besokalltam az információidtól! Inkább mutasd meg!

* * *

– Hova megyünk?
– Mint már mondtam, Néhai Józsiéknak még volt stílusuk. Mit gondolsz, hogy csavarták el a lányok fejét? Azaz, hogy hol? Természetesen a Szomi-Gomi Partin! Kivetkőzhetsz magadból, mielőtt kivetkőztetnek önmagadból! Ágyő, komplexus! Milyen csodálatos!
– Biztos vagy benne, hogy beengednek minket?
– Ádika, nézz már végig magadon! Mit gondolsz?
Ádám végigtekintett méretesre duzzadt buzogányán, és egyszerre lüktető érzés fogta el. Magabiztosság sugárzott végig a testén, és egyből tudta, mit feleljen.
– Nem tudom!

Éva a homlokára szeretett volna csapni tehetetlen dühében, de elhibázta és kiütötte saját kezéből a teremtő-szettet. Ahogy érte kapott a bűvös szerkentyű működésbe lépett, teleport kaput nyitott és hirtelen ott találták magukat a zsúfolt táncparkett kellős közepén. Felettük óriás neonfelirat villogott, rajta „VILÁGVÉGE PARTY”. A dj magához ragadva a szót bejelentette:

– Ma este nincs hova szégyenlősködni! Búcsúztassuk méltó módon a világot teremtőnk és egyben pusztítónk tiszteletére! Mutassuk meg a VIP páholynak, hogy KIHA..LNI .ES.ÉLYES!

Sikítás, ováció, és mindent elnyomó tucctucc.

– Basszus… mik nem történnek az ember lányával ha egy kicsit nem figyel oda…

Ádámban a zene ütemére egyszerre bizsergés támadt. A dallam irányítása alá vonta, kezei és lábai nem engedelmeskedtek. Megszállottan táncolni kezdett, Éva tátott szájjal figyelte. Finoman Ádámhoz simult. Addig hangolódtak, míg végül felolvadtak a körülöttük partizó sokaságban. A tömeg apránként eltávolodott tőlük, ahogy koreográfiájuk nyomán felhívták magukra a figyelmet. Éva úgy érezte ideje valami őrültséget csinálni, ezért kikapta Ádám kezéből a buzogányt, aki megilletődve figyelte, miként varázsol belőle mikrofont. Mélyen a fiú szemébe nézve, szájához emelve, majd’ bekapva beleénekelt:

– Tépj szét! Mire vársz még? Gyere és tépj szét! Hiszen erre vágyom!

A mikrofon messzire repült, a tomboló hormonok hatására eljártak egy cha-cha-cha-t, majd egy rumbát, némi salsával felöntve, amit egy sambával öntöttek nyakon. Ádám ezt követően odébbvonszolta a lányt egy csendesebb sarokba.

– Rájöttem, Éva! Nem kell túlgondolni! Néha nem árt, ha csak utat engedünk az érzéseinknek, hogy azok irányítsanak! Nem a buzogány mérete a fontos! Hiszen nálam sem volt, amikor az egész lezajlott! És a tetejében a sötétben alig láttalak, csak éreztelek, és ösztönösen tudtam mit hová kell pakolni. Az egész folyamat magától lezajlott! Vedd elő azt a szerkezetet!

Éva remegő kézzel, mint akinek minden egyes szó áramütéssel ér fel a bizsergető násztánc után, átnyújtotta a dobozkát Ádámnak.

– Azt kívánom, bárcsak újra az almafa alatt ücsörögnénk és nem tudnánk betelni azzal a madárlátta, barnás, tesze-toszott, rohadt almával! Mert amíg együtt esszük, az nem lehet másmilyen, csak tökéletes!

Éva szemében megvillant fellobbanó lelkének lángja.

– Olyan hülye voltam Ádám! Végig azt hittem, csak a külsőm számít minden férfinak. De te bebizonyítottad, hogy ez nincs így, sőt, épp az ellenkezője! Mindegy hogy nézek ki, amíg az érzelmeimet kordában tudom tartani, és a tiéddel összhangba terelni. Semmi az egész… Csak egy kicsivel több ebből…
– Egy kicsivel kevesebb abból…
– És…
– Máris…
– Velem jössz, asszony!

Hoppá! Itt valaki kiénekelt a kottából! Befejezte kettejük helyett a szóláncot! Józsi tűnt fel a semmiből, és a hajánál fogva már cibálta is volna hazafele a kiválasztott némberét. Ám ekkor feltűnt még valaki.

* * *

– Mi volt ez a felfordulás odalent, Lucifer? És honnan került ide ez a rengeteg ember?

A VIP páholy tömve volt patinás alakokkal. Isten el is bújt két hirtelen felbukkant jövevény elől, melyhez foghíjról csak annyit fűzött: Jézus, Mária! Egy Nietzsche nevű, roppant humoros fazon odakacsintott a vörös és barna Gaia párosa közt élvezkedő Istennek: Nocsak, nem is halott, nagyon is él! Egy koponya formájú pohárból puncsot szürcsölő gigerli úr, bizonyos Shakespeare pityókásan azt ismételgette, lenni vagy nem lenni, mire egy feltűnő bajusz-szakáll kombinációval büszkélkedő úr oda nem fordult hozzá: Lenin, pazsaluszta!

– Ne aggódj, Istenkém, mindent elintéztem! Te csak pajzánkodj tovább!
– A teremtő-szett megkerült?
– A legjobb kezekben van – rejtette Lucifer ruhája alá a felbecsülhetetlen értékű drágaságot.

* * *

– Eriggy az utamból, mer’ széjjel csaplak a buzogányommal!
– Jajj, kérlek, ugyan már, Józsi! Velem szemben ez a recept abszolút nem működik. Hiszen nekem köszönheted az egész hóbelevancot! Ami azt illeti, én pedig neked, hogy idáig jutottunk. Mondanám, hogy Isten veled, de az a fránya lelkiismeretem nem hagy nyugodni az öreg miatt. Tudod, arról álmodott, hogy egy emberségesebb közeget teremt ebbe a… nevezzük jóindulatúan annak, ami… fertőbe. Tulajdonképpen az ő álmát teljesítem be ezzel a kis közbeavatkozással. Fütyülnék rá, kit merre rángatsz, hova tépsz, kitépsz, betépsz… Nem érdekelne más körülmények közt. De most a góré levesébe köpsz. Úgyhogy egyszer kérem szépen. Engedd el a kislányt.

Józsi nem mozdult, sőt, mi több, fenyegető jelleggel meglendítette méretes szerszámát. Több se kellett Lucifernek. Egy szemvillanás alatt az addigra már Józsi által birtokolt teremtés-szett a levegőbe röppent, onnan pedig Lucifer karmaiban landolt. A buzogány felszikrázott, füst terjedt szét a táncparkett minden irányába, kétszeresére növelve a hangulatot a világvége várók közt. A buzogány hűlt helyén forró csirkecombot szorongató Józsit elöntötte a pulykaméreg, de ahogy hozzálátott leszopogatni a zsíros cupákot, rögtön javult a kedélyállapota. Lucifer abban látta a helyzet megoldását, hogy a Józsiban tomboló genitális éhséget átpozicionálja orális gyönyörszerzésbe.

– Ti pedig, most szépen fogjátok magatokat, egymásba szerettek és elvonultok létrehozni egy jobb világot. Világos?
– Amúgy is ezt szerettük volna csinálni – mondta egyszerre Ádám és Éva.
– Tessék? Akkor nem is kell parancsba adnom? Nem kell használnom a ketyerét se?
– Nem…
– Azért a nászutasoknak egy fapados teleportkapu csak belefér? Na, menjetek oda, ahová valók vagytok! Ádám? Éva? Egy élmény volt! Isten veletek!