Linktár

Vadászom

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2007/12 számában.

Nem könnyű vadásznak lenni. Keresztül-kasul bejárni a galaxis minden zegét és zugát, hogy kielégítsd a dúsgazdag megrendelő igényeit. Vadászok alatt most nem azokra a pénzhajhász mocskokra gondolok, akik ugyan vadásznak nevezik magukat, de valójában nem jobbak, mint az általuk elfogott söpredék. Mert azok valójában fejvadászok.
Én a természetes képességeire támaszkodó vadászokra gondolok, akik egy-egy állat elejtése érdekében szinte mindent kockára képesek tenni, persze közben élvezik is a helyzetet, akár csak én. A fajtám egyik legismertebb vadásza vagyok Wormok Tarolla, jó vagyok benne, és élvezem azt, amit csinálok. Ez az én történetem.

Már leszállt az éj a kereskedelmi hiperűrtől félreeső bolygón, miközben elhelyezkedtem a sziklakiszögelésen, ahonnan beláthattam az egész környéket ezen a holdvilágos éjjelen. Pontosabban két holdvilágos éjjelen.
A távcsövemet a szemem elé tettem. A technikus jó munkát végzett vele és éjjellátót funkcióval is ellátta, így nem okozott gondot felmérni az előttem elterülő síkságot.
Lágy langyos szél kelt keleti irányból, ettől egy kicsit megborzongtam. Elsősorban a hőfokától, mivel a szülőbolygóm ennél sokkal melegebb szelek szoktak fújni. Persze a vadászat izgalma miatt is kirázott a hideg, ez kellemes érzéseket keltett bennem.
Úgy tíz kilométerre a leshelyemtől egy hatalmas zöldellő kupacot vettem észre. Az Árnytűz, a hajó, amellyel erre a bolygóra érkeztem, és leálcáztam. Tovább pásztáztam a zöldellő síkságot a csalik után. Jó hat órája tehettem ki a dögöket, amiket a helyi piacon vásároltam. Ezekre meg kell jelennie a kutyáknak. De órák óta semmi, mintha a föld nyelte volna el őket. Mintha nem is jó bolygón szálltam volna le.
Aztán megmozdul az egyik fűcsomó, és megjelenik az első állat. Hogy került oda? Pedig a látásom - a rossz fényviszonyok ellenére is - jók. Kiválóan tudnak rejtőzni, és lopakodni ezek a ragadozók. Végül is, még is csak az ő otthonuk.
Lassan célba veszem a kutyát, szerencsére a holdak szinte nappali világosságban fürdetik a tájat. A távolság a sziklapárkány és a tetem között nem lehet több, mint kétszázötven-háromszáz méter. Ez nem távolság számomra, és a fegyver számára sem.
A fegyver, amelyet őseim több száz éve fejlesztettek ki, csak vadászat céljára. Nem otromba, mint némelyik lézerfegyver, ami ugyan messzire hord, de a célpontból semmisem marad. Az háborúban jó. Ilyen fegyver, mint az enyém, nem sok akad a galaxisban, teljesen fából készült tusán, gyönyörű rézmetszet, amely meghozza a vadász szerencséjét.
A kutya elkezdte marcangolni a dögöt, amit csalinak tettem ki. Lassan becéloztam a fegyverrel; tökéletes célpont. Majd lövés dördült. De nem az én lövésem!
Légpárnás járműveken Embereket láttam közeledni, mire visszapillantottam a kutyára, az persze már eltűnt. Átkoztam az Embereket, meg a hülye szokásaikat, hogy ilyen csatazajban képesek csak vadászni. Már ha ezt vadászatnak lehetne nevezni.
Látom, hogy leállítják a motorjaikat, és kiszállnak a járművekből. Lehetnek vagy féltucatnyian. Mindegyiknél nagy kaliberű sugárfegyver. Egyszerűen barmok. Nagyon úgy tűnik, a mai éjszakai vadászatomból nem lesz semmi. De nekem is jár egy kis szórakozás, nem csak nekik.
Lassan célba veszem az egyiket, talán ő lehet a leghangosabb, mert majdnem megértem, mit beszél a társaival. Jó a szélirány. A hangsúlyából ítélve részeg. Valószínű, mindannyian azok. Annál egyszerűbb lesz egy kicsit megijeszteni őket.
Tökéletes célpontot nyújt, még látom, ahogy hadonászik a fegyverével, aztán csak meghúzom a puskámon a ravaszt, és eldől, mint egy homokzsák. Telitalálat.
Azonnal elkezdik keresni, honnan jöhetett a lövés. Még a hajómat sem vették észre, pedig ott jöttek el mellette! Akkor egy rejtőző vadászt még annyira sem fognak kiszúrni. Úgy gondolom, a buli még érdekesebb lesz, ha egy kis ízt adok neki.
Kiválasztok egy újabb célpontot. Azt hiszi, ha bebújik a légpárnás mögé, akkor védve lesz. A gondolat persze nem rossz, ha valaki a síkságon lövöldözne rájuk. Meghúzom a ravaszt, és vállon lövöm. Azonnal elterül a földön.
Ekkor úgy döntenek, hogy inkább elhúzzák a csíkot. Két perc sem telik el, és egyetlen légpárnás jármű sem marad ott. Újból a szemem elé teszem a távcsövemet, és senkit sem látok. Elhúzták a csíkot.

Két nappal később, amikor éppen töltöm fel az űrhajómat, hogy visszainduljak az élő zsákmányommal a megbízómhoz, hallom a kikötőben, hogy sikerült a helyi rendfenntartó erőknek elfogniuk a bolygó legveszélyesebb orvvadászait, mivel valaki megsebesítette őt meg az egyik emberét kint a síkságon. A helyi milícia így megspórolt huszonötezret. Pedig jó kis pénz lett volna az, pluszba. Lehet, hogy a fejvadászatban mégis csak van valami?
Nem könnyű vadásznak lenni.